Mozgalmas évzáró a Désfalvi Általános Iskolában

November utolsó hetében beloptunk egy kis karácsonyi hangulatot az iskolába is. Bár a bevásárlóközpontok hetekkel „időnap” előtt kipakolták ünnepi díszeiket, mi türelemmel kivártuk az advent első vasárnapjához eső legközelebbi napot, hogy – tucatnyi fenyőággal, tobozzal és szebbnél szebb díszekkel – adventi koszorúkat készítsünk.

November utolsó hetében beloptunk egy kis karácsonyi hangulatot az iskolába is. Bár a bevásárlóközpontok hetekkel „időnap” előtt kipakolták ünnepi díszeiket, mi türelemmel kivártuk az advent első vasárnapjához eső legközelebbi napot, hogy – tucatnyi fenyőággal, tobozzal és szebbnél szebb díszekkel – adventi koszorúkat készítsünk. A tanítás végezetével minden diák sebesen hazafelé szedte a lábát, de alig értek otthonaikba, már látni is lehetett őket, amint ismét az iskola felé aprózzák lépéseiket – talán még gyorsabban, mint azelőtt. Ölükben fenyőág, hogy fejüket is alig-alig lehet észrevenni. A falubeliek el sem tudták képzelni, mi végett ennyi minden, csak a tevékenység lejártával jöttek rá a titokra, a csodás koszorúkat megpillantva. Összegyűltünk tehát karácsonyi énekeket dudorászva, mosolyogva, ami szívbéli rejtett örömünknek lehetett a jele, s bár még nem sejtettük, micsoda remek hangulat vár ránk, mégis örvendezve vártuk a „beavatást”. Sokunknak ez volt az első alkalom, amikor baráti körben készíthettük el otthonunk első adventi koszorúját. Soós Júlia tanárnő ötlete és megvalósítása volt a tevékenység – ezúton is hálásan köszönjük neki, hogy lépésről lépésre beavatott a metódusba: megfacsart újságpapír alapra tűzdeltük ágacskáinkat, s a kapott koszorút mindenféle csodaékkel díszítettük. Lett is mindenkinek szemet gyönyörködtető adventi koszorúja, még az osztálytermekbe, sőt még az igazgatónő irodájába is készült egy-egy szeretetre, békességre intő fenyőfonat. Foglalkozás közben megosztottuk egymással, amit a várakozásról és a legelső adventi koszorúról tudtunk – ez valójában nem is volt koszorú, hanem egy hatalmas fa szekérkerék. Erre volt ráillesztve a vasárnapokat jelképező négy nagyobb és karácsonyig minden hétköznapot képviselő huszonnégy kis gyertya. Az egészet pedig készítője felfüggesztette a ház mennyezetére, hogy világosságot hozzon mind a lakásba, mind pedig a szívekbe.

A koszorúk elkészültével a gyerekek számára még nem fogyott ki az izgalomforrás: másnapra készülniük kellett a Gárdonyi-megemlékezésre, az író születésének 150. évfordulója alkalmából szervezett rendezvényre. A projektjeiket és a kedvenc Gárdonyi-verseket, -részleteket napokkal azelőtt gondosan kiválasztották, és azt is megtanulták, hogy felelősségteljesen kell készülni minden megmérettetésre. Ki párban, ki egyedül állította össze az író életét ismertető plakátokat, amelyeket kellő hozzáértéssel be is mutattak. Ezt követően felolvasásra került sor a kedvenc Gárdonyi-művekből: elhangzott részlet az Egri csillagokból, a Bűntárgyalásból, de versei közül is szavaltak a gyerekek. Értékelte is munkájukat a hallgatóság, hiszen vastaps követte az előadást.

Ámulatba ejtő az egyre komolyodó viszonyulás az iskolai feladatokkal szemben, amit észrevettem a diákokon. Ez örömmel tölt el, megkönnyíti felkészülésemet, és motivál, hogy új módszerekkel közelítsem meg a pedagógusi feladatokat. Ennek örömére két tevékenységkör van készülőben: a kézműveskör a finommozgást, a szépre való hajlamot, az esztétikai érzéket kívánja fejleszteni. A másik foglalkozásra egyik órám alkalmával született meg a közös, diák–tanár indíttatás, amikor tanulóim felvetették az ötletet, nem játszhatnák-e el az adott szépirodalmi mű részletét. A helyben improvizált darab szívmelengetően sikeres volt, így hát eldöntöttük, hogy a következő félévben útjára bocsátjuk a drámakört is. Nagy reményeket fűzünk ahhoz az elképzeléshez, hogy majd együtt, „játszva”, egymástól tanulunk, ez pedig még erőteljesebben összekovácsolja közösségünket. Addig is, amíg felhúzhatjuk az új tevékenységi körök vitorláit, szüntelenül gyakoroljuk az írásbeli szépet, hiszen versekkel, fogalmazásokkal, rövid írásokkal iskolánk újraindult diáklapját, az Íriszt kívánjuk gazdagítani, amelynek első számát az Angyal hozza majd el nekünk, hogy a rövid szünidőben is legyen az elme pallérozására olvasnivaló. Addig is reményteljes várakozást és meghitt karácsonyt kívánunk!

Márkos-Mátyás E. Zita