Szóval, hogy a tárgyra térjek, Mugur Isărescu jegybankelnök egyik megszólalására figyeltem fel, amelyben kerek perec kijelenti, hogy a multinacionális vállalatoknak is be kell tartaniuk Románia pénzügyi, adóügyi törvényeit.
Kis híján múlt, hogy nem fogtam mellé! Bosszantott volna. Mondom, persze csak magamnak, mert amivel a nagyobb nyilvánosság előtt is foglalatoskodni látszom, azzal mindenekelőtt a magam számára próbálom világossá tenni mindazt, ami felkelti az érdeklődésemet. Főleg azért bosszantott volna a figyelmetlenség, mert számomra amolyan útjelzőféle a mondás, miszerint „ha a látszat és a lényeg egybeesne, nem lenne szükség semmiféle tudományra”. Rendszerint ehhez tartom magam, afféle privát módszertan.
Szóval, hogy a tárgyra térjek, Mugur Isărescu jegybankelnök egyik megszólalására figyeltem fel, amelyben kerek perec kijelenti, hogy a multinacionális vállalatoknak is be kell tartaniuk Románia pénzügyi, adóügyi törvényeit. Mindjárt Codruţa Kövesire gondoltam, hogy végre a Nemzeti Bank kormányzója is letette a garast. Szavaira csak kinyílik a főügyész szeme, vagy leveszi a szemellenzőt, s ráébred, más is van, amire ő eddig nem valószínű, hogy odafigyelt. Kutyafuttában az hittem, hogy most majd a DNA sietve igazít kissé az irányzékon, változtatva a bűnüldözés egyoldalúságán. Csalódtam, a korrupció elleni harc eredményességének egyszemélyi „garanciája” szóra sem érdemesítette a „multik” esetleges adóelkerülési kísérleteire való utalást. A sajtó is „ejtette” a témát, amiből végül én is újra megvilágosodtam: nem a DNA főügyészének üzent Mugur Isărescu, hanem egyenesen az említett cégeknek, tudtul adva, hogy a nyereségkimentés, adóelkerülés dolgában az eddiginél méltányosabb megoldásokat illene keresniük.
A jegybankelnök megszólalása azonban mindenekelőtt politikai üzenetként fogható fel, s ebben áll a tényleges jelentősége: a PSD–ALDE kormányzat ellen folytatott nemzetközi lejárató kampány kifulladt. Pontosabban, az ellentétébe látszik fordulni. A miniszterelnök minapi brüsszeli látogatása egyértelműen diplomáciai siker. Elsőként az a Frans Timmermans fogadta, aki az Európai Parlamentben nemrégiben „Demokrácia és igazságosság Romániában” címmel tartott vitanap készséges pártfogója volt. Aki még emlékszik rá: a PSD–ALDE lejáratására kezdeményezett „akció” visszájára sült el, egyik első jeleként annak, hogy Európa nyugati fertályában is késznek mutatkoznak átértékelni a korábban uralkodónak látszó felfogást. Vagyis, akár tetszik, akár nem, el kell ismerni a demokratikusan bekövetkezett decemberi fordulatot. Ezt tette egyértelművé Sorin Grindeanu találkozója az Európai Tanács elnökével és „vehetett át” megszokott kedélyes vállveregetést Jean-Claude Junkerstől, aki számomra azért kedves ember, mert ahányszor csak feltűnik, úgy fest, mint aki becsiccsentett – miközben az Európai Bizottság elnöke…
S befele is van jelentősége annak, amit Isărescu szóba hozott: lám, már az eddig „érinthetetleneknek” is fel lehet mutatni a „döglött macskát”! Másként fogalmazva, ha a külkapcsolatok természetesebb mederbe terelődnek, a „bel”-viszonyok is normalizálhatók. S ha már eddig jutottak a fejlemények, ideje komolyan hozzálátni, rendbe tenni elsősorban a bűnüldözés és az igazságnak nevezett szolgáltatás szénáját. Ez is valami. Bár még nem hallottam, hogy Klaus Johannis kijelentené, visszavonja az „el a kezekkel a DNA-tól” tiltást. Valójában nem hiszem, hogy ez a beismerés egyhamar bekövetkezik, hiszen lefoglalják a hivatalon kívüli ügyei, neki ilyenek is vannak. S arra sincs ideje odafigyelni, hogy szaporodnak a Codruţa Kövesi ténykedése körüli kérdőjelek, amelyeket egyre nehezebb elhárítania a főügyésznek. Ezekkel a rövid utalásokkal csupán azt kívánom jelezni, hogy most vált meredekebbre a menetirány, ahol már nem lehet „elkenni” sem a bűn-üldözés, sem, na jó, egybeírom, az igazságszolgáltatás látható/sejthető visszásságait. Nem azt nehéz megmondani, hogy mit is kell(ene) tenni – mai helyzetében Klaus Johannis sem állhat a számára több szempontból is kényszerű változtatások élére –, hanem, hogy minden fontos lépés áldozatokkal jár. Ahogy a reform dolgában szóba jöhető intézmények által elkövetett visszaélések is immár letagadhatatlanul áldozatokat szedtek. Emiatt az elkerülhetetlen háttéralkuk szövevénye sejlik fel, s kérdéses, hogy hány „menetes” összetűzés nyomán lehet kikászálódni belőle. Tervszerűen aligha, hiszen nehéz ebben a sajátos politikai „marokkóban” minden esetben rátalálni azokra a figurákra, amelyek a legkisebb kockázattal tűnnek elmozdíthatónak…
Feltétlenül tervszerűséget, módszerességet kíván viszont az a munka, ami a törvényhozásra vár a vitathatatlanul szükségszerű „nagytakarításban”. A jogállamiság követelményeit, köztük a hatalmi ágak szétválasztásának elveit szem előtt tartva jogszabályok tucatjait kell a parlamentnek újrafogalmaznia, hasonlóan eljárva a megszámlálhatatlan zavart keltő törvénycikk esetében.
Ma nincs jó napom, a legfontosabbat majd elfelejtettem említeni. Akik hozzálátnak a szükségszerű átalakításokhoz, ki ne hagyják a kelléktárból az ERKÖLCSI szűrőt. Fontos a funkciója. Mi több, nélkülözhetetlen a közélet egészségesebbé tételében. Ezen ugyanis nemcsak a rossz döntések akadhatnak fenn, hanem azok is, akik önös érdekből buzgólkodnak a „nagytakarításban”. Főleg azért lesz jó erre ügyelni, hogy a végén ne azt lássuk majd, amit Bródy János foglalt érzékletesen dalba: „ezek ugyanazok”…
