Ha vicckultúrám nem csal, a pénzen kívül evésről, ivásról – görögdinnyéről (melyet két év múlva sem tanácsos sörrel „leöblíteni”), narancsról, banánról („nyújtsd ki a nyelved, kisfiam, hátha hozzád vág az aprózáros néni egyet”) – szól a legtöbb skót poén.
Ha vicckultúrám nem csal, a pénzen kívül evésről, ivásról – görögdinnyéről (melyet két év múlva sem tanácsos sörrel „leöblíteni”), narancsról, banánról („nyújtsd ki a nyelved, kisfiam, hátha hozzád vág az aprózáros néni egyet”) – szól a legtöbb skót poén. A romániai tréfatár ennél sokkal gazdagabb, változatosabb, még ha a határon túli publikum a külföldi médiacsatornákon időnként elcsattanó fekete-fehér humortól nem is igen veszi észre az árnyalatokat. Pedig annyi van belőlük, hogy – ha lenne pluszenergiája –, napi nyolc-, tíz-, tizenkét órás, időnként hosszabbított mókuskerekezése közben egyfolytában kuncoghatna a humorérzékkel – öniróniával – felvértezett polgár. Miután a huszonkét évvel ezelőtti események élő karikatúrájába beleuntunk – láttunk kormányellenes megnyilvánulását kutyasétáltatással összekötő tiltakozót és a tömegvezért ércesebb hangú, új „fúvóshangszer” beszerzésére biztató csendőrt –, a fagy vette át a hihetetlen helyzetek forgatókönyvírójának szerepét. Tolmácsolásában újra megtapasztalhattuk, mennyire felelőtlenek tudnak lenni egyes munkaadók, nemcsak dideregve termelő, szolgáltató alkalmazottaikkal, de önmagukkal szemben is. Hiszen egy vállalkozás minősítésében a munkaközösség motiváltsága, elégedettsége, a biztosított munkafeltételek mind fontos szerepet (kellene) játsszanak. Igaz, ezt aligha értheti meg egy olyan – humán erőforrását bizonyára szimpla gépezetnek tekintő – személy, aki a szabadtéri munkát végző beosztottaknak mínusz húsz fokban sem biztosít külön-külön védőruhát – bár erre a 2000. évi 99-es számú sürgősségi kormányrendelet kötelezi
–, és még magyarázatot is talál arra, hogy miért kell négyen egy pufajkán közösködniük. És még nem is ez a legkirívóbb eset, arra is volt már példa, amikor a „vacogóban” szükséges védőruhát jó előre – a törvényes előírásokkal mit sem törődve – kifizettették az alkalmazottal, majd a hideg beálltáig búcsút vettek tőle. Természetesen vannak – remélhetőleg többségben – munkásaik iránt felelősséget érző vállalkozók, akik nemcsak a védőruháról, de a meleg teáról, nagy hidegben ajánlott munkaszünetekről sem feledkeznek meg. A negatív példák ismeretében viszont könnyen általánosíthat a távoli, külső szemlélő. Hol vannak ezek az uniótól, mondjuk Németországtól, ahol a szakszervezetek havi százeurós fagypótlékot kérnek a mínusz fokokban kinti munkát végző alkalmazottak számára? – teheti fel a kérdést pökhendien. De tényleg. Hol vagyunk?
