A misztikus ember 2.
2014-10-08 14:34:29
- Tóth Sándor
Írásának első részében Tóth Sándor asztrológus a kisgyermekkor és az óvodáskor jellegzetességeit vette számba. A második részben a folytatás következik.
Mottó: A tér és idő rabjai,
az öröklét remetéi
vagyunk. Minden kétség fölött:
őrlődünk két pólus között.
Az ember a szellem testet öltése, mely egy tudatos döntés következménye. A szülőknek többnyire fogalmuk sincs arról, hogy ki az, aki hozzájuk érkezik. Ha tudnák, hogy milyen megtiszteltetésben van részük azáltal, hogy egy lélek, mely számtalan térben és időben, a létsíkokat átszelve megérkezik pont hozzájuk, hogy átalakítsa, áthassa, csiszolja és segítse őket a felvállalt sorsuk beteljesítésében, akkor leborulnának a kisded előtt, megismételve a betlehemi misztériumot. Mert a gyermek születése földi életünk első nagy csodája.
Írásának első részében Tóth Sándor asztrológus a kisgyermekkor és az óvodáskor jellegzetességeit vette számba. A második részben a folytatás következik.
A következő szakasz az ember fejlődésében az iskoláskor, mely 7 éves kor körül kezdődik. Ez akkor is így van, ha ez a gondolat szembemegy a mai „divatos” és „kötelezővé tett” európai oktatáspolitikai felfogással. Nem elszólás volt az oktatáspolitika kifejezés. Két lehetőség merül fel: a szakemberek, akik pedagógiai döntéseket hoznak, vagy mit sem tudnak a gyerek életkori sajátosságairól, vagy manipulálják a jövő generációt azzal, hogy egy érzelmileg sérült társadalom megteremtésén ügyködnek. A kisiskolások életének van egy olyan fordulópontja, melyről ritkán beszélnek. Ez 9-10 éves korban jelentkezik, és Rubicon-korszaknak nevezik. A gyerek ráébred a fizikai világ kettősségére: van ő, és van a világ. Ekkor szűnik meg az a paradicsomi állapot, amikor még mindent egységnek él meg.
A fejlődés következő stációja 14 éves kor körül kezdődik, ez a mindenki által ismert kamaszkor. Tekinthetjük valamennyire válságnak, mert ebben a periódusban a hormonok hatására minden felgyorsul, megnyúlik a test, keresi a végleges formáját, megváltozik a gondolkodás, felerősödik a vágyélet, és az a valamikor volt „jó gyerek” kezelhetetlenné válik sok esetben. Semmi sem jó neki, a szülőre nem hallgat, a tanárokat nem tiszteli. Fontosak lesznek a barátok, akikkel jobban érzi magát sok esetben, mint a családjában. Úgy érzi, hogy minden nyűg, mindenki korlátozza, dühkitörései vannak, türelmetlen, sértődékeny és természetesen fokozottan sérülékeny. Jó esetben ez a folyamat 3 év alatt lezajlik, 17-18 éves korára eljut oda, hogy érettebben lássa a világot, és érettségi után olyan pályát válasszon, mely megfelel a képességeinek és tehetségének.
A felnőttkor 21 éves kor körül kezdődik, és manapság azt tapasztaljuk, hogy az érési folyamat kitolódik 28-30 éves korig. Ritkaságszámba megy, ha valaki előtte családot alapít. Ez utóbbi képezi a bejáratot az élet II. misztériumába, mely nem más, mint a teremtés. A férfi és nő egyesüléséből létrejön az új élet formája, mely előkészíti a nagy találkozást a magasabb világok utazójával: az emberrel. A láthatatlan világ egyesül a láthatóval: a lélek testbe kerül, hogy újrakezdje a tapasztalást a földi élet véges keretein belül. Mint Isten, ki saját képmására teremtette az embert, mi is „saját képmásunkra”, önnön kromoszómáink átörökítésével indítjuk útjára a mindenkori kisdedet. Hasonlít a szüleire, a nagyszüleire és az évszázadokon keresztül hordozott családi karmát is megkapta útravalóul…
A II. misztérium megéléséhez jobb esetben párkapcsolat szükségeltetik. A szerelem összehozza az embereket, de nem tartja meg. Ami „meghosszabbítja” vagy „meg-tartja” a párkapcsolatokat: a közös cél. Ameddig él ez a szaturnuszi analógia, él a kapcsolat. Ha elfogynak a közös tevékenységek, elsorvad a kapcsolat is. Jó lenne, ha megértenénk a kommunikáció fontosságát is, mert enélkül sem működhet optimális fordulatszámon a párkapcsolat. Hallgatni és meghallgatni. Megbeszélni, megvitatni, néha konfrontálódni. Akkor van baj, amikor megszűnik a kommunikáció, mert ez a kapcsolat súlyos betegségét, rosszabb esetben a haldoklását jelzi. A testi kapcsolat fontosságát sem érdemes szőnyeg alá söpörni, mert ez is léket üthet a párkapcsolat hajóján. Az érintés nem megkerülhető, a testi örömszerzés nem elhanyagolható.
A párkapcsolatok legerősebbje a társkapcsolat, vagy tradicionálisan a házasság. Vannak olyan emberek, akiknek „nem való” a tradicionális kapcsolat, mert olyan erős a szabadságvágyuk, hogy képtelenek megélni a bezártságot. Mert a házasság felelősségvállalás, ez pedig bezárja az egót. Van, aki azért nősül vagy megy férjhez, hogy elválhasson. Lehet, hogy csak „törvényesen” működhet a gyermekáldás. De olyan is van, aki ennek az ellenkezőjét tapasztalja a sorsában. Nem vagyunk egyformák, de elhihetik, hogy a Sors (Isten) mindig azzal szembesít, ami a számunkra a legjobb, és ez akkor is így van, ha az adott időminőségben ezt hárítjuk vagy képtelenek vagyunk felfogni. Mert mivel magyarázhatnánk azokat a különleges eseteket, amikor valakinek esetleg a szeretőjétől vagy egy kalandból, egy erőszakos együttlétből születik gyereke? Én nem hiszek a véletlenekben. Ha hinnék, akkor nem lehetnék asztrológus. De a pap sem kételkedhet Isten akaratában, mert akkor nem pap, hanem materialista.
A párkapcsolatunk a legtisztább tükör, melyben naponta észrevehetjük az igazságot. Szembesít azzal is, ami tetszik, de azzal is, ami nem tetszik. És itt van a lényeg: a „nem tetsző” tükör problémája. Amit képtelenek vagyunk elfogadni, amit hárítunk, azt biztosan megjeleníti a párunk. És minél inkább tiltakozunk, annál keményebben kapjuk a tanítást. A problémákat integrálni kell, be kell építeni az életünkbe, meg kell váltani őket problémásságuktól. Nem elég megérteni valamit, hanem el is kell azt fogadni. Van, aki elfogadás helyett elfojt. Szőnyeg alá söpri a konfliktusokat, nyel, de képtelen emészteni. Ha ez hosszú távon zajlik, akkor vagy robbanás jelentkezhet, egy komoly párkapcsolati válság, vagy betegség.
Az élet harmadik szakasza az öregkor. Itt is két út áll előttünk. Egy hasznosan és harmonikusan eltöltött élet tapasztalatait bölcsességgé formált derűs időskor, vagy egy csalódásokkal és negatív tapasztalatok által gerjesztett betegségekkel küszködő magányos öregség.
A harmadik életszakasz végén bekövetkezik a III. nagy és végső misztérium: a halál. Az utolsó kapu: az exit. Magyarul: kijárat. Az orvosi nyelv, a latin nyelv, mely az utolsó szakrális nyelv Hamvas Béla szerint, kimondja a halál lényegét. A halott nem halt meg, csak exitált, azaz kiment. Erről beszél a beavatott Shakespeare is: „Színház az egész világ, melyben férfi és nő csupán szereplő. Bejönnek ők, majd kimennek, és mindenkinek más-más szerep jut”.
Véleményüket, gondolataikat megoszthatják az asztros@yahoo.com e-mail címen. Vigyázzanak egymásra!
