Mise a rózsáért – Dies irae (A harag napja)
2023-01-04 14:00:00
- Szilágyi Mihály
(Folytatás a december 22-i lapszámból)
– Tudta, Claryssa, az ember képes pillanatok alatt megváltozni, és azt az énjét mutatni, amelyikről sose képzeltük volna, hogy jellemző lenne rá? Az áhítatos nagybácsiban így ismertem meg a vicsorgó fenevadat.
Fulbert tomboló dühvel üvöltve űzte ki házából az addig mélyen tisztelt tanítót. Heloysa fuldokló zokogással hallgatta nagybátyja háztisztító felindulását, majd szemrehányását.
– Megloptál engem, Heloysa! Hát így tisztelsz engem, hogy ocsmányul elárulsz?
Sírt és őrjöngött az öreg, mintha élete munkáját, vagy inkább élete célját tűz emésztené. Agata, a cselédlány ezalatt gonosz pillantásokat vetett Heloysára, megvetően nézett Fulbertre, és ahol senki se látta, kárörvendő mosollyal, megelégedve élvezte kenyéradóinak gyötrelmét.
– Heloysa, többé sose találkozhatsz azzal az elvetemült gazemberrel! Ő meglopott engem! Ellopta a bizalmamat. Te megcsaltál engem! Elárultad a szeretetem.
– Ó, szegény… – nyögte a könnytengerben küzdő lány.
– Szegény ki? – üvöltött föl Fulbert. – Szegény markába röhögő filozófus, aki elcsábított egy hiszékeny lányt? Vagy a szegény nagybácsi, akin most a fél világ nevet? Ennyi az irántam mutatott sajnálatod? Ezt érdemeltem én a sok törődésért és küszködésért?
Fulbert titka lelepleződött: csak egy megcsalt szerelmes képes ily módon sírni, őrjöngeni, fenyegetőzni és zsarolni. Heloysa könnyeiből megértette, hogy a szerelem nem őhozzá, a nagybácsihoz fűzi. Ha a városban járt, minden nevetésről azt képzelte, őt gúnyolják. Élvezte tehát a bosszút, hogy eltiltotta az egymást szeretőket. Tévedett, amikor azt hitte, Heloysa könnyei a bűnbánat miatt peregnek. A lány a kedvesét ért megszégyenülés miatt önmagát vádolta.
Abélard pedig – mert azért mégis sikerült titokban üzenetet váltaniuk – a lányt sajnálta, hogy rossz hírbe keverte. És ezenkívül meg emésztő tűzzel égett a rózsafák lángja az elszakítottság kínzó viharában.
A tudós egy nap otthona közelében ismerősnek tűnő női alakot pillantott meg. Termete nemesi, az öltözéke pedig – Heloysáé volt. Látszott rajta, hogy keresi a találkozás lehetőségét. Mintha egyszerre érkeztek volna Abélard kapujához. Agata volt az a nő. Köszönt, és továbblépett. Abélard felismerte, és megszólította, hogy nem lenne-e a segítségükre.
– A szolgálatnak ára van, uram! – szólt mosolyogva Agata, és szemei elbűvölően csillogtak.
– Mondja, mennyit kér! – és Abélard megcsillogtatta a cselédlány előtt értékes pénzérméit.
– Ön félreért, uram, mert nem ismer engem! Ne kísértsen az aranyával! Egy gazdag apát papi fogadalmát is hajlandó lenne megszegni értem, ön is jól tudja, kiről beszélek. Egy nemesi ifjú is pénzzel akart megvásárolni magának, és azt is megígérte, hogy ha kapcsolatunknak következményei lennének, egy gazdag úriemberhez adna feleségül, aki életem végéig jó módban eltartana. És ön is jól ismeri azt a fiatal katonatisztet, aki esténként vitézi öltözékben a tekintetem és a szerelmem keresi a palota közelében. Abélard, tudom, hogy ön imádja Heloysát, de tudnia kell, hogy önök sosem találkozhatnak többé!
– Éppen ebben kellene önnek segítenie! – szakította félbe Abélard Agatát.
– Ez csak egy módon lehetséges. Mivel nekem is ugyanolyan érző szívem van, mint Heloysának, én akarom élvezni a második helyet az életében!
– Akkor nincs miről tovább tárgyalnunk – és ezzel Abélard faképnél hagyta a lányt, és bereteszelte maga mögött a kaput.
Nem kell sok képzelőerő, hogy kitaláljuk, a sikertelen csábítás hova vezetett. Agata első dolga volt tudósítani Fulbertet arról, mire kérte őt Abélard. A kanonok attól kezdve még nagyobb szigorral követte Heloysa minden lépését. Agata pedig, ismerve a szerelmesek titkát, árgus szemekkel igyekezett meghiúsítani minden találkozást. Heloysának azonban mégis sikerült egy szolga és egy csillogó arany segítségével ujjongó üzenetet küldeni a kedvesnek: „Gyerekünk lesz!”
Az arany fénye sok ember szeme világát elveszi. Ezt a tulajdonságát használta ki Abélard is a kísértő fémnek. Heloysa énektanára elvállalta, hogy titokban elvisz egy levelet a lánynak. A hadi csel nagyszabású takarítás szervezése a féltve őrzött lány lakrészén. A zűrzavarban nyilván Fulbert és Agata is minden idegükkel figyelnek, nehogy a szökés vagy a levélküldés megtörténhessen. Az egész napos összpontosítás azonban fárasztó. Este pedig énekgyakorlattal kell tovább kísérteni a fáradt elméket, hogy aztán éjszakájuk nyugodalmas legyen. Azon az estén, amikor Heloysa hosszan énekel, véletlenül nyitva kell maradnia egy ablaknak, amelyen kiszűrődik az utcára a melódia, azon az éjjelen kell Abélardnak belopóznia a magas kőfallal körülvett kertbe.
Az üzenet sikeres kézbesítésétől kezdve esténként egy suhanc kölyök lődörgött Fulbert lakása közelében, és amikor hosszan zengett az ének, megkapta jutalmát – egy valódi aranypénzt, amiről sose álmodott volna. Abélard útravalóval és kötélhágcsóval felszerelve az est sötétjében csendesen belopózott a kanonok kertjébe. Nem volt mit tennie, torkában dörömbölő szívvel várt, és reménykedett a sikerben. A palotában végre elfújták az utolsó mécsest is. Feszült csend következett. A vékonyan mosolygó holdfényben alig lehetett megkülönböztetni az árnyakat. Végre egyszer halk nesz jelezte, hogy valaki óvatosan lépked. A tudós remegve lépett elő rejtekéből. A sötétben Agata öltözékét vélte felismerni. Elárulták – hasított agyába a villámló gondolat. De ekkor Heloysa hangját ismerte meg a szobalánynak öltözött női alakban. Végtelen volt az örömük. Átölelték egymást, és mintha igyekeztek volna bepótolni az elszakítottság minden elmaradt pillanatát, égig érő lánggal perzselték egymást a rózsafák.
– Gyerünk, siessünk! – suttogta Abélard, és maga után vonta kedvesét a kert végébe.
– Nem szükséges. Ha keresni fognak, mindenfelé rohannak majd, csak ide nem. Én továbbgondoltam a megtévesztések sorát. Az ablak most is tárva, és egy kötél lóg le a földig. Egy kiégett mécsest is odatettem a párkányra, a kendőm pedig kihajítottam, mintha véletlenül veszítettem volna el. És ha ezt az öltözéket meglátja valaki, inkább gondol egy kétes erkölcsű szobalányra, mint rám.
– Kedvesem, hadvezér is lehetnél! De azért gyerünk, hosszú út áll előttünk!
A sötétben kissé nehézkesen, de átjutottak a falon. Heloysa szó nélkül követte mesterét. A sötét utcákon csak alig találkoztak egy-egy igyekvő árnyékkal. Végül egy kapualjban Abélard kopogtatni kezdett. Hamarosan bebocsátották őket. Rövid készülődés után előállt egy lovas szekér. A professzor kedvesével elfoglalták a helyüket, és máris indultak. Az éj sötétjében hamarosan elhalkuló emlékké vált Heloysa és Abélard párizsi jelenléte.
– Többnapos utazás várt ránk, Claryssa, de Abélardnak és gondoskodásának hála, nem éreztem hosszúnak. Útközben dalolt nekem, sőt dalt is költött a kedvemért. Mintha csak kirándultunk volna, úgy éreztem magam, mikor megérkeztünk a szülőföldjére, Le Pallet-ba.
