2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Migráció, menekült nők, dohánycégek

Az Európai Parlament e heti strasbourgi plenáris ülésén a képviselők vitát folytatnak egyebek között az Európai Unió–Törökország csúcstalálkozóról, illetve az Európai Tanács tavaszi üléséről. 

Az Európai Parlament e heti strasbourgi plenáris ülésén a képviselők vitát folytatnak egyebek között az Európai Unió–Törökország csúcstalálkozóról, illetve az Európai Tanács tavaszi üléséről. A menekültválság mellett napirenden szerepelnek a menekült nők védelmére szükséges intézkedések, vita az unió jelenlegi helyzetéről, az antibiotikumok használatáról az állattenyésztésben, 2015. évi értékelő jelentést hallgatnak meg Montenegró és Macedónia EU-integrációjáról.
 
Vita az EU–török csúcsról 
Jeanine Hennis-Plasschaert, a Tanács holland elnökségének képviseletében, valamint Valdis Dombrovskis, a Bizottság alelnöke szerda reggel a képviselőkkel közösen fogják megtárgyalni a menekültválságról szóló március 7-i EU–török csúcs kimenetelét. A képviselők közlik elvárásaikat a Tanács közelgő, március 17–18-i tavaszi ülésével kapcsolatban.
Az EU állam- és kormányfői, illetve Ahmet Davutoğlu török miniszterelnök közti rendkívüli csúcstalálkozó összehívásának céljai között szerepel a Görögország és Törökország területén ragadt migránsok és menekültek sürgető humanitárius szükségleteinek megoldása, az EU–török akcióterv megvalósítása, valamint a schengeni övezet normális működése visszaállításának elősegítése.
A képviselőket a Bizottság ma (kedd) délután fogja tájékoztatni az európai migrációs stratégia végrehajtásának, valamint a menekültek áthelyezésének legutóbbi fejleményeiről.
 
Lépések a menekült nők védelmében
Az EU migrációs menedékpolitikáinak és eljárásainak reformja kell hogy tartalmazzon nemi szempontokat figyelembe vevő intézkedéseket, a menedékkérő nők, a gyakran velük utazó gyerekek és más, tőlük függő emberek biztonságának növelése érdekében – áll az EP-képviselők állásfoglalásában, melyről kedden szavaznak. Közvetlenül a szavazás előtt az ENSZ menekültügyi főmegbízottja, Filippo Grandi mond beszédet. A javaslat szerint a menedékkérvények feldolgozása során az egyéni és nemi alapú erőszak formáit, mint például a nemi erőszakot és a szexuális erőszakot, a női nemi szervek megcsonkítását, a kényszerített házasságot és a családon belüli erőszakot az EU-n belüli menedék kérvényezésének alapos indokaiként kellene elismerni.
A közös vita folyamán a Bizottság tájékoztatja az EP-képviselőket a nők társadalmi helyzetéről Európában. Délben kerül szavazásra az Angelika Mlinar liberális képviselőnő által készített állásfoglalás a nemi egyenlőségi szempon-tok alkalmazásáról az Európai Parlament munkája során.
 
Fékezzék az antibiotikumok használatát az állattenyésztésben!
Az EP-képviselők szerint ahhoz, hogy le lehessen küzdeni a baktériumok növekvő antibiotikum-rezisztenciáját, vissza kell fogni az antimikrobiális gyógyszerek használatát és újakat kell kifejleszteni. Az állatgyógyszerekről szóló jogszabály tervezett frissítéséről szóló csütörtöki szavazáson a képviselők nagy valószínűséggel támogatni fogják az állatok kollektív és preventív antibiotikumos kezelésének betiltását és az új gyógyszerek kutatásának ösztönzésére szolgáló intézkedéseket. Az új antimikrobiális gyógyszerek kutatásának ösztönzésére érdekében az EP-képviselők támogatják olyan ösztönzők bevezetését, mint például a hosszabb védelmi időszak az új gyógyszerek technikai dokumentációjára, kereskedelmi védelem az innovatív hatóanya-gok számára, és a már létező antimikrobiális termék javítását vagy piacon tartását célzó kutatásokba való jelentős befektetések védelme. 
Csütörtökön szavaznak Claudiu Ciprian Tănăsescu román szocialista képviselő jelentéséről is, amely egy másik törvényt egészít ki, az állatgyó-gyászati termékek értékesítési engedélyezését javítandó, amelyet elkülönítenek az emberi alkalmazásra szánt gyógyszerektől.
A plenáris ülésen csütörtökön szavaznak két határozatról.
 
Döntés az EU és a dohánycégek közti megállapodásokról
Hatékonyabb vizsgálati eszközökre lesz szükség annak bizonyításához, hogy a négy legnagyobb dohányvállalattal kötött csempészet és hamisitás elleni EU-s megállapodások eredményesen működnek-e – előreláthatólag erre a megállapításra fognak jutni a képviselők egy szerdán szavazásra kerülő határozati javaslatban. A képviselők nem elégedettek teljes mértékben egy, a Philip Morris Internationallel (PMI) kötött, 2016 júliusában lejáró megállapodás Bizottság általi legfrissebb kiértékelésével.
A Bizottság a szerdai szavazás után dönti el, megújítja-e a megállapodást. A megállapodások értelmében a négy vállalat 2,15 milliárd dollár kifizetését vállalta fel az EU-nak és tagállamainak, amennyiben azok ejtik az ellenük folyó, az illegális dohánykereskedelemből származó vámkiesések megtérítését célzó jogi eljárásokat. A felek továbbá elkötelezték magukat a dohányáruk csempészete és hamisítása elleni fokozottabb fellépésre.
A képviselők szerint a dohánytermékekről szóló 2014-es EU-irányelv hatékonyabb eszközöket nyújt, úgymint az uniós szintű árukövető és nyomon követési rendszer, így a tagállamok ennek az implementációjára kellene helyezzék a hangsúlyt. Hozzáteszik, hogy a tagállamoknak szintén ratifikálniuk kellene a WHO dohányzás-ellenőrzési keretegyezményét, amely nemzetközi szinten is hasonló mechanizmusokat hozna létre. Képviselők egy csoportja arra számít, hogy a PMI megállapodás megújításra kerül átmenetileg, amíg a gyakorlatban is megvalósulnak az EU és a WHO által javasolt eszközök, azonban azt mindannyian elvárják, hogy a tárgyalások átlátható keretek között folyjanak. 
Forrás: az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája, Magyarország 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató