Miért nem érti egymást a férfi és a nő?

Nagyon sok párkapcsolati probléma abból fakad, hogy azt hisszük, férfiak és nők egyformák vagyunk, holott ez nem így van – hangsúlyozta dr. Ferenczi Enikő egyetemi oktató, mentálhigiénés szakember, kórházlátogató lelkész a hét végén a családon belüli erőszak témájú, az Unitárius Nők Országos Szövetsége által szervezett vezetőképzésen. Ha tudnánk, hogy miért „működünk” úgy ahogy, és annak is tudatában lennénk, hogy a társunk miért más, mint mi, sok esetben elkerülhető lenne az elhidegülés vagy a párkapcsolat felbomlása.

A humorral fűszerezett, magával ragadó előadásmódjáról jól ismert dr. Ferenczi Enikő már az elején leszögezte, ha tömören szeretné megfogalmazni a választ arra a kérdésre, hogy miért nem érti meg egymást a férfi és a nő, azt mondaná: mert teljesen másak vagyunk. Az egyik fő dolog, ami megkülönböztet minket, az az, hogy másként gondolkodunk. 

– Köztudott, hogy a válások nagy részét (hetven százalék fölött) a nők adják be. Egy hosszú folyamat után megérik bennük ez a döntés, a férfi pedig általában csak áll és néz, nem érti, hogy mi van, ugyan miért, hát nincs semmi gond. Egy másik külöbség, hogy másként rezgünk. Bizonyára sokan szokták mondani a férjüknek, párjuknak, hogy érzéketlen vagy. Érdekes, mert kutatásokkal, mérésekkel kimutatták, hogy a férfiak ugyanolyan mélységgel éreznek, mint a nők, csak nem tudják kifejezni, pontosabban, másként fejezik ki az érzéseiket. A harmadik különbség, hogy teljesen másra vágyunk. Gondoljunk csak bele, hogy alapvetően a férfiak ösztönösen arra vágynak, hogy hagyják őket békén. Ősidőktől kezdve jellemző, hogy a férfiak elvonultak, eljártak vadászni. Na már most, ez manapság egyre nehezebb, mindig megfordul a fejemben, hogy szegény férfiak, sok esetben be vannak zárva pici tömbházlakásokba, mi a csudát tudjanak ott csinálni? Ők, akiknek menniük kell, el kell vonulniuk. Vagy tévéznek, esetleg söröznek. Ezzel szemben mi, nők nem kell elvonuljunk, mindenhol ott kell lennünk, mindent „telerezgünk”, és ebben vagyunk nagyon jók. Ha belegondolunk, hogy az emberek nagy része hány négyzetméteren él városokon, érthető, hogy miért nem működnek a kapcsolatok – mutatott rá a szakember. 

Régebben sem mentek jobban a házasságok, csak nem beszéltek róla

– Gyakran szokták kérdezni tőlem, hogy a házasságok régen miért mentek jobban. Én úgy gondolom, a házasságok régebb sem működtek jobban, csak hallgattak róla. Gondoljunk bele, ha nagyanyánk azt mondta volna, hogy elhagyja a nagyapánkat… Gyakran hallani férfi kollégáktól, hogy a baj akkor kezdődött, amikor a nők elkezdtek jogokat kérni. Ne értsenek félre, de tényleg ott kezdődött el valami, ugyanis addig egy nagyon jól bejáratott modell működött, és erre jött a 21. század, amikor mi azt mondjuk, hogy a férfi és a nő egyforma szinten legyen. Hogy miért féltem mégis a férfiakat, holott a patriarchális társadalomban sokáig volt jó dolguk? Azért, mert iszonyú nehezen lépnek be az új szerepbe. Valahogy a nő úgy teremtődött, mint a macska, ha a háztetőről leesik, úgyis talpra esik. Úgy gondolom, ez az anyai ösztön miatt van, hogy minden helyzetben fel kell találnunk magunkat. A férfiaknál az átállás sokkal nehezebb. Számtalanszor elhangzik a hozott minták jelentősége – már ezen a téren nagy a váltás –, hogy a férfiak milyen modelleket hoztak. Ráadásul teljesen megváltoztak a szerepek, a 21. században nem mondjuk azt, hogy a főzés kizárólag a nő szerepe lenne. Hol írja azt, hogy kinek mit kellene csinálnia? A 21. századi házasságmodellben azt mondjuk, hogy a férfi és a nő egyenrangú partnerek, és elvárjuk egymástól, hogy testi, lelki és szellemi társak legyünk – jegyezte meg. 

Szeretlek, és majd szólók, ha valami változik

Dr. Ferenczi Enikő elárulta, mentálhigiénés szakemberként gyakran vezet férficsoportokat, és bizony érdekes dolgokkal szembesül a férfiak gondolkodásmódját illetően. 

– Azt hittem, csak a székely mondásban van, hogy szeretlek, és majd szólok, ha valami változik. De nem! Ezt tényleg komolyan gondolják, és sokat beszéltünk róla, hogy miért fontos, hogy kifejezzék az érzelmeiket. Gyakran mondom el, hogy ha egy nő nem csinos, nem fogyott, amennyit szeretett volna, de egy férfi azt mondja, milyen jól nézel ki, mi ezt elhisszük, és nem csak elhisszük, erre szükségünk van. A férfiak gyakran úgy gondolják, ha egyszer vesznek egy szép nagy virágcsokrot, akkor azzal az év többi 364 napja is „le van rendezve”. A nő nem így gondolkodik, a nőnek mindennap kell egy kis figyelmesség.

A férfi-női különbségek kapcsán azt kellene megtanulni, hogy hogyan tudunk ezekkel úgy élni, hogy ne önmagunkból kiindulva, hanem empatikusan a másik szerepébe helyezzük magunkat és arra gondoljunk, hogy ő hogyan éli meg az adott helyzetet. Ez pedig nagyon nehéz – hangsúlyozta. 

Beszélnünk kell... nos, az a nap már el van rontva

A szakember szerint a férfiak arról is több ízben beszámoltak, hogy ha reggel a párjuk bejelenti: „ha hazajössz, drágám, le kell ülnünk beszélni”, akkor az a nap már el van rontva. 

– A tudományos kutatások szerint mi, nők, amikor beszélünk, akár önmagunkról, akár másról, az egy kellemes érzés. Nekünk ez jó, de a férfinak egyáltalán nem az. Amikor Mari néni a szomszédasszonnyal kiáll a kapuba, és pletykálnak egy harmadikról, az egyfajta terápia számukra. De visszatérve a társadalmi különbségekre, melyik fiút nevelték úgy, hogy üljünk le, és tárgyaljuk meg? Sőt, megszűnt az a társadalmi viszony, hogy a férfiak együtt csinálnak dolgokat. Meg szoktam kérdezni terápián a férfiaktól: mi a hobbija, vannak-e olyan tevékenységei, amikor más férfiakkal együtt csinál valamit? Gondoljuk el, akár egyházi téren, szinte mindenütt van nőszövetség, de férfiszövetség? 

Másként neveljük a fiúkat és a lányokat. Amit pedig az ember otthon nem szokott meg, ahhoz, hogy utólag megtanulja, óriási bátorság kell. Adott helyzetekben ugyanazt az erős rezgést átélik a férfiak is, de nem tudják kiadni magukból, mert úgy vannnak nevelve, hogy egy fiú nem sírhat. Mit kezdenek ezzel az erős feszültséggel, amit mi nők úgy oldunk meg, hogy kibeszéljük, kihisztizzük, kisírjuk? Ráadásul társadalmilag ez teljesen elfogadott – mutatott rá az egyetemi oktató. 

A férfi-női különbségek illusztrálására dr. Ferenczi Enikő egy rendkívül szemléletes példát hozott fel, amelyben valószínűleg a teremben ülő hölgyek nagy része magára ismert. A férfi hazamegy a munkából, lazítani szeretne, ezért beül a mosdóba vagy a tévé elé, de teljesen mindegy, hogy mi megy a tévében. Az a fontos neki, hogy lazuljon. Ekkor jön a nő, aki teljesen más. A férfi agya otthon kikapcsol, sok agyközpontja nem működik, a nő, ha hazamegy, egy csomó központja aktiválódik, a stresszfoka otthon sokkal nagyobb, mint a munkahelyen. A nő jön-megy, észreveszi, hogy számos teendő van, a férfi meg ül „kikapcsolva”, mintha nem látna és nem hallana. 

Ezekből a helyzetekből gyakran adódik konfliktus, ugyanis a férfiak azt mondják, ők egész nap keményen dolgoznak, hazaviszik a pénzt ahhoz, hogy a család jól legyen. A férfi úgy gondolja, ezzel teszi a legtöbbet, a nő pedig úgy, hogy ez csak egy a sok közül. A nő elégedetlenkedik amiatt, hogy a párja nem veszi ki a részét a mindennapi teendőkből, és ez egy érdekes folyamat, mert fennáll a veszélye annak, hogy előbb-utóbb kizáródik a férfi. Mivel általában az apa van többet távol, ráadásul nem is kommunikál, a gyerekekkel sem, ha a nő egy picit erre rásegít, a férfit könnyedén ki lehet zárni. 

– Ez nagyon csúnya játszma. Nem szabad az apákat kizárni, az apákra nagy szükség van egy egészséges gyermek életében, mert nők, férfiak másként nevelünk – adott hangot véleményének a szakember, aki a szeretetnyelvek jelentőségéről, illetve a párkapcsolat pilléreiről, a kommunikációról, a szexualitásról, a közös értékrendről, valamint a gazdasági vetületekről is szólt.