Tessék tapsolni, jó hangosan, mert győztünk. Pontosabban „igazságügyileg” is kiderült, hogy igazunk van. Október végén a Marosvásárhelyen működő Táblabíróság diszkriminatívnak minősítette a Maros Megyei Tanfelügyelőség 2009-es beiskolázási tervét, amelyben több mint 400 magyar diáknak nem biztosította volna, hogy anyanyelven folytassa tanulmányait.
Tessék tapsolni, jó hangosan, mert győztünk. Pontosabban „igazságügyileg” is kiderült, hogy igazunk van. Október végén a Marosvásárhelyen működő Táblabíróság diszkriminatívnak minősítette a Maros Megyei Tanfelügyelőség 2009-es beiskolázási tervét, amelyben több mint 400 magyar diáknak nem biztosította volna, hogy anyanyelven folytassa tanulmányait. A próbálkozás ellen a Civil Elkötelezettség Mozgalom és a Romániai Magyar Pedagógus-szövetség nyújtott be több ezer aláírással szentesített petíciót, s fordult az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (ODT), amely hátrányos megkülönböztetésnek minősítette a tanfelügyelőség próbálkozását és 600 lejes bírságot szabott ki az intézményre. Ezt támadta meg jogi úton a tanfelügyelőség, s az ODT mellett perbe hívta a Pedagógus-szövetséget is.
Hogy miért kellett az igazságszolgáltatás hosszú évekig tartó útjait végigjárni, amikor egyértelmű jogsértésről volt szó? És miért kellett eltűrni, hogy láthatóan rosszindulatú, és a nemzetiségi kérdésben elfogult bírónők csűrjék-csavarják az ügyet? A tanfelügyelőség akkori vezetőségének miért kellett az ODT döntését megfellebbezni, ahelyett, hogy azokkal az ügyeskedő tanfelügyelőkkel fizettették volna meg a büntetést, akik a magyar tagozatért felelős főtanfelügyelő-helyettes távollétét kihasználva, durván meg akartak szüntetni ismert és népszerű magyar osztályokat? Ha nem így járt el a megyei intézmény vezetősége, kell-e csodálkoznunk azon, hogy egy vidéki iskola tanári kara megszavazza, hogy nem fogadják be az olyan településekről érkező magyar diákokat, ahol nincs már magyar oktatás, holott ez a szülők és gyermekek alkotmányos joga lenne. Nos, de mit várhatunk egy vidéki iskola tanári karától, ha a kétnyelvű Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti egyetem magasan képzett professzorai, a volt rektorral az élen, az érvényben levő törvény vonatkozó előírásaival ellentétes működési szabályzatot hagynak jóvá, amit később az igazságügy (?) is szentesít.
No persze, a tanfelügyelőség és az ODT valamint az RMPSZ közötti perben sem volt olyan egyszerű a döntéshoztal, hiszen első alkalommal éppen a Táblabíróságon is az ellenkezőjéről határoztak, s csak miután a Legfelsőbb Bíróság helyt adott a Diszkriminációellenes Tanács fellebbezésének, akkor tárgyalták újra más összetételű bírói tanácsban a fellebbezést és hoztak ellentétes döntést.
Igazat kell adnunk Asztalos Csabának, az ODT elnökének, aki precedensértékűnek nevezte Romániában ennek a jogerős végzésnek az indoklását, amire immár más ügyekben is lehet hivatkozni. A kérdés csak az, hogy ha csupán ilyen csavaros úton lehet román honfitársainkat a nemzetiségi jogok kérdésében jobb belátásra bírni, akkor mi értelme van ebben az országban a törvényeknek és az alkotmánynak?
