A napokban újra nőhetett egy arasznyit a kis jövedelműek komfortérzete, önbizalma. Virtuális csatornák közt bóklászva érte utol őket a hír: a felfüggesztett országkapitánynak az elkövetkező két hétre nem jár elnöki fizetés, így hatezer lejes havi bérének mindössze felét viheti haza.
A mostani harmincasok, negyvenesek bizonyára még emlékeznek az aranykor villanásnyi esti meséire, a röpke hétvégi rajzfilmekre, arra a pár, nekik szentelt percre, amelyet hétfőtől szombatig olyan lelkesen vártak. Most kárpótolva érezhetik magukat az egykori gyerekek az időrácsok közé zárt boldogságért, hiszen úton-útfélen „elhivatott” esti mesélőkbe botlanak. Olyanokba, akik teljes odaadással, szóval és képpel igyekeznek álomba szenderíteni realitásérzéküket. Nemrég a hajdani kormányfő leendő „hűvös otthonáról” láthatott összeállítást a hétköznapok cellájából készséggel szabaduló, saját zsákutcáinál szűkebbeket, sötétebbeket látni vágyó tévénéző. Mit eszik majd, hogyan múlatja az időt, a vaságyak – nagymenőknek járó – alsó szintjén vagy a felsőn szorítanak-e helyet a jövendő zárkatársak a nem mindennapi rabnak? A jámbor médiafalatozó minderről egy pillanat alatt értesülhetett, miközben elégedetten nyugtázhatta, lám, lám, mégiscsak jobb becsületesen éhezni. A napokban újra nőhetett egy arasznyit a kis jövedelműek komfortérzete, önbizalma. Virtuális csatornák közt bóklászva érte utol őket a hír: a felfüggesztett országkapitánynak az elkövetkező két hétre nem jár elnöki fizetés, így hatezer lejes havi bérének mindössze felét viheti haza. Efféle „szívderítőkkel” traktálják mostanság a hétfőtől hétfőig vergődő átlagpolgárokat, akik fizetésnapokon valószínűleg elsőként a kábelszolgáltatót keresik fel, hogy le ne maradjanak az újabb apró örömökről. A – nem megfelelő magaviseletük miatt – pórul járt hősök története valóban felér egy jó tanmesével. Csak az a gond, hogy nálunk akkor sem fordul komolyra a szó, amikor – viszonylag – távoli díszletek helyett közvetlen közelünkben zajlik a cselekmény, és a főszereplőkben magunkra ismerhetünk. A szombat délutáni kövesdombi tűzeset után egyszerű és konkrét feleleteket várt a megkárosítottak nevében az újságíró a katasztrófa forrásául szolgáló bevásárlóközpont vezetőségétől. Többek között az üzlet felelősségvállalásáról kérdezte a közkapcsolati osztály illetékesét, aki udvarias gyorsasággal közleményízű esti mesével „szolgálta ki”. Vajon kommunikációs szakemberként sosem hallott a történtek felvállalásán, a lehetséges megoldások felkínálásán és mindenekelőtt az őszinteségen alapuló, a cég hírnevét menteni képes válságkommunikációról az illető hölgy? Vagy egyszerűen ennyit ér a vállalkozás számára eltartója, a város (köz)véleménye? Jó lesz megválogatni esti meséinket. Az efféle balladáktól csak rosszat álmodhatunk.
