Mese a túlhízott tehénről
2023-04-21 11:00:00
- Bölöni Domokos
(Analitikus szintetizáció)
Bevezetés. Citerás Alajos, az ORÁKA rajoni felvásárlója gondtalanul fütyörészi kedvenc slágerét, de összehúzott szemöldöke arról tanúskodik, hogy mögötte keményen dolgozik az agyvelő. Időnként megáll az ajtó melletti nagy vaskályha előtt, és olyan átható, merev tekintettel néz a porosodó kályhacső kanyarjába, mintha valami nagy, életfontosságú kérdésre várna választ. Kezével úgy gesztikulál, mintha legalábbis ezerfőnyi közönség előtt szónokolna. A szája azonban majdnem hangtalanul mozog, csak nagy ritkán szalad ki fogai közt egy-egy félhangos hümmögetés, az agyát szántó magas gondolatok hatására.
Aztán nekiül, hogy akkurátus betűkkel papírra vesse a nagy gonddal megfogalmazott bevezető mondatot: „Az ORÁKA rajoni kirendeltsége, élén Citerás Alajos elvtárssal, ez alkalommal is lankadatlan lelkesedéssel kapcsolódott be az állathizlalási szerződések beszervezésének és megkötésének munkálataiba...”
Jellemzés. Ez a Citerás ügyes ember. Előtte nincs megoldhatatlan probléma. Mindig hajszálpontosan betartja a fentről érkező tervfeladatokat. Még akkor is, ha, tegyük fel, nem termett elegendő burgonya a vidéken. Más felvásárlók inkább több gabonát meg miegymást vásárolnak össze, egész csomó fölösleges munkát okozva a tartományi elvtársaknak. Citerás? Ő bizony mindig pontosan felvásárolja az előírt mennyiséget. S csak mosolyog, mikor ott fent a vállára veregetnek a tartományi elvtársak: „Nagy kópé ez a Citerás. Csak tudnánk, hogyan csinálja?!”...
A mesterség titka. A titok? Nagyon egyszerű: az ember egyszerűen kimondja, hogy márpedig se bakancs, se szövet, se petró nincs addig, de még gyufa se, míg burgonyát nem hoznak érte. Ilyen csip-csup dolgokkal igazán nem érdemes dicsekedni. Azon múlik az egész, hogy milyen tekintélye van az embernek a rajonban.
Az alkotás élvezete. Alajos kitesz magáért, mindig az övé a legszebb jelentés. Cirkalmas mondatokban ecseteli: Citerás elvtárs alapos és mélyenszántó felvilágosító munkája nyomán a dolgozó parasztok tömegei kitörő lelkesedéssel határozzák el, hogy állathizlalási szerződést kötnek. Mindez azt bizonyítja, hogy az ORÁKA rajoni felvásárlója öntudatosan fogja fel a városi dolgozók ellátásának szerepét. Stb. stb.
Fogalmazás közben mély elégültséggel fütyörészi kedvenc slágerét, azt, hogy Gimbeleem, gomboloom...
Egy kis bonyodalom. Javában fütyörészik, amikor Éltes Albert rányitja az ajtót.
– Jó szerencsét, Citerás elvtárs. Itt a tehén.
Tehén? A rajon élfelvásárlója haragosan összevonja szemöldökét.
– Miféle tehén? És mit akar avval a tehénnel? Nem látja, hogy sürgős jelentést írok? A… a tartománynak! – teszi hozzá áhítattal.
Most már Éltesen a csodálkozás sora.
– Miféle tehén? Hát a Piros. Ez la – és már nyitja is az ajtót, hogy megmutathassa az odakünn szuszogó kövér, selymes szőrű jószágot. Aztán meg a lajbizsebből igyekszik kihámozni egy összehajtogatott papirost. – Hát nem maga írta be ide a szerződésbe, hogy a mai napon kell hízott állapotban leszállítanom?
– Hej – sóhajt Citerás egy keserveset. Hogy ezek még akkor se hagyják nyugton az embert, amikor éppen fontos állami munkát végez!...
Végül mégis barátságos mosolyt erőltet az arcára.
– Na jöjjön, mérjük le ezt a borjút.
Borjút?, kapja fel sértődötten a fejét amaz. – De bizony nem borjú ez, hanem ugyancsak jól hízott tehén. Erre még maga is büszke lehet, Citerás elvtárs, mert ilyet nem sokat vásárolnak!...
Namármost. Hiszen látja ezt jól Citerás is. Még a nótázó kedve is visszatér örömében. „Gimbelem, gombolom, Légy enyém, angyalom…“, dúdolja örömmel a tehén fülébe.
Hanem a Pirosnak nem tetszhet a tiszteletlen ajánlat. Sértődötten fordul félre, és hosszú, bozontos farkával végigvág a szemtelen felvásárló ábrázatán. Még szerencse, hogy gazdája frissen lemosva hozta átadásra.
– Ne te! – mordul fel Citerás.
– Úgy húzódozol, mint egy kisasszony. Na ne félj semmit, nálam jó kezekbe kerülsz.
Így ni, vágja fel a hídmérleg karját. Egyelőre rendben vagyunk.
– Holnap jöjjön a pénzéért.
Beindul a bonyodalom. Avval ott is hagyja, és siet vissza az irodába, ahol ott várja a félbemaradt jelentés.
Éltes pedig boldogan lépeget hazafelé. Hogyisne, mikor a Piros ilyen jól meghálálta a gondozást, negyven kilóval túlteljesítette a szerződésben kikötött súlygyarapodást. Az ilyen jószág bizony még az extrakövérek közt is szenzációszámba megy.
Egész este a ceruzával bajlódnak odahaza. Sorra kiszámítják, mi mindent kapnak a Pirosért. Mert a határozat szerint nem csak pénzmag jár a kövér jószágért – bár az se kutya, négy lej ötvenet kapni érte kilónként –, de kijön abból még vagy két csizmára való anyag is, néhány matring pamutfonal az asszonynak és miegymás, ami szintén elkel a háznál. Meg aztán a dicséret is szép dolog, ami egy ilyen szép, dinnyekövér jószág után megilleti a gazdát.
Annál nagyobb a csodálkozása másnap, amikor beállít Citeráshoz a járandóság végett.
– Jó hogy jön, tata, fogadja amaz. – Egy kis baj van azzal a tehénnel.
– Csak nem?! – ijed el Éltes, arra gondolva, hogy netalán szegény Pirosnak esett valami baja.
– De bizony igen. Túlhízott a tehén. Negyven kilót kell leütnünk az összsúlyából, hogy megfeleljen a szerződésnek.
Hehe... jó vicc... – próbál mosolyogni Éltes. Mert ugyebár a határozat éppen azért ír elő haladványos árat a súlygyarapodás arányában, hogy minél jobb hizlalásra ösztönözze a tenyésztőket.
Hanem hát Citerással nem lehet viccelni. Nem azért képviseli ő itt az ORÁKÁ-t, meg, mondhatni, az egész állam ellátását, hogy holmi oktalan szarvas állatok kérdésében viccelődjék. Rá is szól hát keményen Éltes Albertre:
– Idefigyeljen, tata! Maga engem ne oktasson, mert én jól tudom, mit ír a határozat, és mit nem. Az extrakövér a legfelső határ, azon túl semmiféle hízás nincs. Érti? És vegye tudomásul, hogy amíg itt én vagyok a megbízott, addig a szerződést nem lehet megszegni egy dekával se. Márpedig a Piros negyven kilóval túlhízott. Punktum! Magának itt egy szava se lehet.
Leforrázva. Nem is szólt. Hát ugyan mit szólhatott volna szegény feje az ilyen magas észjáráshoz? Ezt egyedül csak a Piros értette volna meg... ha ott lett volna. De ő már régen útban volt a konzervgyár felé, avval a negyven kilóval együtt, ami nem szerepelt az Éltesnek fizetett összegben.
A rajon atyja pedig azonnal be is írta a jelentés végére: „...a mai napon már át is véve 1, azaz egy drb. extrakövér szarvasmarha, megfelelő súlygyarapodással“.
Ha arra a leütött negyven kilóra gondolt, valósággal érezte, hogyan dagad a kebele, ott benn, a szíve fölött, ahol a kígyóbőr tárca lapul a belső zsebben. És gondolatban ő is úgy csapott oda arra a zsebre, mint Péter és Pál bölcs bírája Arany János „Fülemilé“-jében.
– Nekem hízott. Elmehet kend.
A csaló lelepleződik. Kedvenc slágerét fütyörészve gombolgatja azt a bizonyos zsebet, és mint rendesen, most is nagyon meg van elégedve magával.
„Ott fenn“ a tartománynál feltűnt, hogy Citerás rajonjában az emberek nemigen akarnak állathizlalási szerződést kötni. Az elvtársak elhatározzák, hogy tüzetesebben utánanéznek a dolognak.
Ennek első jele, hogy Éltesnek pénze érkezik. A bizonyos 40 kiló ára.
Tőle meg egyenesen Citeráshoz megy a postás. Neki egy idézést hoz... onnan fentről.
És ekkor kezdődik Citerás Alajos bukása.
(Vége)
Huszár József, Marosvásárhely rajoni instruktor levele nyomán írta Csiky Gábor. ELŐRE, 1954. március 27.
