A megmondó ember
2014-01-22 16:52:44
- Máthé Éva
Forr az ország. Legalábbis néhány nappal ezelőtt mindenki lázasan kutatta, hogy miért kellett meghalnia egy tapasztalt pilótának és egy rendkívül fiatal orvosnőnek, illetve miért kellett órákig fagyoskodnia néhány jeles román orvosnak a Nyugati Érchegység egyik kietlen övezetében…
Forr az ország. Legalábbis néhány nappal ezelőtt mindenki lázasan kutatta, hogy miért kellett meghalnia egy tapasztalt pilótának és egy rendkívül fiatal orvosnőnek, illetve miért kellett órákig fagyoskodnia néhány jeles román orvosnak a Nyugati Érchegység egyik kietlen övezetében… Hétfőn este beindult a versengés azért, hogy melyik kereskedelmi televízió érkezik először a helyszínre, melyik tévéstúdióban hangzanak el a leghajmeresztőbb feltételezések a repülőgép-baleset lehetséges okairól, hogy melyik tévécsatornának sikerül először szóra bírnia a legmagasabb polcon levő illetékeseket, hogy melyik tévéadó kerül a legközelebb a vélt vagy valós igazsághoz, és nem utolsósorban, hogy melyik adó nézettségi mutatója kúszik a legmagasabbra a képzeletbeli uborkafán…
Ha az ember hétköznaponként okos szót, higgadt, szakavatott politikai elemzést óhajt látni-hallani az aktuális bel- és külpolitikai helyzetről, ajánlom, nyugodtan kattintson a Digi 24 adó műsorára, este 9 óra körül holtbiztosan ott találja Emil Hurezeanut, ezt a rendkívül művelt, talpig úriembert, erdélyi értelmiségit, akinek éppen annyi köze van Nagyszebenhez, azaz szülővárosához, mint Kolozsvárhoz, ahol jogot végzett, és nem utolsósorban a Szabad Európa Rádióhoz, ahonnan sok éven át mérgezett nyilakat küldött hazafelé. Remélhetőleg némi álmatlan éjszakákat okozott a törpe diktátornak, valamint az ő bumfordi nejének. Hétfőn este Hurezeanu a lehető legkíméletlenebbül ráhúzta a vizes lepedőt a szenzációhajhász kereskedelmi televíziókra. Mondván: a kikent-kifent tévés hölgyemények inkvizitorok módján vallatták a telefonvonalak másik végén éppen a leglehetetlenebb körülmények között misszióban levő illetékeseket. Hurezeanu szerint Romániában a sajtó, és főleg a tévéállomások nem a valóság tükrözői, hanem úgy tesznek, mintha ők irányítanák a társadalmat, mintha ők értenének mindenhez a legjobban. Nem az információközvetítést tartják első számú feladatuknak, hanem igenis, be akarnak avatkozni a dolog menetébe. Olykor a szerkesztők, műsorvezetők mindenkinél fontosabbnak tartják magukat, jelen esetben akár az áldozatoknál és a mentőalakulatoknál is fontosabbnak. Hurezeanu – akiről később is érdemes lesz szót ejteni – úgy véli: némiképpen érthető az, hogy ennyire magas lóról szemléli a hazai sajtó a jelenkori társadalmat. Az 1989-es rendszerváltást követően a posztkommunizmus ingoványos mocsarába süppedt ország nem volt képes az olyan mérvű, robbanásszerű felszabadulásra, átváltozásra, mint ahogy a hazai sajtó egészével ez megtörtént. Viszont csaknem negyedszázaddal a nagy felfordulás után a sajtónak illene már felismernie saját helyét, szerepét, és illene önmérsékletet gyakorolnia, amikor az egész országot lázasan foglalkoztató, felforgató eseményt kell tükröznie, kommentálnia. 1989 előtt egy-egy tévészerkesztőnek, bemondónak akár az állásába is kerülhetett, ha bakizott, vagy főleg ha Ceauşescuval kapcsolatban a legminimálisabb fogalmazási hibát követett el. Ma már nem főbenjáró bűn az, ha valamely tévéadó nem közvetíti élőben az éppen esedékes repülőgép-katasztrófát, hétköznapi, utcai verekedést, gyilkosságot. Szerencsére akad olyan csatorna, amely immár tisztában van ezzel. Az egyik éppen az, amely megszerezte magának azt az erdélyi román értelmiségit, akit akár mi, erdélyi magyarok is nyugodtan nézhetünk, hallgathatunk, mert nem kell attól tartanunk, hogy nap mint nap arcul köp bennünket.
