Az államfő elhatározta, összebékíti a „népet” a politikusokkal. Szerdai parlamenti beszédében úgy fogalmazott, szeretné, ha 2016 a közvélemény és a politikusok közötti megbékélés éve lenne.
Az államfő elhatározta, összebékíti a „népet” a politikusokkal. Szerdai parlamenti beszédében úgy fogalmazott, szeretné, ha 2016 a közvélemény és a politikusok közötti megbékélés éve lenne. Hogy miért és hogyan – arról nem beszélt. Meglehet, csak mert advent van, és ilyenkor mindenki a szeretetről beszél. Még szerencse, hogy nem arra kérte az embereket, szeressék egymást, amibe természetesen beleértődnének a politikusok is. (Egyszer Böjte Csaba mondta el, hogy érettségi előtt megkérdezte az egyik „gyermekét”, mi szeretne lenni. Amire az azt válaszolta, hogy politikus. Böjte Csaba nem próbálta lebeszélni a fiút, csak azt mondta, a Jóisten mindenkit szeret (talán), még a politikusokat is.)
De a „nép” nem Jóisten. Egy ismerősöm kérdezett vissza az elnöki felvetésre: mi szeretnivaló van a politikusokon? És válaszolt is: a rendszerváltás óta nem igazán szavaztak meg olyan világos, egyértelmű, az ország lakóinak javát szolgáló törvényt, amelyet ne lehetett volna megkerülni, értelmezni, hogy végül mindenre jó volt, csak éppen arra nem, amire állítólag készült. Ilyennek nevezte a földtörvényt vagy az oktatási törvényeket, az egészségügy valós, a betegek érdekeit szem előtt tartó reformját szolgáló törvényeket, amelyekből saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy mi lett, felemlegette a magyarellenes megnyilvánulásokat, jogtiprásokat, amelyek még ma, több mint negyedszázaddal a kommunizmus bukása után is ugyanolyan erősek, mint a kondukátor idején. Végül a parlamenti képviselőknek az emberek iránti megvetését bizonyító arrogáns magatartását hozta fel, akik miközben azon „aggódnak”, hogy nincs pénz a gyermeksegélyre, két kézzel szavaznak meg maguknak mindenféle kiváltságot, a saját költségvetésüktől a mindenféle juttatáson át a speciális nyugdíjakig. Ezek után a sokat hangoztatott alkotmányos reform elmaradását vagy a 2009-es referendumot hozta fel, amely szerint a népakarat egykamarás parlamentre és legtöbb 300 képviselőre szavazott, amit úgy „ültettek életbe”, hogy jelenleg közel hatszázan „szívják a vérünket”.
Ez röviden a hazai politikai élet „látlelete”. Jövőben újra választási év lesz, és ugyanazok a parlamenti képviselők, ugyanolyan pofátlanul, ahogyan eddig, újra a szavazatainkat fogják kérni. És nagy részük meg is kapja, hiszen a politikai pártok „hagyományosan” ugyanazokat a politikusokat teszik listára, akik több mint húsz éve élvezik az „eredeti” politika előnyeit.
Az új kormányfő, a kapkodásokból ítélve, mindenkinek eleget szeretne tenni: a lelki- és a juhpásztoroknak, az elnöknek és a politikai pártoknak, a szakszervezeteknek… Egy ilyen kormányzás a túléléshez elég lehet, de kérdés, mennyire lesz hatékony.
Egy ilyen politikai osztályt nehezen lehetne szeretni, ezt elvárni az ország népétől illúzió.
Ha a karácsonyi szünidő alatt magukba szállnak, és jövőre valóban olyan törvényeket hoznak, amelyek az elnök szerint „mellőzik a populizmust és egyenesen kapcsolódnak a társadalom igényeihez”, akkor talán szóba jöhetne az említett „megbékélés”. De amíg az adótörvénykönyvet 135-ször kellett módosítani, a közbeszerzési törvényt 35-ször, a helyi közigazgatási törvényt 38-szor, az egészségügyi reformról szólót 114-szer, amíg százával vannak, akik ellen eljárás indult korrupciós ügyletek miatt, vagy akiket a kollégák szavazata mentett meg a bűnvádi eljárástól, nem beszélhetünk hatékony parlamentről. Az elnök a mandátuma végére egy korrupciómentes Romániát szeretne látni, olyan Romániát, ahol a törvények tisztelete a parancsszó. Akkor talán…
