A medve nem játék
Április 22-én, vasárnap nyitották meg a Vártemplomban Novák József grafikus “Üzenet Erdélyből. 1000 év 500 címere” című kiállítását, amelyen államok, királyok, fejedelmek, nemesek és települések valós és elképzelt szimbólumait tekintheti meg az érdeklődő közönség.
Április 22-én, vasárnap nyitották meg a Vártemplomban Novák József grafikus “Üzenet Erdélyből. 1000 év 500 címere” című kiállítását, amelyen államok, királyok, fejedelmek, nemesek és települések valós és elképzelt szimbólumait tekintheti meg az érdeklődő közönség. Ennek a kiállításnak kapcsán szeretnénk megfogalmazni néhány észrevételt.
A címerek, a heraldika hallatán általában színes eredetmondák, legendás történetek és vitézi tettek, fantáziadús ábrázolások, nagy királyi kegyek jutnak eszünkbe. Ez részben helyes is, viszont nem szabad elfelejteni azt, hogy a heraldika nem egy szép mese, hanem egy szigorúan szabályozott tudományág, amelyben megkötések írják elő a címerek szerkesztésének, bemutatásának illetve használatának módját.
A tárlat címe (Ezer év ötszáz címere) nem fedi teljes mértékben a valóságot. Elsősorban azért, mert az említett ötszáz címer helyett tulajdonképpen hatszázkilencven darab került bemutatásra. Ugyanakkor az ezer év is kissé túlzás. Novák József a minél ütősebb elnevezésre törekedve (szándékosan, vagy a szakirodalom ismerete nélkül) átírja a heraldika történetét. Bármelyik szakkönyvet kézbe véve, az érdeklődő megtudhatja, hogy a legelső ismert címer felbukkanása körülbelül 1130–1135-re tehető, ami, ha kerekítünk is, körülbelül 900 évet jelent. A magyar államcímer elemei közül a kettőskereszt, illetve a vörössel és ezüsttel vágott pajzsmező a legkorábbiak, ezek a XII.–XIII. század fordulóján jelennek meg, míg magyar királyi címeradományra 1326-ig, Károly Róbert koráig várni kell.
A kiállításnak nincs egy konkrét struktúrája. A bemutatott anyag egy része tematikusan rendezett (királyi, fejedelmi, államcímerek), viszont ezen belül hiányzik a kronológiai sorrend, ami főként az uralkodók esetében zavaró. A nemesek címerei, illetve a mesteralakos (különböző mértani ábrákkal szerkesztett) illusztrációk szétszórva találhatók, mind az alfabetikus, mind a időrendi sorrendet nélkülözve.
Hiányoljuk, hogy nagyon ritkán jelenik meg évszám a bemutatott ábrák mellett, így a kiállítás címében említett ezeréves idősáv nem azonosítható. Ugyanezért a különböző korokra jellemző stílusjegyeket sem lehet követni. Mivel a címerszerzés nagy eseményt jelentett egy-egy család történetében, ezért a dátumok nem elhanyagolandók. Azért sem, mert főleg magas rangú személyek vagy uralkodók esetében különböző címervariációk voltak használatban, így az évszám említése támpontot adhat a nézőnek arra nézve, hogy mivel is áll szemben.
Mind a művészi jellegű, mind a tudományos kiállítások esetében elengedhetetlen, hogy a bemutatott tárgyak alá/mellé valamilyen magyarázat is társuljon arról, hogy mi is az, amit a néző láthat. Az „1000 év 500 címere” kiállítás ezen a ponton több helyen is sántít. Elsősorban azért, mivel a kiállított 690 ábra körülbelül egyharmada mellett semmilyen információ nem szerepel. Ez a tény főleg azért zavaró, mivel az összes mesteralakos címer áldozatául esik ennek az igénytelenségnek. Így nem tudjuk meg, hogy a kecses görbék, a határozott egyenesek, a formák kavalkádja, illetve a harsány színek mit jelképeztek évszázadokkal ezelőtt, vagy hogy milyen névvel illeti őket a szakirodalom.
Bármennyire is archaikus tudományágnak tűnhet a címertan, a mai magyar helyesírás szabályait követi. Ezért furcsálljuk azt, hogy Novák József néhány kivételt leszámítva, a régies czímer aláírást illeszti a képei alá. A német birodalmi címer kapcsán kétszer is használt „N. sasos címer” rövidítést sem tartjuk szerencsés választásnak.
A címerábrázolások fontossága nem a mennyiségben rejlik, hanem inkább a minőségben. Ezért végignézve a tárlatot, a néző fejében megfordul az a gondolat, hogy Novák József inkább Guinness-rekord kísérletet akart végrehajtani ezzel az összeállítással, mint egy szakmai igényességgel megszerkesztett kiállítást.
Mivel helyszűke miatt a 690 címert nem lehet egyenként ismertetni, csak néhány, főként királyi és fejedelmi címerre szeretnénk konkrétan kitérni. Meglepődve tapasztaltuk, hogy Novák József szemléletében Luxemburgi Zsigmond Árpád-házi uralkodó lett, ugyanis a Luxemburgi-dinasztia kék-ezüst pólyás pajzsát vörös-ezüstre (az Árpádok által használtra) cseréli. A két szín megváltoztatása apró tévedésnek tűnhet, viszont két nagymúltú dinasztia jelképének az önkényes megváltoztatását, összevonását nem lehet így megtenni. Mivel a vörös színt már felhasználta a pólyákon, a grafikus a címerállatot (az eredetileg vörös oroszlánt) arany mázzal ábrázolja. Mátyás király sem úszta meg a címerváltoztatást, ugyanis Novák a közismert Hunyadi-címert (kék pajzson fekete holló gyűrűvel) arany pajzsúra változtatja. Ugyanezt az aranyozást alkalmazza a kettős farkú cseh oroszlán vörös pajzsánál is, és a címerállatot ezüstből vörösre változtatja, így létrehozva egy olyan ábrát, amelyet Mátyás király sosem használt címerként.
Fejedelmeink esetében is találunk pontatlanságokat. János Zsigmond fejedelmi címeréről kimaradt például a Jagelló-sas, illetve a Sforza-ház gyereket elnyelő kígyója. Ennél a hiányosságnál viszont komolyabb problémának tartjuk azt, hogy Novák József Székely Mózes fejedelemnek is címert készít. Felhasználva a fejedelem 1603-as aranypénzén látható ábrát, amelyen kardon átbújtatott korona lebeg két oroszlán között, ezt kiszínezi és Székely Mózes címerének nevezi, annak ellenére, hogy a szakirodalom szerint nem bizonyított, hogy fejedelem ezt a jelképet használta-e vagy sem. Ugyan a kálnoki unitárius templomban is láthatunk egy ilyen jellegű XVIII. századi próbálkozást, de ott igyekeztek természetes színekkel bemutatni az említett képet, nem pedig méregzölddel és arannyal. Szintén fantáziaszülemény az ún. Európa-címer, amely az Európai Unió csillagai közé helyezi Erdély történelmi címerét.
A kiállítás kapcsán vannak kiemelésre érdemes pozitívumok is. Például heraldikai szempontból szokatlan megoldás, de nagyon látványos az, ahogy a színeket és mázakat bemutatja. Mivel a címereket fekete-fehérben is szokták közölni, ezért létrejött egy olyan egyezményes jelrendszer, amellyel ezeket azonosítani lehessen. Novák a színeket és mázakat szívpajzs formában ráteszi olyan pajzsokra, amelyek ezeket a jeleket hordozzák, így a szemlélő számára világosabbak.
Értékelendő annak a felismerése, hogy szükség van a tágabb közönséget megismertetni olyan címerekkel, szimbólumokkal, amelyekkel máshol esetleg nem találkozhat. Mivel a szakmunkák, amelyek ezeket a szimbólumokat bemutatják, ritkán jutnak el a laikusokhoz, sok ember csak az ilyen jellegű kiállításokon találkozik bizonyos címerekkel. Ezért is elengedhetetlenül fontos, hogy a bemutatott anyag a lehető legpontosabb legyen. Nem szabad átesni a paripa (Pegazus vagy más heraldikai fantáziaállat) túlsó oldalára és a művészi szabadságra hivatkozva címereknek nevezett torzszülötteket létrehozni. Vitathatatlan, hogy a művésznek szabad alkotni, azonban ha ilyen szintű nagyvonalúsággal nyúl a forrásokhoz, akkor ez az alkotás már nem címer lesz. Egy esetleges újabb kiállítás során nyilvánvalóvá kellene tenni a közönség számára, hogy művészi szemmel megszerkesztett alkotásokkal áll szemben, nem pedig valós, történelmi címerekkel. Közismert az a vicces, de komoly valóságalappal bíró mondás, miszerint a medve nem játék. A heraldikai medve sem az.
Weisz Szidónia
