Marosvásárhelyiek a Virtuózok középdöntőjében

A Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny idei kiadása a marosvásárhelyiek számára nagyon kellemes meglepetéssel rajtolt. A Duna televízióban közvetített verseny elődöntőjében a Művészeti Szakközépiskola két diákja – Nagy Krisztina és Jakab Roland – kitűnően szerepelt, játékukkal, személyiségükkel, tehetségükkel elbűvölték a nézőket s a szigorú szakmai zsűrit. A rendkívül színvonalas mezőnyben mindketten továbbjutottak a középdöntőbe. 

 

Muzsikálni szeretettel kell!

Jakab Rolandot a Kultúrpalota nagytermében értük el, éppen próbára készült, hiszen újabb fellépései lesznek, s a Virtuózok következő versenyére is készülnie kell. 

– A marosvásárhelyiek nevében gratulálok neked. Nagyon büszkék vagyunk rád! Most éppen a hegedűdre vársz, mi történt vele?

– Csupán esztétikai problémák voltak, lakkrepedés volt rajta, pallót kellett cserélni, a nyelvet kellett visszatenni, rutinjavítás volt.

– Milyen hegedűn játszol, Roland, mivel sikerült berobbanni a komolyzenei világba? 

– Mesterhegedűn játszom, 1924-ben Babos Béla készítette, magyar hegedű, édesapámtól kaptam ajándékba. 

– Szép ajándék!

– Egy életre szóló. Eszmei és lelki értéke van, mert emellett nőttem fel. 

– Hány éves korodtól hegedülsz? 

– Hétéves korom óta. Most 17 éves vagyok. 

– Zenészcsaládból származol, nem áll távol tőled a zene szeretete.

– Igen, a családom generációk óta zenész volt. Nagytatám harmonikás, nagybátyám zongorista, Bukarestben játszik, édesapám a Maros Művészegyüttes másodprímása, de van egy zenekara is, a Jakab Attila Gipsy Band, ott főprímás, a Hajlik a Rózsafa zenekarában is prímás.

– Ez alatt az idő alatt hogyan jutottál el ehhez a sikerhez?

– Amit eddig tettem, s ami az eddigi fejlődésemhez vezetett, a családom, nagytatám, édesapám, nagybátyám, nagymamám támogatásának köszönhető. A legnagyobb köszönet, persze, a hegedűtanárnőmnek, Negruţ Marianának jár. Ha ő nem lenne, nem ilyen szinten hegedülnék. Neki tartozom a legnagyobb hálával, hogy foglalkozik velem. Tizenegy éve dolgozunk együtt, és mindig mellettem állt. Olyan, mint egy második édesanya.

– Hogyan született az elhatározás, hogy benevezz a Virtuózok tehetségkutató versenyre?

– Valójában már az első kiadásra be szerettem volna nevezni. Elkezdtem követni, láttam, hogy lesz egy válogatás Erdélyben is, amelyet Molnár Csaba, Molnár Levente operaénekes édesapja szervezett meg. Ha ő nem szervezi meg, akkor most nem tartanánk itt. 

– Hányan indultatok?

– Úgy gondolom, hogy legalább hetven diák indult a kategóriámban különböző hangszereken. A válogató Csíkszeredában volt még augusztusban. Akkor Bartók Román táncait és Enescunak a Lăutarulját játszottam. Nagyon „megfogtam” akkor. Aztán felhívtak, hogy bejutottam az elődöntőbe. Akkor Ravel Tzigane-ját játszottam. Egy impresszionista, nagyon nehéz mű. Úgy éreztem, hogy ezt a művet tudom a legfelszabadultabban játszani. 

– Megkaptad a hegedűt, ami a továbbjutást jelentette. Mivel jelentkezel a május 20-i középdöntőbe? 

– Mozart G-dúr hegedűversenyével. Nagyon tetszik nekem, hiszen én is, mint a zeneszerző, tele vagyok életkedvvel, energiával. Nem tudok kifáradni, s Mozart-művekben tudok a legjobban játszadozni. Azt kell elérni, hogy a közönségnek tetsszen, könnyednek tűnjön, holott művészileg nehéz ezt elérni. 

– Milyen pályát vetítsz elő magadnak?

– Az a célom, hogy szólista legyek. Szeretnék bejutni egy neves zeneakadémiára, például a Liszt Ferenc Zeneakadémiára. Persze, ha sikerül. Erről álmodom.

– Álmodni kell a tehetséges fiataloknak, hogy az álom valóra váljon.

– Hiszek abban, a zenei karrierhez 5 százaléknyi tehetség szükséges, a többi munka. A tehetség ülhet, ha nem dolgozunk rá. 

– Mennyit gyakorolsz?

– Nagyon nehéz az iskolai programunk, reggel 8-tól este 8-ig vagyunk ott. Naponta 3-4 órát gyakorlok. Hét végén viszont több időm van, akkor naponta tíz órát van a hangszer a kezemben. Egész nap gyakorlok. Örömmel teszem, nem muszájból. Az a lényeg, hogy azt csinálom, amit szeretek. 

A zongora bűvöletében 

Nagy Krisztina, a Művészeti Szaklíceum negyedikes diákja szintén középdöntős lett. Játéka lenyűgöző volt, a képernyőre tapadva néztük végig, drukkoltunk, hogy sikerüljön továbbjutnia. És sikerült. 

– Négy éve zongorázom, amióta bejutottam ebbe az iskolába. A tanárom Gyarmati Andrea Katalin.

– Mit szóltak az osztálytársaid a sikered láttán? 

– Nagyon örültek a sikeremnek, de tudni kell, hogy mindenki nagyon ügyes az osztályomból, nagyon szépen zenélnek. 

– A Virtuózok műsora nagy népszerűséget hozott neked, hogyan jutottál erre a szintre? 

– Nagyon sokat gyakoroltam. Nagyon élvezem a gyakorlást otthon is és az iskolában is. Naponta 2-3 órát zongorázom. A zenedarabokat a tanárnőmmel együtt választjuk ki. 

– Hogy jelentkeztél?

– Tavaly néztük a Virtuózok műsorát. Nagyon megtetszett, s amikor meghallottuk, hogy Erdélyben is lesz válogatás, gondoltuk, megpróbáljuk. Anyukával és a tanár nénivel mentünk el a válogatóra Csíkszeredába, ahol nagyon magas színvonalú versenyen vettünk részt. Végül összesen 27-en jutottunk be az elődöntőbe a kicsik korosztályából Magyarországról és Erdélyből. 

Az elődöntőben nagyon jól éreztük magunkat, mindenki nagyon kedves volt velem. Szereztem új barátokat.

– Ki választotta a darabot, amit játszottál?

– Elküldtük az általam játszott négy darabot, megkérdezték, melyiket szeretném játszani. Joshinao Nakada Etude Allegro darabját választottam, mert ez tetszik a legjobban. 

– Az lepett meg, hogy a zsűri sem ismerte ezt a darabot.

– Nem annyira ismert darab. 

– Nagyon szépen játszottál, nagyon elegáns voltál.

– Köszönöm, a ruhát mamámtól kaptam Mikulásra. 

– Mit fogsz játszani a május 13-i középdöntőben? 

– Mozart Facile szonátáját. Zenekarral fogok játszani. 

– Kívánom, hogy siker koronázza a munkádat, egyre szebb játékkal örvendeztesd meg a hallgatóságodat, és ettől boldog légy!