Márciusi ráhangoló

Olvasom, hogy aggodalmakkal teli nyílt levélben követel kihallgatást a parlament két házának elnökeitől a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok civil fóruma, hogy elmondhassák, micsoda szörnyű nehézségekkel kell megküzdeniük az említett megyékben élő románoknak. A levélírók szerint a probléma akkora, hogy csak a parlament és a kormány adhat rá orvoslást. A kéréshez nem felejtik el hozzátenni, hogy már számtalanszor jelezték a gondokat az állam vezetőinek, ám azok rájuk sem hederítettek, így ezek a rettenetes bajok máig megoldatlanok maradtak.

De lássuk, mi a probléma? Az első és a legnagyobb az, hogy szerintük az RMDSZ – a kormánykoalíció parlamenti támogatásának leple alatt – újabb privilégiumokat akar kicsikarni, nevezetesen azt, hogy a kisebbségi törvénybe általa óhajtott előírásokat vezessenek be, és aztán „a kis lépések taktikáját alkalmazva”, mire a törvény elfogadásra kerül, bekerüljenek a szabályzóba. Ez a kitétel pedig nem más, mint a kollektív jogok elismerése, ami azzal jár, hogy a kisebbségek „etnikai alapon és párhuzamosan az állami intézményekkel” saját oktatási és kulturális intézményeket hozhatnak létre. Hogy miért fáj a székelyföldi románoknak, ha a szomszéd kultúrotthonban csárdást járnak? Erre választ nem adnak, de tovább fokozzák a „sérelmeiket”. 

Az is fáj nekik, hogy az RMDSZ szeretné kivívni, hogy az anyanyelvhasználat joga a közigazgatásban azokon a településeken is lehetségessé váljék, ahol egy nemzeti kisebbség legalább 10%-ban jelen van. Szerintük egy ilyen előírás rendkívül „megnehezítené a közigazgatási tevékenységet, növelné a kiadásokat, hiszen sokkal több papírra lenne szükség, ha a dokumentumokat lefordítanák magyar nyelvre is”. Ez pedig – micsoda szörnyűség! – a magyar nyelvhasználat kiterjesztését jelentené. 

Rettenetesen aggódnak az „etnikai kritériumnak az egészségügybe való bevezetése” ellen is. Szerintük a magyar nyelv kötelező ismerete veszélybe sodorná „a szakmaiságot”. 

Logikus magyarázatot persze erre sem adnak.

És természetesen nem hagyhatták ki a székely zászlót, a „nem létező” Székelyföldet és az autonómiatörekvéseket sem. Hogy konkrétan miben rejlik a borzasztó veszély, azt nem tartják szükségesnek részletezni. Valószínűleg azt gondolják, elég, ha „a tényekre szorítkoznak”, mindenki átérzi majd a fájdalmukat, aggodalmukat, és kezét-lábát töri majd a „magyar veszély” elhárításáért.

Hogy miért éppen most jutott eszükbe? Következik március 10., majd 15-e, 19. és 20. Így akarják borzolni a kedélyeket és „ráhangolni” a románokat a várható „veszedelmekre”.