2019. szeptember 20., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kedden este került sor a Bajnokok Ligája idei kiírásának utolsó kieséses szakasza első mérkőzésére.

Kedden este került sor a Bajnokok Ligája idei kiírásának utolsó kieséses szakasza első mérkőzésére. Gelsenkirchenben, majdnem 60 ezer néző előtt sir Alex Ferguson legényei helyzetet helyzetre halmozva végül 2-0-ra nyertek a helyi Schalke ellen. A kétgólos előny szinte biztos manchesteri továbbjutást jelent, hiszen az Old Traffordon nem szoktak ilyen előnyt kiengedni a vörösök. Arról nem is beszélve, hogy tulajdonképpen ég és föld volt a különbség a két pályára lépő együttes között, s csak Manuel Neuer hihetetlen bravúrjai akadályozták meg az ennél nagyobb arányú győzelmet. Ferguson el is ismerte a német kapus teljesítményét: „Ez volt a legjobb teljesítmény, amit a Manchester United ellen egy játékostól valaha is láttam.”

Az első félidőben legalább öt százszázalékos helyzetet mentett meg a nyáron minden valószínűség szerint a Bayern Münchenhez távozó portás. 12 alkalommal lőtt kapura a MU az első félidőben, ebből 8 alkalommal el is találták a kaput, s 7-szer Neuer, egyszer a védelem szabadított fel – ezt mutatja az uefa.com statisztikája.

A 67. percben azonban a német kapus is tehetetlen volt, Rooney jól ugratta ki Giggst, s a walesi belőtte, így kedd estére ő lett minden idők legidősebb játékosa, aki a Bajnokok Ligájában gólt szerez. 37 esztendős és 148 napos volt aznap a mérkőzés legjobbja.

Két perccel később Rooney kapott hasonló labdát és döntötte el a mérkőzést, s minden valószínűség szerint a továbbjutó kilétét is. A hátralévő percekre tömény unalomba fulladt a találkozó, a manchesterieknek ez elég volt, a Schalke pedig mintha már azt is méltatlannak tartotta volna, hogy idáig eljutott az idei szezonban – egy hét múlva Manchesterben szépen búcsúzhat.

Schalke 04 Gelsenkirchen (német) – Manchester United (angol) 0-2 (0-0), gólok: Giggs (67.) és Rooney (69.)