Azt olvastam egy rosszkedvű publicisztikában, hogy A Maros megyei magyarság történetéből 3. című kötet egy nem természetes úton – értsd történetileg hosszú idő alatt, azonos kulturális kényszerek sulykolta egységgé – létrejött magyar közösség múltjával foglalkozik, hogy ez a marosmegyei magyarság csupán 1968-ban jött létre közigazgatási manőverek révén. Ha nem is ezekkel a szavakkal, de értelmét így fogom fel.
Azt olvastam egy rosszkedvű publicisztikában, hogy A Maros megyei magyarság történetéből 3. című kötet egy nem természetes úton – értsd történetileg hosszú idő alatt, azonos kulturális kényszerek sulykolta egységgé – létrejött magyar közösség múltjával foglalkozik, hogy ez a marosmegyei magyarság csupán 1968-ban jött létre közigazgatási manőverek révén. Ha nem is ezekkel a szavakkal, de értelmét így fogom fel.
Történészként, kétségtelenül igaz, amit a cikk, a szakmai kritika állít. De ugyanilyen erővel tagadhatjuk akkor a marostordai magyarság kifejezést is, ugyanis Maros-Torda vármegye is mesterséges közigazgatási alkotmány, mely csak 1876-ban hívatott életre, és abban a formájában 1921-ig állt fenn. Azután az átszervezésekkel többé-kevésbé állandósult formában 1939-ig együvé tartozónak és lehetséges ellenfélnek tartotta a hatalom a megye területi határai közé szorított magyarokat, akár éreztek azok egymás iránt, akár nem közösséget. Kisebbségi sorsot annál inkább közösen, azonosan, avagy a rosszabb fokozatai mentén élték meg és át. Majd jött a regionalizálás királydiktatúrás változata (Gyulafehérvár központtal), ezt követte a csonka Maros-Torda vármegye magyar és román változata, amikor a megyei magyarság ketté volt szakítva, határ választotta el egyedeit, családjait egymástól, de kétoldalú kapcsolatot tartottak egymással – határátlépők, csempészet, engedélyezett mezőgazdasági határmegmunkálás, szökdösés, átkurjongatás, átköltözések, mikor mi volt célravezetőbb... 1968-ig még legalább három területi átszervezéssel lökdösték, alakították, kerekítették, nyesték a megye magyar lakosságát. És mindent összevetve a boldog emlékezetű Maros-Torda vármegye eredeti alakjában 44 évet élt, a mai Maros megye – összeszedettsége ellenére – már 45 éves.
Hogy volt egy ős-Marosszék is? Persze. De erről a 21. században a történész tanulmányokban, monográfiában értekezik, ez távolról sem azonos a mostani marosi magyarsággal, már csak méreteiben sem: kevesebb, szűkebb. Módszertanilag kiválóan alkalmas a kutatásra, ha meghúzzuk a határokat, számos „fölösleget” leválaszt, megkönnyíti a kutató munkáját. Ámbátor a mai Maros megye éppen sokszínűségével lehet vonzó a történész számára. Nem távoli régiókról, hanem egymás közelségében fekvő, átfedéssel is egységesülő/elszürkülő tájegységek magyarságának történetét lehet, kell, szükséges feltárnia. Akár az utolsó pillanatban. Mert, ki fogja megírni a küküllei magyarság múltjának történéseit, emlékeit vagy a felső-marosi magyarokét (akik tudvalevően egykor Torda megyéhez tartoztak)? Így legalább állandó fórum kínálkozik a publikálásra, a leletmentésre, a kutatásoknak értelmet, távlatot adó (tömeg-)tájékoztatásra, felfedezésre, tudatépítésre, még talán történeti vitákra is.
A szóban forgó kiadvány, miként Pál Antal Sándor a kötet bemutatóján is utalt erre, a Kolozsvár központú Erdély-történetírást a régiók történetével és megírásával kell kiegészítenünk, oldanunk. Ennek a Maros megyének, bármilyen 1968-as, nincs saját történelmi, kisebbségtörténeti, nemzetiségi folyóirata, olyan, mint az évente négyszer megjelenő Erdélyi Múzeumnak. Ez a sorozattá szervesülő kiadvány akár rendszeres periodika, évkönyv is lehet. És jó, hogy megjelent, örömmel látni, hogy nem csupán „a megyei tollforgatók forgatják benne Klio által végigcsókolt (?!!) tollukat”.
Tudom, az évkönyv nevében benne van a megjelenés üteme is. Hiszem, két-öt évente összegyűl egy kötetre való tanulmány. Csak dolgozni kell, mert dolgozótárs – elméletben és bízom abban, hogy gyakorlatilag is – akad elegendő számú. A részeredmények közlésére éppen úgy alkalmas, mint a monografikus értekezések számára. Lehet adattár és lehet módszertani kiadvány. Néhány tízezer magyar története, függetlenül attól, hogy egységnek tekinthető avagy porladmánynak, megér háromszáz-háromszázötven oldalt.
És ha majd jő a nagy regio-nalizálás, amelyben a 68-as marosmegyei magyarok eltűnnek egy nagyobb olvasztótégelyben, akkor majd ezt kell visszasírnunk, avagy elvetnünk, mert a három székely megye mégiscsak egy természetesen sokszínű, nagyobb léptékű, vonzóbb magyar körletet alkothat?
