Magyarként haltak meg, a magyarokért

Mennyit ér egy magyar?

Székelyszentistvánon is megemlékeztek az aradi tizenhárom vértanúról: a tiszteletükre emelt kopjafák előtt hajtottak fejet vasárnap a helyiek.

Ma, a globalizálódó, mindent egyformának beállító világban egyre inkább támadják és próbálják tönkretenni nemzeti és közösségi értékeinket, szeretnék eltüntetni még a szóhasználatunkból is az olyan fogalmakat, mint a hazaszeretet, szabadságvágy, nemzeti érzés. Ilyen körülmények között annyit ér a magyar, amennyit adni tud a világnak – fogalmazta meg a nap üzenetét a költővel együtt Kiss Dénes református lelkipásztor a székelyszentistváni templomban tartott ünnepi istentiszteleten. Azért is aktuális most erről beszélni, mert az 1849. október 6-án kivégzett vértanúk némelyike nem is volt magyar, még magyarul sem tudott, de a magyar szabadságért harcolt és ment a halálba, és mindannyiuknak fontos volt a család, a haza, a nemzet. Mindenkinek joga van eldönteni, hogyan szeretné leélni az életét, és a kényszer, a tiltás Isten akarata ellenére való. Azoknak is volt választási lehetőségük, akik Világosnál letették a fegyvert vagy az aradi börtönben szenvedtek: a felmentésük, szabadulásuk ára csak annyit lett volna, hogy elárulják addigi elveiket és bajtársaikat, mindazt, amiért végigküzdötték a magyar szabadságharcot. Isten viszont olyan embereket adott nekünk, akik a következő nemzedéknek is példát mutattak: a megmaradásért a legnagyobb áldozatra van szükség, csak így lehet megtartani a hazát, a nemzetet – taglalta a lelkész, aki úgy véli: újra kell értékelni mindazokat az erkölcsi és társadalmi normákat, amelyek eddig megtartottak bennünket. Ki kell mondani az igazságot, hogy a magyarság is balkanizálódik, fontossá válik számára az ingyen: az elmúlt napokban tízezreket mozdított meg egy eszem-iszom fesztivál, de ha egy autonómiatüntetésről van szó, csak annyian mozdulunk meg, ahányan vasárnap részt vesznek egy-egy falusi templomi szertartáson.

Emlékjelek

Az istentisztelet keretében ünnepi irodalmi műsort mutatott be a Szent István utódai nevű helyi hagyományőrző csoport. A kilenc éve alakult diákcsapat már nyolcadszor állt a helyiek elé emlékezni „sorsfordító idők nagy alakjaira”. A csapatot vezető Bereczki Erzsébet tanítónő szerint nem nagy dolog, amit tesznek, de hiszi: ha ezek a gyerekek úgy nőnek fel, hogy évről évre kiemelik ezt és a hasonló jeles napokat a többi közül azzal, hogy népviseletet öltenek, versekkel, énekekkel állnak a közönség elé, akkor ezek a gyerekek „erősödnek magyarságban, és felnőve, nem lesz idegen számukra Damjanich, Vécsey és a hasonló nevek”. 

Istentisztelet után a résztvevők a művelődési otthon előtt álló kopjafákhoz vonultak, ahol elhelyezte az emlékezés koszorúit a Szent István utódai csoport, az önkormányzat, a Magyar Polgári Párt helyi szervezete, a Szent László Társaság (1861) és Rend, az ünnepségen pedig a Történelmi Vitézi Rend is képviseltette magát.

A szentistváni kultúrotthon előtt 2013-ban avattak fel egy-egy kopjafát az aradi tizenhárom vértanú emlékére. Az emlékjeleket a helyi Sándor János fafaragó készítette, hiszen a faluban nem volt olyan hely, ahol az október 6-i emlékünnepséget meg lehetett volna tartani. Közel hat év után azonban kellemetlen meglepetés érte a szentistvániakat a nyár elején, amikor arra ébredtek, hogy valaki eltávolította a kopjafákra kötözött nemzeti színű szalagokat. A tettes(ek) kilétére azóta sem derült fény.

Harminc éve szolgálja Hármasfalut

A vasárnapi istentisztelet keretében Kiss Dénes lelkipásztor egy címert adományozott az egyházközségnek abból az alkalomból, hogy harminc éve szolgál a hármasfalusi református közösségben. Az ünnepi pillanatot  a címerrel kívánta megörökíteni, amelyet barátja és falustársa, Sándor János készített. A templom falán még van két olyan címer, amelyet adományként kaptak, mindkettőt a Somai családtól.

Kiss Dénes 1989. augusztus 20-án mutatkozott be a hármasfalusiaknak, és ugyanazon év október 1-je óta szolgál Székelyszentistván, Atosfalva és Csókfalva református gyülekezeteiben.