Magyar mérnök volt a vasút villamosításának úttörője

150 éve született Kandó Kálmán

Százötven éve, 1869. július 10-én született Kandó Kálmán, a vasút villamosításának úttörője, akinek munkássága gyökeresen átalakította a vasúti szállítást.

Régi nemesi családból származott, nagyapja Fejér vármegye alispánja és pesti táblai ügyvéd, apja hivatalnok volt a Kereskedelemügyi Minisztériumban. A budapesti József Műegyetemen már negyedéves hallgatóként pályadíjat nyert egyik elektrotechnikai dolgozatával. Gépészmérnöki oklevelének 1892-es megszerzése után egy évig a haditengerészetnél szolgált, majd a francia Compagnie de Fives-Lille párizsi gyárának tervezési osztályán kapott állást, ahol teljesen új eljárást dolgozott ki indukciós motorok szerkesztésére és méretezésére.

Mechwart András, a Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár Rt. vezérigazgatójának hívására tért haza. A Ganz elektrotechnikai osztályán a háromfázisú indukciós motorsorozattal folytatott kísérletei eredményeként születtek meg az FF típusjelű motorok, a Ganz rendkívül sikeres gyártmányai. Az ehhez szükséges szinkrongenerátorok, transzformátorok tervezését és gyártásának elindítását ugyancsak ő oldotta meg. Létrehozta az erőátviteli irodát, innen irányította sok-sok gyár, malom- és ipartelep villamosítási munkálatait. Kandó a villanymotorokat a vasúti vontatásban is hasznosítani akarta, de amerikai tanulmányútja után arra a következtetésre jutott, hogy erre a célra a kisfeszültségű, egyenáramú módszernél gazdaságosabb a nagyfeszültségű, háromfázisú áram felhasználása.

1896-ban a gyár mellett próbapályát hozott létre, majd 1898-ban a Genfi-tó melletti Evian fürdőhelyen 300 méter hosszú, de 20 méter szintkülönbséget leküzdő villamosvasutat épített ki egy szálloda és a gyógyfürdő között. A Ganz ennek tapasztalataiban és Kandó tehetségében bízva 1898-ban elvállalta a 106 kilométeres olaszországi Valtellina vonal villamosítását, amelyet több nagy cég túl kockázatosnak ítélt és visszalépett. A 3 kV-os, 15 Hz frekvenciájú háromfázisú árammal kiépített rendszer szinte minden lényeges elemét, valamint a motorkocsikat és mozdonyokat a Ganzban fejlesztették és gyártották. Európa első villamosított és a világ első nagyfeszültségű váltakozó árammal villamosított vasúti fővonalát 1902-ben nyitották meg.

Az olasz kormány a sikert látva elrendelte a vasútvonalak villamosítását. A cél érdekében amerikai tőkével részvénytársaságot hoztak létre, megvásárolták Kandó szabadalmát, és mozdonygyárat is építettek. A Ganzban meghatározó részesedést szerzett bankok azonban nem ismerték fel a lehetőséget, és vissza akarták fogni a gyár vasút-villamosítási tevékenységét. Kandó ilyen körülmények között mondott igent, amikor az olaszországi mozdonyzár irányítására kérték fel. Feleségével és két gyermekével 1907-ben kiköltözött Vado Liguréba. Az itteni gyárban hétszáznál több mozdony készült, többségük még az 1950-es években is szolgálatban állt. Itt szerkesztette meg az öt kapcsolt tengelyű mozdonyt; tevékenységéért az Olasz Koronarend parancsnoki keresztje kitüntetést is megkapta.

Amikor 1915-ben Olaszország az antanthatalmak oldalán belépett az első világháborúba, hazatért. A Ganz és Társa-Danubius Villamossági, Gép, Waggon és Hajógyár Rt. műszaki igazgatója, majd 1918-tól vezérigazgatója lett, 1922-től tanácsadóként az általa létrehozott Villamos-mozdony Szerkesztési Osztályon a technikatörténeti jelentőségű fázisváltós mozdony kidolgozását irányította. A villamos berendezés leglényegesebb eleme a fázisváltó volt, a különleges szinkrongép a munkavezeték 16 kV-os, 50 Hz egyfázisú áramát az indukciós hajtómotorok számára többfázisú kisfeszültségű árammá alakította át. A mozdonynak négy szinkron sebességfokozata volt. Az első fázisváltós próbamozdonyt a Danubius 1922-ben szerelte össze, ennek tapasztalatai alapján, más szabadalmakkal kiegészítve készült el 1928-ra az új mozdony. A próbaüzem kedvező tapasztalatai alapján a MÁV úgy döntött, hogy a Budapest–Hegyeshalom vonalon ezt a rendszert valósítja meg, a villamosított vonalon 1932-ben indult meg a közlekedés Komáromig.

A világszerte elismert mérnök 1927-ben a nagy amerikai gyár, a Westinghouse meghívására az Egyesült Államokba látogatott, ahol tanácsadónak kérték fel, de az ajánlatot ezekkel a szavakkal utasította vissza: „Eleget voltam távol a hazámtól, nem is gondolok többé elhagyására.” Élete utolsó műve a V 40-es és V 60-as sorozatú Kandó-fázisváltós mozdony, de ennek üzembe helyezését már nem élte meg. A megfeszített munka, az őt ért családi tragédiák felőrölték egészségét, 1931. január 16-án szívinfarktusban meghalt.

Kandó Kálmán széles látókörű, nagy műveltségű és munkaképességű, sokoldalú műszaki tehetség volt, nevéhez 69 szabadalom fűződik. A Magyar Tudományos Akadémia 1921-ben Wahrmann Mór-éremmel tüntette ki, 1922-ben a József Műegyetem tiszteletbeli doktorává avatta, az MTA 1927-ben levelező tagjává választotta. 1930-ban a legnagyobb állami kitüntetésnek számító magyar Corvin-koszorúval tüntették ki „a magyar műszaki tudomány fejlesztése terén kifejtett korszakalkotó működése” elismeréséül, 2001-ben posztumusz Magyar Örökség díjban részesült. Nevét viseli Miskolcon a Tiszai pályaudvar előtti tér, számos oktatási intézmény, Budapesten az Óbudai Egyetem Villamosmérnöki Kara és az egyetem Bécsi úti kollégiuma, egy kisbolygó, országszerte több szobra áll.