Macskák – musical mozivásznon

A napokban romániai mozikban is vetítik a 2019. december 20-án New Yorkban bemutatott Cats (Macskák) című filmet, amely a hasonló címet viselő, a londoni West Enden 1981-ben bemutatott musical legújabb filmváltozata. Magyarországon tavaly december 26-ától látható a film, a romániai mozikba később jutott el. Nem jelölték az Oscar-díjra, valószínű azért, mert megjelenésekor már lezárult a lehetőség. De ha nem is került az Akadémia figyelmének fókuszába, a műfajt kedvelőknek érdemes megnézniük a filmet. Mint ismeretes, a Macskák T. S. Eliot angol költő Macskák könyve című versciklusában jelent meg, ahol a macskák pszichológiájáról és szociológiájáról ír. A Faber and Faber kiadó gondozásában megjelent mű volt az Andrew Lloyd Webber zeneszerző által alkotott musical alapja. Az előadást a londoni West Enden 1981-ben mutatták be, 1982-ben Amerikában, a Broadwayen is közönség elé vitték. A budapesti premier 1983-ban volt. Ez lett a Broadway történetének leghosszabb ideig futó darabja. Mai napig játsszák. 

A Macskák alaptörténete az, hogy minden évben egy elhagyott, ódon színház színpadán a macskák összegyűlnek bálozni, ahol megválasztják azt, aki közülük „örök életet” érdemel. A különböző jellemű macskák az emberekre jellemzően elmesélik mindennapi életüket. Megjelenik a fenemacska, a nagy vagány, szép macskalányok veszik körül, és ott van a titokzatos bűnöző, akit ha tetten érnek, varázslatos módon eltűnik. Bemutatkozik az egyszerű munkás közmacska és a vasutas, szerephez jut a nagy varázsló, a macskák vezetője, valamint a bukott macska is. Ő az, aki a darab végére újra reményt kap, visszakapja régi életét, mindazt, ami az embereknek is fontos: a szeretetet, a megbecsülést, a társadalomban elfoglalt méltó helyet. 

A 2019-es amerikai–brit filmet Tom Hooper rendezte, a forgatókönyvet Lee Hall és Tom Hooper írta. A producerek: Debra Hayward, Tim Bevan, Eric Fellner és Tom Hooper. 

Nemcsak azért különleges és izgalmas a film, mert újra hallhatjuk a már slágerré vált betétdalokat az eredeti színpadi műből, hanem a digitális technikának is köszönhetően szenzációs helyszínt varázsoltak az alkotók. A New York-i bemutatót megelőző „piros szőnyeges” interjúkon az alkotók és a film szereplői elmondták, hogy az volt számukra is érdekes az alkotómunkában, hogy eredeti helyszínen, macskaszemszögből kellett játszaniuk. Azaz a bútorok, a tárgyak a filmen is látható eredeti nagyságban készültek, és azokon kellett táncolniuk, énekelniük a színészeknek, tánckarnak. Az alkotómunkához tartozott az is, hogy a szereplők ellátogattak egy macskaiskolába, menhelyre, ahol cica-viselkedéskutató tanította meg nekik a sajátos mozgásokat, gesztusokat, amelyeket használniuk kellett, hogy minél hitelesebben adják vissza az állatok jellemét. A film kiválóan alkalmazza a kisszínpadi és a broadwayi játék- és táncelemeket is. Ezek ötvöződnek a mozgást segítő technikai megoldásokkal. A díszlet – az utcarészlet, az elhagyott színház, egy gazdagabb házbelső, a Temzén állomásozó hajó – a macskaperspektíván túl közelebb hozza a nézőhöz a való világot, jobban körvonalazódik a jó és a rossz közötti harc, amelyből természetesen az előbbi kerül ki győztesen. A kiváló zene mellett a díszletek varázslatos világa, a koreográfia tesz róla, hogy elrepüljön a 110 perc, az alkotók a székbe ragasztják a nézőt. Érdemes odafigyelni a kvázi főszereplőre, Viktoriára, amely nincs benne az eredeti musicalben, azonban a filmben egy zsákban utcára kerülő macska vezeti végig a nézőt a cselekményen. A szerepet Francesca Hayward, a londoni balett szólistája vállalta el, egy olyan dalt is énekel, amely szintén nem volt benne az eredeti műben, s amelyet egy másik szereplő, a csábos macskát, Bombalurinát megformáló, csodálatosan szép és jó hangú, híres énekes Taylor Alison Swift szerzett Andrew Lloyd Webberrel közösen. A szereposztás is parádés. A piros szőnyegen azt is hangsúlyozták, az alkotómunka különlegessége volt, hogy különböző területekről állt össze a csapat. Vannak balett-táncosok, rapművészek, befutott énekesek, színészek, táncosok, akik mindent csinálnak a színpadon. Akár Francesca Hayward, aki először szerepel filmben, s annak ellenére, hogy balett-táncos, egy kulcsfontosságú dalt énekel el – tegyük hozzá: kiválóan – az egyik jelenetben. Ki kell emelni a karrierjük csúcsán levő James Cordent (Gastrofar Dzsordzs), Jason Derulót (Micsel Rumli), Idris Elbát (Sam Mitsegél), s külön szólni kell Judi Denchről (Old Csendbelenn), akit nem kell különösebben bemutatni, a West End-i produkcióban is fellépett. A legismertebb slágerét, az Éjfélt az a Jennifer Hudson (Grizabella) énekli, aki 2004-ben, 21 évesen egy amerikai tehetségkutatóban jött fel, és azóta fényes karriert futott be, Oscar-díjas és Golden Globe-díjas énekesnő, színésznő és modell. A már említett Taylor Alison Swift tízszeres Grammy-díjas amerikai country-pop énekesnő, dalszerző és színész. És felbukkan Murray McKellen (Tus, a színházi macska) angol producer, forgatókönyvíró, színész és filantróp. Az ő karrierjét olyan díjak gazdagítják, mint a Golden Globe, a Tony-díj, az Európai Filmdíj, a San Sebastián Nemzetközi Filmfesztivál díja, négy Emmy-, négy BAFTA- és két Oscar-díj-jelölés. 

Mindamellett, hogy önmagában a musical világsiker, a felsorolt szereplőgárda is kiváló névjegykártyája annak a filmnek, amelyet érdemes mozivásznon megtekinteni, hiszen a jó minőségű hangzás mellett a látvány felejthetetlen, különleges élményt, kikapcsolódást ígér, és elvisz a macskák mesevilágába. 

A film gyártója a Working Title Filmes, az Amblin Entertainment, a Monumental Pictures és a The Really Useful Group, forgalmazója a Universal Pictures.