2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az Anna-naptól elválaszthatatlan eseménnyé vált a bál, aminek hagyománya Erdélyben a marosugrai Haller-kastélyban is meghonosodott. 

Fotó: Balázs Csongor


Az Anna-naptól elválaszthatatlan eseménnyé vált a bál, aminek hagyománya Erdélyben a marosugrai Haller-kastélyban is meghonosodott. Öt éve már, hogy lázas készülődés előzi meg e jeles napot, hogy a kastély teljes pompában, a házigazdák pedig finomságokkal fogadhassák a bálozókat. A házigazdák kidolgozták a legapróbb részleteket is, minden mozzanatot, hogy a virágkompozícióktól kezdve minden díszítőelem azt az érzetet keltse: visszarepültünk az időben, s egy mesebeli korba csöppentünk, amelynek eleink az elmúlt évszázad első felében részesei lehettek. A mai ember számára mindez emlék, s éppen ezért örvendetes, hogy felélesztették a hagyományt, hogy a fiatalok is megtapasztalhassák, milyen is volt egy nemesi, előkelő, színvonalas mulatság. Idén lilában pompázott, hiszen ezt választották a bál színéül. 
 
Hintó, huszárok, díszmagyar
Az érkezőket idén is hintó fogadta, s vitte végig a kastélyudvaron. Ezzel máris beléphettünk egy olyan miliőbe, ami egész estére megteremtette a hangulatot. Aztán érkeztek a huszárok, akik a magyar virtust hozták az összképbe.
A házigazdák ez alkalommal Trozner Kincső és dr. Buta Árpád Attila előadóművészek voltak, akik nemcsak szóval, hanem a közönség által kedvelt dalokkal is szórakoztatták a bálozókat. A bál előtt ízelítőt kaptunk a mulatságból az árnyas kastélykertben, a bálozók keringő-bemutatót láthattak, majd Trozner Szabolcs dzsesszzongorista előadását hallgathatták.
Közben – szintén bevezetőként – pezsgőt, finom és gusztusos falatkákat szolgáltak fel a vendégeknek. 
Gellért Márta, a bál tiszteletbeli meghívottja gyönyörű díszmagyar ruhában érkezett, de nem csak az öltözékét csodálhatták meg a bálozók, hanem további általa varrt, a kastélyban kiállított ruhákat is. 
Személyiségek ételei
Bár a mulatságon a jó hangulaton, a táncon van a hangsúly, nem tekinthetünk el a finomabbnál finomabb fogásoktól sem. Mindent végigkóstolni három este kellett volna, hiszen olyan változatos és bőséges volt a felhozatal, hogy végigtanulmányozni és megjegyezni valamennyi nevét jó memóriát feltételezett. Valamennyi étel egy-egy magyar történelmi vagy irodalmi személyiség nevéhez fűződik, a receptek felkutatása komoly előkészületet igényelt. S ha már ennyi jó fogás volt, akkor kóstoljuk végig az étkeket. Arany János-módra készített sertésbélszín burgonyafánkkal és berni mártással, Grassalkovich-palacsinta csirkemájjal, gombával, sonkával és zöldséggel töltve, Mária Terézia-módra készített tyúk rizzsel, marhanyelvvel és szarvasgombával, sertésérmék Petőfi-módra, azaz sertésszűz almakorongokkal és meggyöntettel – a Petőfiről elnevezett étel hosszú ideig szerepelt a Pilvax kávéház étlapján –, Radnóti-módra készített panírozott pulykamell, Rákóczi-rostélyos, azaz marhapörkölt illatos gombával, Székely-gulyás, savanyúkáposzta sertéslapockával gazdagítva, ami nem az erdélyi etnikumról, hanem egy személyről, Székely Józsefről kapta a nevét, aki hadnagyként szolgált a Zrínyi-honvédeknél, részt vett a Jellasics csapatai elleni harcokban, a világosi fegyverletétel idején Kossuth Lajos környezetében teljesített szolgálatot. Főételként szarvaspecsenyét szolgáltak fel Mátyás király módra. Volt még Andrássy-szelet, ami nem más, mint mogyorós, csokoládés ostyaszelet, zserbószelet, amit  a híres cukrász Gerbeaud Emil receptje szerint sütöttek. És sok finom gyümölcs, remekbe szabott faragvány, amelyek idén is  csodálatossá varázsolták a kastély svédasztalát. 
A bál színéhez igazodva idén lilabársony-tortát szolgáltak fel. Ugye igazam volt? Rögtön beindul a nyálelválasztás ennyi ínyencség hallatán. 
Díjazták a legeket
A terített asztal mellől térjünk vissza a bálterem parkettjére, ahol a bálozók az Orion együttes zenéjére táncoltak virradatig. A legifjabb bálozók Trozner Kincső mikrofonja előtt elénekelték a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű dalt.
A legeknek járó díjakat idén is kiosztották. Mindenképpen érdemes szólni arról, hogy Bodnár Tünde lett az Anna-bál szépe, Bratu Ana a legtiszteletteljesebb bálozó. A párok közül Erdős Róbert és párja nyerte a legvidámabb bálozók, Lészai Bendegúz a legsármosabb bálozó címet. Az elsőbálozók közül Nemes Kinga kapta a legszebbnek kijáró címet. A legelegánsabb párnak Czala G. Józsefet és párját minősítették. A bál legfiatalabb Annája pedig Bálint Anna volt. 
A szervezők ígérték: jövőre ismét találkozunk, a 6. erdélyi Anna-bálon.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató