2024. september 10., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

a Maros Művészegyüttes igazgatója

Múlt szerdán, négy nappal a Forgatag sikeres folknapi rendezvénysorozata után röppent fel a hír a médiában, miszerint a Maros Művészegyüttes számos alkalmazottja a Maros Megyei Tanácshoz címzett nyílt levélben Barabási Attila intézményvezető menesztését kéri. Sajtóhírek szerint a petíció aláírói a bérezésükkel kapcsolatos törvénytelenségekre, valamint az igazgató alkalmazottakkal szembeni – verbális erőszaknak minősíthető, megalázó – viselkedésére hivatkoztak. 

Barabási Attila elmondása szerint a sajtóból értesült a meggyőződése szerint lejárató akcióról, ami arra késztette, hogy benyújtsa lemondását. Lépését az intézményvezető szeptember 7-én, szombaton hozta nyilvánosságra a közösségi oldalán olvasható alábbi bejegyzésben: „Több mint egy évtizede foglalkozom közösségépítéssel, és vezetem a Maros Művészegyüttest. Hivatásomként kezeltem ennek az intézménynek a vezetését. A napokban napvilágot látott vádak rossz fényt vetnek az általam vezetett intézményre és a teljes munkaközösségre, ezért a mai napon benyújtottam felmondásom a Maros Művészegyüttes igazgatói tisztségéből.”

Fotó: Nagy Tibor (archív)


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató