A lélekharangtól Zámbó Jimmy sírjáig

A harangozásnak valójában nincs köze a kereszténységhez – hangzott el dr. Voigt Vilmos professor emeritus, folklórkutató Milyen legyen a vallásszemiotika? címmel a Sapientia marosvásárhelyi karán szerda délelőtt tartott előadásán. A magyar szemiotika megalapítói között számon tartott professzor arra kérte az értekezésen részt vevő diákokat, hogy nevezzenek meg olyan, a hithez, vallásos rítusokhoz kapcsolódó jelképeket, amelyeket érdemesnek találnak a jelként való értelmezésre. A párbeszéd középpontjába a keresztség, illetve a keresztelő után a harangozás fogalma került.

 

– Európában évszázadok óta sokféle változata ismert a harangozásnak. Egyrészt az idő múlásának, a nap idejének akusztikus jelzése. Másrészt behívó jellege is van, ezzel a behívással, kolompolással rokonítható a tanórák elejét és végét jelző csengetés. Egyházi ünnepek alkalmával szintén a behívó jelleg érvényesül, a harangszó jelzi a szertartás kezdetét, úgy, hogy a híveknek legyen idejük beérni a templomba – mondta dr. Voigt Vilmos. Az előadó arra is felhívta a figyelmet, hogy igen bonyolult harangozási rendszerek vannak, majd azt tudakolta a jelenlevőktől, hogy szerintük miben különbözik a protestáns szertartásokat jelző harangozás a katolikus mise előttitől. 

– A protestantizmus leredukálta a vallási élet szimbólumait, a harangozást azonban megtartotta, pedig annak semmilyen teológiai alapja nincs, semmi köze a kereszténységhez – jelentette ki a professzor.

Az előadás házigazdájaként jelen levő dr. Gagyi József docens, a Sapientia kommunikáció és közkapcsolatok szakának koordinátora a „lélekharang” jelentéséről érdeklődött. Dr. Voigt a kifejezés eredetét a dombvidékek településeihez kapcsolta, ahol rendkívüli fontossága volt a harangszónak, az adta ugyanis az emberek tudtára, ha meghalt valaki. A harangszóból tudni lehetett, hogy nő-e vagy férfi, fiatal-e vagy idős az elhunyt. A félrevert harangok természeti csapások, veszedelmek, sáskajárás, illetve ellenség közeledtének a jelzései voltak, a díszharangozás azt jelezte, hogy hazatértek a háborúból a katonák.

Felvetődött a kérdés, hogy ha nincs megalapozott összefüggés a harangszó és a keresztény világ között, mi a helyzet a szentmisén elhangzó hármas csengetéssel, amely az egyik diák szerint a Jézus megtagadása utáni hármas kakasszóra utal. Az előadó nem adott egyértelmű választ a kérdésre, viszont megjegyezte, hogy gyakran bizonyos, rítusszerűen ismételt megnyilvánulások kényszerű értelmezést kapnak. Pedig a hármas jelzésnek gyakorlati célja is lehet, az egyszeri jelzés ugyanis egy első figyelmeztetés, amelyet nem biztos, hogy kellőképpen érzékelünk, a másodikat véletlenszerűnek is vélhetjük, és a harmadiknál tudatosul bennünk, hagy valóban jelzésről van szó. 

Az egyházi ünnepek szimbólumrendszeréből a professzor a karácsonyfát és a betlehemi jászolt emelte ki, és azt javasolta a diákoknak, hogy ez utóbbi jelként való értelmezésénél minél több gyülekezet egymástól eltérő betlehemeit tekintsék meg.

Ami a böjt jelentőségét illeti, Voigt Vilmos az Ószövetségben rögzített ételfogyasztási szokásokat ajánlotta a jelenlevők figyelmébe, majd azt is megjegyezte, hogy a keresztény étkezési tilalmak igen töredékesek. Ugyanakkor étkezési preferenciák és tilalmak az arab és kínai kultúrában is megtalálhatók – tette hozzá az előadó.

A továbbiakban a nyakban hordott kereszt került a figyelem középpontjába. 

– Minden ékszer elsősorban jel. Ugyanakkor az ékszerek egy része mágikus eredettel rendelkezik, protekciót, védelmet jelez – mondta az előadó. A párbeszéd ezen pontjánál Gagyi József az új mitológiák hőseiről, a médiasztárokról érdeklődött. Dr. Voigt Vilmos Povedák Istvánnak a közelmúlt sztárkultuszát, illetve az ehhez kapcsolódó társadalmi tudatváltozást bemutató munkáját ajánlotta forrásanyagként a jelenlevőknek. Ezt követően olyan nevek hangzottak el, mint Lady Diana, akiből a média csinált szentet, illetve Zámbó Jimmy, akinek a sírjához most is tömegek zarándokolnak, és akinek nyughelyénél az egyik rajongó saját életének vetett véget. 

– Az ilyen megnyilvánulások a vallásra emlékeztetnek. Ugyanígy Hitler követői, illetve a mai öngyilkos merénylők – fejtette ki a professzor, aki az előadás alatt egyéb izgalmas kiadványok mellett az újonnan megjelent A jelek és vallások című könyvét is körbeadta.

 

„A vallást nagyon nehéz a maga teljességében megfogalmazni. Általános meghatározásként elmondhatjuk róla, hogy a társadalmi tudat elhatárolható része. (...) A szemiotika a jelekkel foglalkozó tudomány. Más szempontból is megközelíthető jelenségekkel, így a vallással is foglalkozik. (...) Ha valamit jelként akarunk meghatározni, le kell szögeznünk, hogy milyen kritériumok szerint tekintjük jelnek. Nincs jel, csak jelek vannak, nincsenek jelek, csak jelrendszer, nincs jelrendszer, csak jelrendszerek (...) A vallás, a maga színpompás világával, a templomokkal, a körmenettel, a gazdag vallásos irodalommal megragadja a jelekkel foglalkozók figyelmét. (...) Az utóbbi évtizedekben páratlan módon fejlődött a vallástudomány. A magyar szemiotika is gyarapodik. Mégsem világos, hogy mi is egy jól meghatározott vallásszemiotika, milyen legyen a felépítése. (...) Érdemes egy jól meghatározott szemiotikai fogalomtár segítségével tanulmányozni a vallás központi jelenségeit.” 

(Dr. Voigt Vilmos)