Le a kalappal!

   Le a kalappal Farkas Ibolya előtt! A művésznő újra rendkívüli egyéni esttel, mélyreható színházi élménnyel ajándékozta meg közönségét. Igen, fogalmazhatunk így, hiszen régóta megvan a rajongói tábora, ezt a március 4-i bemutató végén a szűnni nem akaró taps és a lelkes ünneplés is jól érzékeltette a marosvásárhelyi Spectrum Színházban. Érzelmi mélyrétegeket megmozgató, emberi, lelki erőt és gyarlóságot, forró szenvedélyt és lesújtó csalódást egyaránt megelevenítő, kivételes egyéniségeket hitelesen felmutató előadás részesei lehettünk. Mondhatnám, hogy igazi jutalomjáték az Ady és Léda – Lázálmok az életünkből monodráma megszólaltatása, de ez önkéntelenül is az egy személyre épülő, könnyed, harsány, nevettetőn szórakoztató produkciókat juttathatja eszünkbe, itt viszont egészen másról van szó. Egy igen hosszú és sikeres színészi pálya újabb csúcsteljesítményéről, amely bensőségesen, visszafogottan, bármely fölösleges vagy hamis hang nélkül, eszköztelenül, de annál meggyőzőbben és teljes átéléssel azonosította az előadót a hősnővel. Farkas Ibolya Lédává, Ady Endre annyiszor megénekelt, és héjanászban oly sokszor meg is bántott nagy szerelmévé változott. Aki látta vagy ezután látja az előadást, ezután már a vásárhelyi színpad nagyasszonyát véli felsejleni maga előtt valamely szerelmes Ady-vers olvasása közben. A premier előzeteseként írt jegyzetemben már szóltam Tatár Rózsa nívódíjjal jutalmazott monodrámájáról, Brüll Adél alakjáról, sorsáról, a költő életében betöltött szerepéről, szerelmük kegyetlenül szép, lírát és drámát lélekrendítőn elegyítő, legendás hullámzásáról, ennek versbeli kivetüléséről, most ezekre nem térek ki, azt viszont hangsúlyoznom kell, hogy a művésznő milyen jó érzékkel tud színpadi megszólaltatásra érdemes műveket felfedezni, ha szükséges, műfajilag átültetni, átszerkeszteni. Gondoljunk csak a Fedák Sári emlékiratai alapján készült nagy sikerű Börtönnaplóra. Ezúttal a tájainkon kevéssé ismert magyarországi szerzőre és színművére hívta fel az itteni színházbarátok figyelmét. És sajátos női szemszögből közelítette meg ezt az ellentmondásos szerelmi történetet, amelyhez az irodalomtörténet is elsősorban Ady versein keresztül viszonyul, talán eléggé egyoldalúan.

    A színrevitel és Léda sorsszerű élethelyzeteinek megjelenítése nem csak Farkas Ibolyára hárult, noha a siker záloga mindenképpen ő volt, empatikus, odaadó kis csapattal járult hozzá az élményszerű előadás megvalósításához. A Spectrum Színház, amely fennállása óta kellő következetességgel teremt lehetőséget az ilyen kamara jellegű, értékes produkciók bemutatására, most sem hazudtolta meg magát. Török Viola rendezőként és díszlet-, valamint jelmeztervezőként Takács Tímeával együtt női finomhangolást végzett, az elkerülhetetlen érzelmi kitörések során is szordínós megoldásokat alkalmazott. A kellő pillanatban diszkréten felcsendülő zene, a lírai zongorafutamok hangulatszínező, súlypontozó hatása is dicséretet érdemel. És az ötletes fényhasználat is szerepet játszik az idő- és térváltoztatások, a személyek, visszaidézett színhelyek egyénítésére (fény- és hangtechnika: Incze Róbert). De az, hogy a közönség együttérez, örül, búsul, szenved, szörnyülködik Adél-Lédával, egyértelműen e páratlan vitalitású, színészmestersége teljes arzenálját a nyolcvanon túl is hiánytalanul bevetni képes művésznőnek köszönhető. Nehéz feladatra vállalkozott, szinte másfél órán át egy helyben ülve éli, mondja, érzékelteti bánatát, fájdalmait, sugallja végzetét, Adyt és a sorsát ugyancsak drasztikusan meghatározó férjét, Dodót megidézve vonja magára a nézők figyelmét. Nincs mozgás a színen, kevés a kellék, de a kevés, ami van, kellőképpen illúziókeltő és jól jellemez idő-, helyszín- és korváltozást. Ahogy játékos cinkossággal váltja Léda-Ibolya a kalapokat (alighanem a jegyzetcímet is ez sugallta), ahogy a levéldobozból előkerülő, felolvasandó levelek követik egymást, aszerint módosul a hangvétel is, és visz újabb színeket, hangulati töltetet az előadásba. Mozgalmasságot kölcsönöz a stólaszerű színes vállkendő is, amelyet a színésznő hol így, hol úgy visel, forgat, fordít, hajtogat, ekképpen is feledtetve, hogy valós akció nem történik a szobában, minden az emlékezet, a fantázia, a letűnt múlt játéka. Az viszont csordultig telített érzésekkel, többek közt örömmel, boldogsággal is, amit nem tudott eltörölni az a bizonyos „Elbocsátó, csúf üzenet”.

    A bemutató, amelynek roppantul örült az eseményre ideutazott szerző is, Farkas Ibolya születésnapjának előestéjén zajlott. Azóta a művésznő még párszor közönség elé lépett új monodrámájával. És biztos sokszor elhangzott még: Isten éltesse sokáig, tartson ki hosszú ideig az a belső tűz és fiatalos energia, amivel most is el tudta ámítani a színházkedvelő közönséget!