Közös tető alatt
Áll egy kastély Bonyhán, mely nem más, mint „A csend hajléka”, ahol a remények ellenére „azóta azonban semmi sem történt”, vagy ahol több mint fél éve „szemmel látható változás mégsem észlelhető”. Így olvastam a november 26-i Népújság Vendégoldalán, a Bonyhát és környékét olvasóhoz közelítő összeállításban.
Áll egy kastély Bonyhán, mely nem más, mint „A csend hajléka”, ahol a remények ellenére „azóta azonban semmi sem történt”, vagy ahol több mint fél éve „szemmel látható változás mégsem észlelhető”. Így olvastam a november 26-i Népújság Vendégoldalán, a Bonyhát és környékét olvasóhoz közelítő összeállításban. Igen, ott áll egy néma kastély, amely hosszú évszázadokról rengeteg mesélnivalót rejteget, s el is mesélte volna talán, ha megkérdezte volna tőle valaki mindegyre: miért vagy néma, csendes?; ázol-fázol, szükséged lenne egy újrafedésre?; falaid, nyílászáróid gyengültek, kint-bent vacogás, szükséged volna mindezek megerősítésére?… és így tovább. Igen, ott áll egy kastély, még mindig áll egy kastély, dacolva zord időkkel, viszontagságos körülményekkel, történelemmel és annak igazságtalanságaival, s még ki tudja, mi mindennel dacolva, ott még mindig áll egy kastély. Ez csoda, ez igazi isteni csoda, hogy még mindig áll a kastély!
Isten csodálatos világában meg is áll, és állni fog – immár nem a csend kastélyaként, hiszen Isten, aki mindmáig tartotta falait és a benne rejlő lelkületet, keménységet és dacoló kitartást, Ő az új életre kelésben is ott lesz segítségével, erejével, és ad munkásokat is, kik rajta és benne munkálkodjanak. Ilyen munkások – mindenekelőtt Isten kezében és tervében – azok, akik nem hagyták és nem hagyják a kastély ügyét cserben, hanem csendben, láthatóan ugyan semmit sem téve, munkálkodnak. E munkálkodó és hitben bizakodó köszönettel vette át az Erdélyi Református Egyházkerület a kastélyt mint adományt, és hasonló reményekkel és tervekkel melengeti a nőszövetség is – nemcsak az épületet, hanem mindazt a lelki gazdagodást és előmenetelt, amit a kastély mint keret nyújthat talán eltelt idejével felérő időszakra ezután is.
De vegyük tudomásul alázattal, hogy évtizedek megaláztatása és rombolása után egy ideig és rövid időn belül nem történhet szemmel látható, észlelhető és érzékszervek számára kielégítő változás. Mindazonáltal munkálkodás, fáradozás, imádkozás, segítségkérés és -nyújtás van, csakhogy ez mind nem látható. Nézzünk a láthatatlanokra is, ha lelki szemünkkel is látunk, s talán többet meglátunk. Intézkedés, tervezés, telefonálások, megbeszélések, utazások, fáradságos foglalkozások, idegeket próbáló ügyintézések állnak annak mögötte, hogy létrejött és bejegyezték az Árva Bethlen Kata Alapítványt, amely jogi személyiséget és keretet biztosít a további lehetőségek felkutatására és lebonyolítására, pályázásra, a látható életre kelésre. A törekvés jele és a törődés bizonyítéka a téglajegyek elkészítése is, amelyek által bárki, bárki kifejezheti melléállását, és egy látható vagy akár egy láthatatlan téglát adhat hozzá a kastélyhoz. Az idei pályázati lehetőségek az ügyintézések lassúsága, a mindannyiunk által tapasztalt bürokratikus útvesztők miatt elmúltak. Bízunk a jövőiekben, akkor is, ha nem egy csapásra sikerül majd a szükséges 7 milliót mind megszerezni. S bízunk abban is, hogy téglajegyekkel vagy egyszerűen kellő szándékkal és odaadással, a segítségnyújtás lehetőségének megragadásával, örömmel fogunk sokan adományozni, munkálkodni. Jövő év július 5-én kastélynap is lesz, amelynek célja megláttatni a láthatatlan eredmények közül néhányat, és felhívni a figyelmet a látható és tapasztalható munkálkodás lehetőségére is. „Mert minden tiérettetek van, hogy a kegyelem sokasodva sokak által a hálaadást bőségessé tegye az Isten dicsőségére” (II. Kor 4,15).
Ilyen Istenre tekintő hálaadással léptünk az adventbe, a belső ember megújulásának idejébe, és kérjük a segítségét abban, hogy világoljon az emberek felé mindaz a világosság, amit Ő gyújt szívünkben. Hogy megláttassék megannyi betöltendő szerepünkben.
Azonban a sorháznak éppen a konyhájába betoppanva nem láthatunk a szobákba és irodába. Konyhaasztalnál üldögélve viszont, baráti beszélgetés közben, előjöhet minden. Ehhez pedig egy kevés idő és elmélyülni vagy átlátni akarás kell. Ezt így érdemes. Vagy a konyhába se lépjünk be!
Iszlai Júlia
