A hivatalok között elvesző szolgáltatásokra kiváló példa a marosvásárhelyi röptérre közlekedő buszjárat kérdése.
Bajnak és kárnak soha nincs gazdája. Ezért tűnnek el a bürokrácia útvesztőiben nagyon sokszor olyan szolgáltatások, amelyeknek alapértelmezettnek kellene lenniük, mert az adófizető többek között azért tartja el az államot, hogy az közszolgáltatásokról gondoskodjon.
A hivatalok között elvesző szolgáltatásokra kiváló példa a marosvásárhelyi röptérre közlekedő buszjárat kérdése. Mindenki megtesz annyit, amennyire a hivatali hatásköre kötelezi, azaz határoz, versenytárgyalást szervez, majd amikor kiderül, hogy az utaztatás költsége az engedélyt megszerző magánvállalkozónak nem térül meg, és a járat megszűnik, akkor rámutatnak a szomszéd palotára, hogy az ügyet amazoknak kéne megoldani. Az utas pedig, aki kimenne a röptérre, majd megoldja a saját baját valahogy. Az idegenből ideérkező vendég meg egyenesen úgy érezheti, mintha az európai közösség egyik tagállama helyett valami harmadik világbeli banánköztársaságba tévedt volna. Holott ahhoz, hogy a szállítás civilizáltan működjön, mindössze annyi kéne, hogy az illetékes okosok keressenek megoldást – az egymásra mutogatáson kívül –, aminek óriási divatja van tájainkon röpke negyed század óta. Mert ha akarnák, lehetne támogatni is például az önmagában nem piacképes szolgáltatást, hiszen ennek a költségvonzatát sokszorosan meghaladó dolgokra is jut pénz, ha csak kicsit is szétnézünk a helyhatóságok költségvetéseinek kiadási oldalán. De be lehetne vonni a megoldáskeresésbe az idegenforgalomban érdekelteket is, mert egy kis gazdaésszel jó lehetőségek rejtőznek egy ilyen röptérben. Hogy lehet ezt jól csinálni, azt látjuk a környező nagyvárosokban is.
Ha így megy tovább, nem kell sok idő, és a már így is csökkenő forgalmú légikikötőről könnyen arrább szállhatnak a légitársaságok, olyan tájakra, ahol az utast hajlandók kiszolgálni az ezért is fizetett közszolgák. Akiknek bezzeg vannak ötleteik, amikor az adófizetők zsebét kell újabb sarcokkal terhelni.
Annyi lehet a reményünk, hogy a közelgő választásokon olyanok kerülnek döntési pozíciókba, akik a maguk és környezetük hasznán vagy a szemellenzősen nézett hivatali jogköreiken túl is képesek látni és cselekedni is. Nem csak ígérgetni, mert a grandiózus ötletekkel és a mit miért nem tudunk megoldani hozzáállással már tele van padlás és hócipő is. A kérdés az, hogy ilyen közszolgajelöltek vannak-e az idei választási kínálatban.
