2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A magyar labdarúgó-válogatott 4-1-re győzött Andorra vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójának múlt szerdai játéknapján.

A magyarok, akik immár kilenc tétmérkőzés óta veretlenek, az első félidő hosszabbításában Fiola Attila fejesével szereztek vezetést, a második játékrész elején pedig Gazdag Dániel és Kleinheisler László találata eldöntötte az összecsapást. A magyarok utolsó gólját Nego Loic szerezte a 90. percben, a végeredményt pedig a hosszabbításban Marc Pujol állította be büntetőből.

A mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett Kalmár Zsolt: a középpályásnak elszakadt a külső oldalszalagja, emiatt a 25 éves labdarúgót a 29. percben le is kellett cserélni. A játékost képviselő EM Sports Consulting szombaton bejelentette, hogy a DAC futballistája hosszabb kihagyásra kényszerül, azaz valószínűleg lemarad a nyári Európa-bajnokságról.

„Az első félidő nehéz volt, mert Andorra jól védekezett, próbált magasan letámadni bennünket, mi pedig engedtük ezt azzal, hogy sokat passzoltunk hátrafelé. El kell ismerni, ez eleinte okozott némi zavart. A második félidőben sokat javult a játékunk, jobb helyeken játszottuk meg a labdákat. Szerettem volna kapott gól nélkül zárni“ – értékelt a magyarok olasz szakvezetője, aki hozzátette, az andorrai találatnál sokkal fájóbb Kalmár Zsolt sérülése.


Fotó: MLSZ/NSO




Jegyzőkönyv

Labdarúgó-vb-selejtezők, I csoport, 3. forduló: Andorra–Magyarország 1-4 (0-1)

Andorra La Vella, 300 néző, vezette: Vilhjalmur Thorarinsson (izlandi).

Gólszerzők: Pujol (93., tizenegyesből), illetve Fiola (45+2.), Gazdag (52.), Kleinheisler (58.), Nego (90.).

Sárga lap: San Nicolas (15.), Jimenez (36.), Vales (73.), Pujol (83.), illetve Nagy (34.), Hangya (88.).

Andorra: Gomes – San Nicolas (61. Rubio), Llovera, Garcia, Jimenez (77. Rebes) – Alexandre Martinez (61. Cristian Martínez), Vieira (77. Pujol), Vales, Cervos – Cucu (82. Sanchez), Alaez.

Magyarország: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai Attila – Lovrencsics (83. Varga Kevin), Kleinheisler (83. Nego), Nagy Ádám (61. Sigér), Kalmár (29. Gazdag), Hangya – Nikolics (61. Varga Roland), Szalai Ádám.

Örményország fordulatos mérkőzésen múlta felül Romániát

A labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőinek múlt szerdán kora este rendezett mérkőzésén, a J csoportban Örményország Jerevánban 3-2-re legyőzte Romániát. A fordulatos meccsen a hazaiak a szünet után megszerezték a vezetést, ám a vendégek Cicîldău két találatával a második félidő közepén fordítottak. A hajrában a sárga lapos George Puşcaş durva szabálytalanságát kiállítással büntette a játékvezető, a románok beszorultak a térfelükre, és nem bírták ki gól nélkül az örmények rohamait. A házigazdák gyors ütemben kétszer is betaláltak, így megszerezték a három pontot.

Labdarúgó vb-selejtezők, J csoport, 3. forduló: Örményország–Románia 3-2 (0-0)

Jereván, Köztársasági stadion, 4300 néző. Vezette: Andris Treimanis (lett).

Gólszerzők: Spercian (56.), Harojan (87.), Barseghian (89 – büntetőből), illetve Cicîldău (62., 72.).

Sárga lap: Barseghian (22.), Bajramian (27.), Harojan (40.), illetve Mogoş (24.), Puşcaş (40.), Maxim (59.), Bancu (66.).

Kiállítva: Puşcaş (78.).

Örményország: Jurcsenko – Hambarcumian, Calisir, Harojan, Hovhanisian – Barseghian (90+2. Udo), Grigorian, Muradian (46. Spercian), Bajramian – Karapetian (46. Sagojan), Briasco (46. Adamian). 

Románia: Niţă – Mogoş, Chiricheş, Toşca, Bancu – Stanciu (73. Tănase), Marin – Man (81. Mihăilă), Cicîldău (81. Creţu), Maxim (73. Keşerü) – Puşcaş.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató