Április 7-én, az egészségügyi világnapon talán fontosabb lett volna az egészségünket, egészségügyi ellátásunkat érintő fontos kérdésekről beszélni, mint például Eugen Nicolăescu szakminiszter széles mosolyával beérni, amint éppen vérnyomását méreti.
Április 7-én, az egészségügyi világnapon talán fontosabb lett volna az egészségünket, egészségügyi ellátásunkat érintő fontos kérdésekről beszélni, mint például Eugen Nicolăescu szakminiszter széles mosolyával beérni, amint éppen vérnyomását méreti. Még akkor is, ha a világnap apropóján arra kívánta felhívni a lakosság figyelmét, hogy nagyobb gondot kellene fordítani a betegségmegelőzésre.
A fenti napon a miniszter mellett neves orvosok osztották a jó tanácsokat: a vérnyomás rendszeres mérését, a dohányzásról való leszokást, a fog- és kézmosás fontosságát, az egészséges táplálkozást és az alvászavarok leküzdését ajánlva a polgároknak. Való igaz, jobb megelőzni, mint kezelni a betegségeket. Annál is igazabb, mivel a mai hazai ellátórendszerben bízni egyre kevésbé lehet, lassan pedig csak egy szűk réteg engedheti meg magának az orvosi ellátást, az ellátórendszerből pedig éppen a legelesettebb társadalmi kategóriák maradnak ki, és nem utolsósorban orvoshiánnyal küzdenek a kórházak.
Az említett helyzetre várunk válaszokat, megoldásokat az egészségügyi tárcától. A kirakatnyilatkozatokból és -cselekedetekből elegünk van, ezek nem helyettesíthetik a reformokat. Hallottunk nagyszabású kórházépítési tervekről, százszámra vásároltak már – napjainkban garázsban tartott – mentőautókat, hallottunk dörgedelmes nyilatkozatokat a privát ellátók finanszírozásának módosításáról, bérnövelésekről, gyógyszerellátásról és a többi. Hogy ezekből mi valósult meg? Szóra sem érdemes…
A szaktárcának sürgető kérdésekre kellene választ adnia: hogyan kívánja megállítani az orvosmigrációt, a nővérek kivándorlását, hogyan oldja meg a gyógyszerhiányt, a kórházak finanszírozását, milyen humánerőforrás-politikát alkalmaz a jövőben, amely motiválná az alkalmazottakat, hogyan kívánja érvényesíteni az esélyegyenlőség, méltányosság, igazságosság, hatékonyság elveit az egészségügyi ellátásban, hogyan lehet elérni a születéskor várható élettartam növekedését, amely Európában Romániában a legkisebb?
Mindaddig, míg a fentieken gondolkodnak, orvosaink pakolnak. A Romániai Orvosi Kamara adatai szerint az elmúlt öt évben 14.000 orvos távozott külföldre munkavégzés céljából, akiknek képzése az országnak 3,5 milliárd lejébe került. Csupán tavaly 2.400-an hagyták el az országot, ahol immár 1000 lakosra 2,4 orvos jut (bizonyos régiókban ez a szám 1!), szemben az európai átlaggal, ami 3,4. Nem a szaktárca az, amely stresszeli magát a tarthatatlan helyzet miatt, hanem különböző egészségügyi munkacsoportok törekednek arra, hogy bizonyos módszerekkel (részleteket ezekről nem árultak el) itthon tartsák fiatal orvosainkat, és 2015-ig az ezer lakosra jutó orvoslétszám elérje a 2,6-ot. A statisztika szerint az európai orvosmigráció 2,5%-os, Románia viszonylatában ez a számadat pedig 9%!
A minisztériumot láthatólag nem érdekli, hogy az orvostanhallgatók mintegy fele már a tanulmányi évek alatt azt tervezi, hogy külföldön vállal munkát, hiszen egyre csak halogatja a rezidensi bérek növelését, nem találva forrásokat e célra, újabban pedig az egészségügyi szakszervezeteknél is kiverte a biztosítékot a kis kórházak finanszírozásnak csökkentése. Egyre inkább az az érzésünk, hogy a minisztérium keze csupán bizonyos érdekcsoportok felé hajlik, a halódófélben levő rendszer valós reformja pedig ezúttal is várat magára.
