Lévén, hogy az államháztartási költségvetési törvényre még év végén rábólintottak a bukaresti illetékesek, idén korábban – már a holnapi megyei közgyűlésen – megszavazhatják a megyei büdzsét az önkormányzati képviselők, őket pedig sietve követik majd a községi képviselőtestületek.
Lévén, hogy az államháztartási költségvetési törvényre még év végén rábólintottak a bukaresti illetékesek, idén korábban – már a holnapi megyei közgyűlésen – megszavazhatják a megyei büdzsét az önkormányzati képviselők, őket pedig sietve követik majd a községi képviselőtestületek.
Kellő időben megszülethet tehát a megyei költségvetés – és talán ez az egyetlen pozitívum ezzel kapcsolatban. Derűlátásra nincs ok. Ha ugyanis a megyei büdzsét szimbolizáló tortát felosztanánk, kevesebb, majd egyre több szeletre, rögtön kiderülne: a Maros Megyei Tanács 2014-es költségvetésének 61,96 százalékát a működési költségek viszik el, fejlesztésre nem jut több, mint 38,04 százalék. Jobban lebontva, a költségvetési arányok a vissza nem térítendő összegekre (15,17%), az államkasszából juttatott összegekre (38,76%), a tavalyi pénzmaradványra (14,16%), banki hitelekre (8,71%), saját bevételekre (22,39%) és az alárendelt intézmények bevételeire (0,81%) vonatkoznak.
A pénzköltésnél maradva, ezt a „tevékenységet” érdemes még inkább górcső alá venni. Mindjárt látható, hogy a szociális kiadásokat semmi sem übereli: közel 116 millió lej megy a szociális intézmények fenntartására, ellentétes oldalon a közszolgáltatások fejlesztése áll mintegy 841.000 lejjel, környezetvédelemre 17 millió lej jut, mezőgazdaságra még egymillió sem, a tanügyre 24, az egészségügyre 19 millió lejt költenek majd – becslések szerint, vagyis elméletileg.
„Az egész költségvetés egy elmélet” – jegyezte meg keserűen egy gazdasági illetékes, és bizonyára így van, azzal a kiegészítéssel, hogy rossz elmélet. Mert a pénzügyiek előrevetítik a várható bevételeket, amit 2014 esetében jól „felfújnak”, hogy ne lássuk: az állam szűkmarkú,
és közel 87 millió lejjel csökkenti a biztos költségvetési átutalásokat. Mégpedig központi forrásokból a szociális ellátásra, a gyermekvédelemre, a fogyatékosok ellátására jut kevesebb, pótolni helyi pénzekből kell, de kevesebbet utalnak ki útinfrastruktúra-fejlesztésre, ám többet kap viszont az ún. agrárkamara. Feltétlenül észre kell venni, hogy a nagy uniós beruházások kifutóban vannak, és újakról sajnos nem tudunk. A 42 millió eurós hulladékgazdálkodási terv lassan befejeződik, régiófejlesztésre kevés pénz jut, a környezetvédelmi alapból egy lej sem „jön”, vagy az útinfrastruktúra javítására szükségesnek vélt és kért összeg csupán 10 százalékát tervezték be az idei költségvetésbe. Nem körvonalazódnak nagy beruházási tervek, nem világos, hogy pályázatokból mennyi pénzre számít az önkormányzat, mint ahogy az sem, hogy hogyan készülnek uniós pályázati alapok lehívására a 2014–2020-as időszakban, hiszen ez lehetne a mentőöv a térség fejlődésére. A községek pedig valószínűleg hiába várnak nagyvonalú támogatást a megyétől, maguk kell előteremtsék a pénzt az esetleges beruházásaikra.
Olyan takaró széléig tartó nyújtózkodást idéz az egész megyei gazdálkodás. Csakhogy a takaró gyerekágy méretű, és úgy tűnik, nem is nagyon akarnak kinőni a kiságyból...
