Kincsek a folksufniból

Dél-alföldi leányok és nők viselete,

kalotaszegi pompa, szatmári, szilágysági, mezőségi, vajdaszentiványi színek, motívumok – néhány a Zsuzska folksufnija kincseiből, amelyek a múlt hét végén a Nemzeti Színház emeleti előcsarnokában várták az eredeti népi örökség iránt érdeklődőket. 

A szemet gyönyörködtető ruhákat Miklós János és felesége, Miklós-Papp Zsuzsanna a hivatásos erdélyi magyar néptáncegyüttesek találkozójára hozta el Marosvásárhelyre. A népviseleti kiállítást pénteken délután nyitották meg a rendezvény szervezői.

Barabási Attila-Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója az autentikus népviselet fontosságára hívta fel a jelenlevők figyelmét.

– Az utóbbi időben divat lett a néptánc, sok településen már kis koruktól táncolnak a gyermekek. A produkciók egyre jobbak, az oktatók egyre hitelesebben vezetik színpadra tanítványaikat, a gyermekek felöltöztetésénél azonban még sok a hiányosság – hangsúlyozta az intézményvezető, majd bemutatta a kiállított viseletek készítőit, akik maguk is hivatásos néptáncosokként olvadtak bele a népi kultúra világába. 

– Ez a kiállítás igazolja, hogy így is lehet népviseletet készíteni. Az oktatói szerepet vállalóknak a ruhák hitelességére is oda kell figyelniük, hiszen fontos, hogy gyermekeink büszkék legyenek viseletükre – tette hozzá Barabási Attila.

A továbbiakban Miklós János mesélt a Zsuzska folksufnija néven öt éve indított családi vállalkozásról. A házaspár hivatásos néptáncosként kezdte pályafutását. Fél évtizeddel ezelőtt jött a váltás, akkor határozták el, hogy megnézik, mi másban tehetségesek, hogyan tudnák továbbvinni a népművészet szolgálatát. Közben a tánctól sem szakadtak el teljesen, jelenleg is saját gyermektáncházat működtetnek, és számos településre, szórványvidékekre járnak táncot tanítani. 

– A feleségem hat éve próbálta ki a népviselet-készítést. Ez a munka nemcsak a szabásból és a viselet megvarrásából áll, az anyagok beszerzése is alapos felkészülést igényel. A leghitelesebb források felkutatására törekszünk, múzeumokba járunk, etnográfusokhoz fordulunk – mondta a szintén néprajzos végzettségű vállalkozó. Miklós János kiemelte, hogy kizárólag olyan néprajzi régiók ruháit készítik el, amelyeket jól ismernek. Hivatásos és amatőr táncosok is rendelnek tőlük viseletet, a nagy kereslet miatt azonban elég hosszú a várakozási idő.

A kiállítók minden ruhánál feltüntették a tájegységet, amelyhez a viselet tartozik, és a megrendelő táncegyüttes nevét. Dél-alföldi leányviseletet például a Bihar megyei Érsemjén Ezüstperje néptáncegyüttese rendelt, a szatmári női viseletnél a Bekecs, a szilágyságinál és az észak-mezőséginél a Maros Művészegyüttes nevét olvashattuk.

– Melyik viseletből rendszerint a legtöbb megrendelés? – kérdeztük a kiállítás-megnyitó után Miklós-Papp Zsuzsannát.

– A mezőségi, szilágysági és a vajdaszentiványi ruhák nagyon keresettek. A megrendelők között külföldiek is akadnak, például kanadai magyar együtteseknek is dolgoztunk már – mondta a gyönyörű viseletek készítője, akit a szabás-varrás előtti munkáról is faggattunk.

– Mivel nem akarunk tucatáruhoz nyúlni, sokszor Magyarországról hozzuk az anyagot, de Cseh- és Németországból is rendeltünk. Az előkészítés során arra kell figyelni, hogy az anyag mosható, illetve tartós legyen. Fontos az anyag avatása (sz. m.: magas hőfokú vízben áztatása), ilyenkor megnézzük, hogy ereszti-e a színét, mert ha igen, akkor nem dolgozhatunk vele. A gyermekegyütteseknek szánt ruháknál egyébként arra is oda kell figyelni, hogy a viselet módosítható, kiengedhető legyen. 

– Mennyi időt vesz igénybe egy viselet megvarrása?

– Ez sok tényezőtől függ. Egy mezőségi viselet nekem négy napba telik – mondta beszélgetőtársunk, majd azt is elárulta, hogy 2019-re is vannak megrendeléseik, így örülnének egy olyan munkatársnak, aki az elvárt magas színvonalon tudná segíteni az újabb viseletek megszületését.