2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Színpompás felvonulás a szombat délelőtti napsütésben, majd a makfalvi művelődési ház termét megtöltő székely ruhás gyermeksereg, sokan közülük falujuk eredeti öltözetében, amit a tanítónők, pedagógusok egy része is viselt.

Fotó: Bodolai Gyöngyi


Színpompás felvonulás a szombat délelőtti napsütésben, majd a makfalvi művelődési ház termét megtöltő székely ruhás gyermeksereg, sokan közülük falujuk eredeti öltözetében, amit a tanítónők, pedagógusok egy része is viselt – mindez olyan látványt jelentett, ami már egymagában felejthetetlen élménnyé tette a Népi hagyományok – Kincseink fesztiválon való részvételt. 
A rendezvény megyénk I-IV. osztályos gyermekeit szólítja meg, azzal a céllal, hogy bemutassák énekben, táncban, hangszeres zenében és viseletben is: hogyan őrzik azt a kincset, ami önazonosságunk elengedhetetlen alkotóeleme, s szóbeli anyanyelvünk mellett zenei és mozgásbeli kultúránkat jelenti. 
Fejes Réka tanfelügyelő vezetésével az elemi osztályokban tanító pedagógusok május 24-én 15. alkalommal vállalkoztak a vándorfesztivál megszervezésére, s ezúttal 300 népviseletbe öltözött gyermek lépett fel a makfalvi művelődési ház nagytermében. A község vezetősége, a Wesselényi Miklós Általános Iskola pedagógusai nagyon jó házigazdának bizonyultak. Márton Zoltán polgármester és Albert Csilla iskolaigazgató köszöntötte szép szavakkal a résztvevőket, mindketten a hagyományőrzés fontosságát hangsúlyozva. 
Majd Kertész Ildikó, a helyi iskola pedagógusa szólította színpadra a csoportokat és egyéni fellépőket. A műsor gazdag volt és változatos. Makfalva legendáját Péterfi Réka helybeli harmadik osztályos tanuló mesélte el társainak, majd a házigazdák Gyólyahír néptánccsoportja nyitotta meg a műsort. Láttunk nyárádmenti, mezőségi, vajda-szentiványi stb. néptáncot, népi gyermekjátékokat, fellépett az Európa Gimnázium Harmatcsepp citeracsoportja és sok népdalt éneklő tehetséges gyermek, akik közül a legjobbak az Őszirózsa népdalversenyen vehetnek részt. Befejezésül a Wesselényi Miklós Ált. Isk. hármasfalui Vadrózsák néptánccsoportja zárta a műsort.
Kérdésemre Fejes Réka tanfelügyelő elmondta, hogy a szabályzat szerint legtöbb 16 gyermekből állhat egy csoport, s a fesztiválon nem hirdetnek nyerteseket, hisz annyi vetélkedőn vesznek részt a gyermekek, legyen legalább egy olyan, ahol az a cél, hogy egymásnak, egymás előadásának örvendjenek. Ennek ellenére volt egy szakmai zsűri Barabás Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatójának vezetésével, amely elismerően értékelte az egyéni énekesek, a csoportok előadását, különösen azokét, ahol énekeltek és mozogtak vagy hangszeren játszottak egyszerre a gyermekek. Elégedettek voltak azoknak a csoportoknak a teljesítményével is, ahol csak a tanítók foglalkoznak a csoporttal, s arra biztatták őket, hogy ne annyira a kötött formákhoz ragaszkodjanak, engedjék szabadon táncolni a gyermekeket. Elmondták, hogy lehetőleg minden csoport a településének megfelelő népviseletben lépjen színpadra a saját táncaival. Válaszoltak a feltett kérdésekre, s felajánlották, hogy a Maros Művészegyüttes hanganyaggal és a tanítóknak szervezett továbbképzéssel támogatja őket. 
A zsűri értékelését táncház követte, s a résztvevőket a makfalviak meg is vendégelték. 
– Nagy kihívás volt számunkra, de reméljük, hogy sikerült méltóképpen eleget tennünk neki. Bár a Bethlen Alaptól nem kaptunk támogatást, kollégáink megszólították az egyházakat, vállalkozókat, iskolánk ausztriai támogatóját, és így összegyűlt a vendéglátáshoz szükséges összeg. Minden kolléga lelkesen vállalkozott a szervezésbeli részvételre, ami az egységet erősíti bennünk, a tanítványainknak pedig példát és erőt ad, hogy szeressék néphagyományainkat – nyilatkozta Albert Csilla igazgatónő. 
Örvendek, hogy vannak tanítók, akik néptáncoktatással foglalkoznak – mondta Fejes Réka tanfelügyelő. Egyet kell értenünk vele, hiszen a tantervben a szabadon választható tantárgyak közül a népdal, a néptánc, a hangszeres népzene oktatása az egyik legszebb és leghasznosabb. A gyermekek is szeretik, jó kedvvel vesznek részt benne, s megtanulnak valami nagyon fontosat, ami felnőttkorban már nehezen pótolható. Gratulálunk a szervezőknek és házigazdáknak, s mivel mi sem szeretnénk rangsorolni, hadd álljon itt az iskolák, csoportok és a gyermekekkel foglalkozó pedagógusok neve. Nagyon megérdemlik. 
Gyermekjáték: GÓLYAHÍR néptánccsoport (Wesselényi Miklós Ált. Isk., Makfalva, tanítók: Györgyi Dalma, Nemes Emese), KIS MUSKÁTLIK néptánccsoport (Kádár Márton Ált. Isk., Mezőpanit – Mezei Ildikó); citera: HARMATCSEPP csoport (Európa Gimn., Marosvásárhely – Szilágyi Hajnal, oktató Pethő Ildikó); néptánc: GYÖNGYVIRÁG néptánccsoport (Florea Bogdan Gimn., Régen – Gál Gabriella és Ördög Imola), BOGLÁRKA néptánccsoport (Liviu Rebreanu Gimn., Marosvásárhely – Cseke Tünde Gizella, oktató Lengyel Ildikó), KIS VADRÓZSA néptánccsoport (Marosszentkirályi Ált. Isk. E-I-II.– Balázs Imola, Török Katalin, Sebesi Margit, oktató Csatlós Csaba), CSILLAGSZEMŰEK néptánccsoport (Európa Gimn., Marosvásárhely – Kis Rozália, oktató Csatlós Csaba), KICSI KINCSES néptánccsoport (Kiss Gergely Ált. Isk., Backamadaras – Kőműves Edit Gizella, Marc Erzsébet, oktató Sándor Zsuzsa), SZUSZÉKDÖNGICSÉLŐK (Sóváradi Ált. Isk. – Gagyi Erzsébet Ildikó, Biró Piroska, oktató Veress Kálmán), NÁRCISZ néptánccsoport (Romulus Guga Gimn. Marosvásárhely – Bakos Jolán), KIKERICS néptánccsoport (Aurel Moşora Gimn., Segesvár – Simó Éva, Szakács Hajnalka, Dragomirescu Viola, oktató: Kincses Olga, Tőkés Lóránt), SÓVIRÁG néptánccsoport (S. I. Lajos Ált. Isk., Szováta – Hajdú Ibolya); népdal: Gálfalvi Rebeka Evelin (Kádár Márton Ált. Isk., Csittszentiván – tanító Bartha Ilona), Raffai Szende Boróka, Szabó Richárd Attila (Wesselényi Miklós Ált. Isk., Hármasfalu – Bereczki Erzsébet), Szabó Erika (Jobbágyfalvi Ált. Isk. – Kocsis Annamária), BIMBÓCSKA néptánccsoport (Al. I. Cuza Gimn., Marosvásárhely – Szakács Aranka), Fülöp Antónia Blanka, Szabó Lajos Szabolcs (Csíkfalvi Ált. Isk. – Balogh Tünde), Bartus Evelin Bernadett, Puskás Barbara Renáta (Kádár Márton Ált. Isk., Csittszentivány – Bognár Melinda), NÉPDALKEDVELŐK csoport (Nyárád-szeredai Ált. Isk. – Trufán Ildikó Rozália), PACSIRTÁK csoport (Nyárádszeredai Ált. Isk. – Marton Irén), Nagy Laura, Nagy Krisztina (Jobbágyfalvi Ált. Isk. – Varga Ágota), Nagy Vivien Alexa (Kádár Márton Ált. Isk., Csittszentiván – Gálfi Gizella, Mezei Zsolt, Kádár Márton Ált. Isk., Mezőpanit – Mezei Ildikó).

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató