Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Lehet értelmiségi, vállalkozó, gyári munkás vagy háztartásbeli, városi vagy vidéki, idős vagy fiatal – a családon belüli erőszak bárkit érinthet. Bárkit, aki esetleg szembejön velünk az utcán, vagy a szomszéd lakásban lakik, vagy kolléga, akivel napi nyolc órát töltünk el a munkahelyen, mégsem sejtjük, hogy az otthonában, ahová hazatér, a megalázás, a rettegés vagy a testi bántalmazás a mindennapok része. Az Országos Rendőr-felügyelőség adatai szerint az idei év első kilenc hónapjában közel százezer, családon belüli erőszakra vonatkozó riasztás érkezett a hatóságokhoz, az áldozatokat felkaroló, marosvásárhelyi Kelet-európai Szaporodás-egészségtani Intézet által működtetett védett ház pedig folyamatosan tele van, sok esetben többen szorulnak menedékre, mint ahány férőhely a rendelkezésre áll.
November 25. a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Az Országos Rendőr-felügyelőség hónap elején közzétett adatai szerint idén szeptember végéig a rendőrök több mint tízezer ideiglenes távoltartási parancsot adtak ki, amelyek közül 4133-ból bírósági távoltartási végzés lett. A rendőrség közleménye szerint ebben az időszakban 99.837 családon belüli erőszakos esethez riasztották Romániában a hatóságokat, ebből 48.624 városon, 51.213 pedig vidéken történt. Az idei első kilenc hónapban a családon belüli erőszaknak minősülő bűncselekmények száma öt százalékkal 43.425-ről 45.614-re nőtt a múlt év azonos időszakához képest. Ezek közül 24.629 bűncselekményt városon, 20.963-at pedig vidéken követtek el. A bűntettek közül a legtöbb, 27 ezer eset (61 százalék) ütlegelés és egyéb erőszakos tett volt, 5789 (13 százalék) pedig fenyegetésnek minősült. A közlemény szerint januártól szeptemberig mintegy tízezer távoltartást rendeltek el a hatóságok, és a vizsgált időszakban a bántalmazók 3945 esetben szegték meg ennek az előírásait. A rendőrségi tájékoztatásból az is kiderül, hogy az idei év első kilenc hónapjában 1175 agresszort köteleztek elektronikus nyomkövető viselésére.
Ezek a számok azonban nem feltétlenül jelentik azt, hogy ténylegesen elterjedtebbé vált a jelenség, hanem hogy nő azoknak az áldozatoknak a száma, akik segítséget mernek kérni. Pozitívum ugyanakkor, hogy az utóbbi időben nemcsak a tettlegességet jelentik az áldozatok, hanem egyre inkább a lelki terrort, a megfélemlítést is. Ám még így is az esetszám, ami a hatóságok tudomására jut, csupán a jéghegy csúcsát jelenti, sok bántalmazás nem kerül felszínre, mivel az áldozatok – akár félelemből, akár kiszolgáltatottságuk miatt – nem jelentik.
Sok áldozat utasítja el a nyomkövetőt
Az utóbbi években jelentős előrelépés történt a családon belüli erőszak áldozatainak a védelmében azáltal, hogy a távoltartási rendelet azonnali kibocsátásának a lehetősége után életbe lépett az elektronikus nyomkövető karkötők alkalmazását előíró rendelet is. A kísérleti programot, amely lehetővé teszi, hogy hatékonyabban kövessék a távoltartási rendeletek betartását, elsőként Bukarestben, valamint Maros, Iaşi és Vrancea megyében ültették életbe.
Az egyik legnagyobb gond azonban ezen a téren az, hogy amikor a hatóságok indokoltnak tartják, és elrendelik a távoltartási végzés betartását nyomon követő karkötő használatát, az áldozatok mintegy fele elutasítja ezt. Amennyiben pedig az áldozat nem vállalja, nem szerelik fel a lábbilincset a bántalmazó bokájára. A rendszer ugyanis úgy működik, hogy az áldozatnál is kell legyen egy kis mobil eszköz, amely hangjelzéssel adja a tudtára, ha az agresszor a közelben tartózkodik, ugyanakkor automatikusan jelez a rendőrségnek is, és a rend őrei mindkét féllel azonnal felveszik a kapcsolatot. Érdeklődésünkre, hogy mi állhat a pluszvédelmet biztosító eszköz elutasításának a hátterében, Teodora Baba, a családon belüli erőszak áldozatait felkaroló Kelet-európai Szaporodás-egészségtani Intézet pszichológusa elmondta: a visszautasítás hátterében legtöbbször az áll, hogy az áldozatok nem akarnak ártani az elkövetőnek. Nem akarják megbüntettetni, börtönbe juttatni, mindössze annyit szeretnének, hogy megváltozzon a viselkedése, legyen vége a bántalmazásnak, és a család maradjon együtt, nem szeretnének elválni tőle. Szeretnék azt hinni, hogy egyszeri, véletlenszerű eset volt az erőszakos megnyilvánulás, és bíznak abban, hogy többé nem fog előfordulni, még akkor is, ha már előzőleg többször megtörtént, és esetleg súlyosabbá is vált. A nők többsége úgy gondolja, hogy ha a rendőrséghez fordulnak, ártanak a párjuknak, esetleg arra is gondolnak, hogy ha megbírságolják a tettéért, akkor az összeg amúgy is a családi kasszát terheli. Az áldozatokkal nap mint nap dolgozó pszichológus rámutatott: a bántalmazás gyakorisága változó, a kapcsolat elején nagyon ritkán fordul elő, nagy szünetek vannak két bántalmazás között, az áldozat pedig ilyenkor hajlamos azt hinni, hogy a párja megváltozott. Aztán egy idő után egyre gyakoribbá válik az erőszakos viselkedés. A jelenség dinamikájára az is jellemző, hogy a bántalmazást általában egy kedvező időszak követi – a szakmabeliek ezt mézesheteknek hívják –, a felek kibékülnek, és az áldozat reménykedik, hogy többé nem fog előfordulni.
Több áldozat szorul menedékre, mint ahány férőhely van a védett otthonban
A marosvásárhelyi Kelet-európai Szaporodás-egészségtani Intézet által működtetett védett otthonban szinte állandóan telt ház van, jelenleg is kapacitáson felül üzemel, 21 áldozatnak nyújtanak menedéket a 18 férőhelyes otthonban. Ráadásul közelednek a téli ünnepek, és a tapasztalat az, hogy karácsony és szilveszter után megnő a segítségért folyamodók száma, ilyenkor az emberek többet vannak otthon együtt, több a feszültség, és gyakoribb a családon belüli erőszak – osztotta meg az elmúlt évek tapasztalatait Teodora Baba pszichológus. Amikor több áldozat szorul menedékre, mint ahány hely van a védett otthonban, akkor próbálnak más megoldásokat keresni, más városokban működő központokkal is felveszik a kapcsolatot, és sok esetben az áldozatok szívesen mennek távoli településekre, hiszen ezáltal messzebb kerülnek a bántalmazójuktól.
Idén például több nehéz helyzetű áldozat fordult hozzájuk, sok lány, akik a szociális védelmi rendszerben nőttek fel, de felsőfokú végzettséggel rendelkezők is kérnek segítséget. Vidékről is érkeznek áldozatok, gyakori, hogy az adott településen szolgáló rendőrök hoznak be bántalmazottakat, de előfordult, hogy a vidéki polgármester és alpolgármester irányított hozzájuk áldozatot.
A pszichológus szerint a tapasztalat az, hogy vannak időszakok, amikor sokan kérnek segítséget, máskor kevesebben jönnek. Akadnak, akik többször visszatérnek, például volt olyan, aki márciusban fordult meg a védett otthonban, majd októberben ismét visszatért.
– Próbálnak kilépni a bántalmazó kapcsolatból, eljönnek otthonról, mi tájékoztatjuk őket a lehetőségekről, próbáljuk megerősíteni őket lelkileg, ha szükséges, próbáljuk megtanítani őket, hogyan tudnának megállni a saját lábukon, beosztani a jövedelmüket, de döntéseket nem hozhatunk helyettük. Az esetek dinamikája olyan, mint egy körforgás: az áldozatok elmenekülnek otthonról, majd visszamennek, kibékülnek a bántalmazó élettárssal, van úgy, hogy egy-két hónapig újra minden szép és jó, aztán ismét megtörténik a bántalmazás. Egy áldozat akár háromszor-négyszer vagy többször is visszatérhet a védett otthonba, ha szüksége van védelemre. Húszévi tapasztalat alapján kijelenthetem, hogy nagyon ritka az, hogy az első segítségkérés után elváljon valaki a bántalmazó társától. Az utóbbi években megváltozott az esetek dinamikája, tíz évvel ezelőtt a központhoz fordulók kevesebb mint fele, egynegyede szorult menedékre, az utóbbi időben azonban szinte nincs olyan hónap, hogy szabad ágyunk legyen a védett otthonban, állandóan tele van.
Vannak helyzetek, amikor a tágabb család nem akarja vagy fél befogadni az otthonról menekülő áldozatot, de olyan is előfordul, hogy elítélik az áldozatot, mivel már többször segítettek rajta, szembefordultak az agresszorral, viszont a bántalmazott mindig visszatért hozzá. Előfordult, hogy szombat éjjel érkezett a riasztás a rendőrségtől, hogy egy fiatal nőt egy szál trikóban és zokniban dobott ki a párja. Nem volt hely a védett otthonban, de nem hagyhattuk az utcán, egy kanapén adtunk neki helyet, amíg sikerült megoldást találni – osztotta meg a mindennapokban tapasztaltakat a szakember.
Ha nincsenek kék-zöld foltjai, attól még lehet áldozat valaki
Az áldozatokkal való munka terén több mint húszéves tapasztalattal rendelkező pszichológus megjegyezte, újabban egyre gyakrabban találkoznak a házastársak közötti szexuális erőszakkal. Ez egy olyan bántalmazás, ami nem hagy a külvilág által látható nyomokat, nincsenek kék, lila foltok a nő arcán, testén, de teljesen tönkreteszi az áldozat lelkivilágát, tehát egyértelmű, hogy az érintettnek védelemre van szüksége. A családon belüli erőszak áldozataira jellemző, hogy az önbizalmuk romba dől, nap mint nap megaláztatásokat élnek át, és ez sajnos gyakran odáig fajul, hogy annyira kilátástalannak érzik a helyzetüket, hogy öngyilkosságon kezdenek el gondolkodni.
A szakember szerint minden egyes eset megrázó és megdöbbentő, nem szabad elbagatellizálni azzal, hogy csak egy pofon csattant el, vagy csak meglökte a párja. Mint mondta, találkoztak várandós kismamával, akit megütött a társa, de olyan nővel is, aki elmesélte, hogy a férje nem üti meg, de nagyon csúnyán beszél vele, mindennek lehordja. Sajnos a mai napig sokakban él még a tévhit, hogy csak az számít erőszaknak, ha kékre-zöldre vernek valakit, vagy éppen fejszével fenyegetik, holott egy pofon is bántalmazásnak számít, akárcsak az, ha valakit a hajánál fogva húznak végig a földön, vagy halállal fenyegetik. A pszichológus hozzátette: amikor a bántalmazás kezdeti jelei felbukkannak, sok nőben például nem is tudatosul, hogy nem normális, ha a párja folyamatosan ellenőrzi a telefonját, az üzeneteit, vagy arra kényszeríti, hogy megadja az összes jelszavát, a bankkártya kódját, hogy ő kezelhesse a fizetését.
*Címfotó: Illusztráció (Fotó: Nagy Tibor)