2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kicsúszott a kezdeményezés Putyin kezéből Szíriában?

  • 2016-05-24 15:25:55

  • MTI

Szíriában újra súlyosbodik a hatalom helyzete: Bassár el-Aszad elnök hadserege képtelen építeni az orosz légierő támogatásával elért harci sikerekre, és szövetségesei is súlyos veszteségeket szenvednek el. 

Szíriában újra súlyosbodik a hatalom helyzete: Bassár el-Aszad elnök hadserege képtelen építeni az orosz légierő támogatásával elért harci sikerekre, és szövetségesei is súlyos veszteségeket szenvednek el. Eközben Törökország és Szaúd-Arábia sokkal erősebb szerepvállalásra készül, Washington pedig ragaszkodik ahhoz, hogy záros határidőn belül megállapodás szülessen a politikai rendezésről. Mindezek a tényezők jelentős mértékben leértékelhetik az Oroszország által Szíriában elért sikereket, és beszűkíthetik Moszkva mozgásterét – írta elemzésében a Pravda.ru című orosz független hírportál kedden.
Az orosz harci repülők által támogatott szíriai hadsereg legfényesebb győzelme Palmüra visszafoglalása volt az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettől. Ezután a szír hadvezetés bejelentette, hogy Deir-az-Zor és Aleppó bevételére készül, ami nyitánya lett volna az IÁ „fővárosa”, Rakka ostromának. A támadás helyett azonban a kormányerők leragadtak a nagyvárosok körül, egyebek között az Aleppónál folytatott harcokban, amelyek polgári lakosok százainak életét követelik. Az Aszadhoz hű erők elvesztették támadó potenciáljukat, ami azt jelentheti, hogy a rezsim harcképessége csekély, és hatékonysága nagyban függ a szövetségesei, Oroszország, Irán és a libanoni síita Hezbollah szervezet támogatásától.
Oroszország azonban kivonta erőinek jelentős részét, és a helyzetből ítélve már nem a korábbi aktivitással támogatja Aszad hadseregét. Noha erre vonatkozóan nincsenek konkrét adatok, a Hezbollah és az irániak harcosai – sajtójelentések szerint – százszámra esnek el. Damaszkusznál életét vesztette Musztafa Badreddin, a Hezbollah egyik magas rangú vezetője is, ami akár a militáns szervezet politikájának megváltoztatásához vezethet.
A terrorcsoportok azonban, és különösen az IÁ, nem törtek meg, és ellentámadásba lendültek Szíria középső és északi régióiban, még a sokat szenvedett Palmüra környékén is. A török határvidék tűz alá vétele és a török városokban elkövetett terrortámadások alapot szolgáltatnak Recep Tayyip Erdogan elnöknek, hogy ellenlépéseket tegyen. Az ankarai retorikából eltűnt az Erdogan által korábban fenyegetett szíriai kurdok felemlegetése, első számú ellenséggé az IÁ lépett elő. Pozíciójának korrigálása széles lehetőséget nyitott meg a török elnök szíriai kezdeményezései előtt.
Erdogannak maximális önállóságra van szüksége a szíriai színtéren, amit képes is lehet kivívni magának, mert Európát csaknem sikerült rákényszerítenie arra, hogy elismerje: egyedül Törökország szavatolhatja a menekültválság megoldását.
És valóban megállította a migránsok áradatát. Most arról kell meggyőznie a Nyugatot, hogy képes egészében megoldani a szíriai válságot, beleértve az Aszad-rezsim likvidálását és az IÁ szétverését, vagyis megvalósítani a nyugati forgatókönyvet. A regionális stabilitás garantálása ürügyén, az Oszmán Birodalom idejét felidézve, vazallusává teheti Szíriát – írta a Pravda.ru.
A lap szerint „nagyon valószínű, hogy ez sikerül neki”, mert ha Törökország magára vállalja a szárazföldi hadműveletek végrehajtását, a Nyugat fedezni fogja a levegőből. Erdogant emellett nem fenyegeti az a veszély, hogy egyedül marad, egyebek között a szaúdiak is kifejezték készségüket, hogy beavatkozzanak Szíriában. Szaúd-Arábia külügyminisztere, Abdel al-Dzsubeir többször is közölte, hogy Rijád kész fegyvert és csapatokat küldeni Szíriába, de nem kíván egyedül fellépni.
A szaúdiak alapvetően az amerikaiakra gondoltak, de a hírportál szerint a törökök is teljesen megfelelnek nekik. Mi több, Ankara és Rijád bejelentette, hogy „muszlim terrorellenes frontot” hoz létre, amely politikai és ideológiai alapot szolgáltat számukra egy határozott szíriai katonai beavatkozáshoz.
Ez a megoldás, a török protektorátus létrehozása egyébként Izraelnek is megfelelne, mert így végre békeszerződést köthetne Damaszkusszal, a Szíriától elcsatolt Golán-fennsík megtartása mellett. Az izraeliek emellett közös nevezőre juthatnak a szaúdiakkal a közös ellenséggel, Iránnal való szembenállás alapján.
A Pravda.ru arra a következtetésre jutott, hogy Aszad hadseregének gyengesége miatt reális lehetőség egy török-szaúdi intervenció, a Nyugat és Izrael támogatása mellett. A jelek szerint már annak időpontja is körvonalazódik: augusztus 1-ig kell ugyanis politikai megoldást találni a szíriai helzyetre, beleértve a megállapodást egy Aszad nélküli átmeneti kormány megalakításáról. Az Egyesült Államok és szövetségesei ragaszkodnak ehhez az ultimátumhoz. A hírportál szerint ezek a hatalmak éppen ebből fognak kiindulni, nem számolva Aszad, Moszkva, Teherán vagy bárki más véleményével.
Ilyen körülmények között Moszkva lehetőségei erősen beszűkültek. Moszkvának augusztus 1-ig vagy rá kell kényszerítenie Aszadot a távozásra, vagy újabb katonai műveletekbe kell bocsátkoznia Szíriában. Vlagyimir Putyin orosz elnök ez utóbbi lehetőséget nyitva hagyta. Ám Irán és a Hezbollah meggyengülése mellett, és azt követően, hogy a szíriai ellenzék légvédelmi eszközökhöz jut majd, kérdéses, hogy meg lehet-e ismételni a korábbi sikert.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató