2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kiállítás Dicsőszentmártonban

  • 2014-11-17 14:39:35

Márton napja körül Dicsőszentmártonban megsokasodnak a rendezvények, hiszen hagyományszerűen folytatódnak az egykor dr. Kakassy Sándor által elindított és sokáig szervezett Dicsőszentmártoni Magyar Napok.

Márton napja körül Dicsőszentmártonban megsokasodnak a rendezvények, hiszen hagyományszerűen folytatódnak az egykor dr. Kakassy Sándor által elindított és sokáig szervezett Dicsőszentmártoni Magyar Napok.

Idén a Kis-Küküllő Alapítvány kuratóriuma nehezebb körülmények között is próbál megszervezni néhány rendezvényt. Igy örülhettünk annak a kiállításnak, amely november 11-én nyílt a Magyar Közművelődési Központban. Török Gáspár fotóművész és a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub tagjai hozták el hozzánk értékes és gyönyörű képeiket.

Balázs Éva a kuratórium részéről köszöntötte Török Gáspárt, Szegedi Ferencet és Gheorghiu Petrét.

A továbbiakban Török Gáspárt hallgattuk. Örömét fejezte ki, hogy e kiállítás már a második váro-sunkban, és a Dicsőszentmártoni Magyar Napok keretében történik. Felvázolta a Marx József Fotóklub történetének néhány fontosabb mozzanatát. Így megtudhattuk, hogy a klub 61 éve működik, 1953-ban alapította Marx József fotóművész. Jelenleg 35 tagja van, és a mostani kiállításon 20 tag képeit tekinthetjük meg.

Marosvásárhelyről elmondotta, hogy a fotográfia városa is. 1945-ben a Horváth testvérek fotópapírt állítottak elő IMAGO néven, elsőként az országban. Később a Lázár Ödön üzem keretében folytatódott a fotópapírgyártás, ami 1956-ban Kiskapusra és 1962-ben Dicső-szentmártonba került. Később ismét Marosvásárhelyen japán licenc alapján állítottak elő fotópapírt.

Itt egy szép emberi gesztus következett: Török Gáspár felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy örömmel vennék, ha valaki a dicsőiek közül az egykori papírgyártásról adatokkal szolgálna. Az is elhangzott, hogy ha valaki a mai fiatalok közül szeretne többet tudni a fotózásról, szívesen segítenek a klub keretében.

Szerénynek bizonyult Török Gáspár, mert csak később, kérdezősködés után mondta el, hogy 50 éve fotózik, hobbija a fotózás. Legutóbb Budapesten a Magyarság Házában önálló kiállítása volt, jelenleg a fotóklub alelnöke.

A megnyitó hangulatát emelte a dicsőszentmártoni Andrei Bârsanu Líceum tanulóinak műsora. Az Egy lángot adok című verses összeállítás szereplői sikert arattak. Áprily Lajos és Reményik Sándor verseit szavalták: Bényi Dalma Delinke, Dénes Izabella, Hadnagy Káren, Keszeg Mónika, Márkos Andor, Orbán Csenge Melinda, Szabó Tímea és Szakács Noémi-Beatrix. A felkészítő tanár Szilágyi Anna Rózsika munkáját dicséri fellépésük. A fekete-fehér és színes képanyagból megemlítenék néhány képet, amelynél többet elidőztem: Ötórai tea (Török Gáspár képe), Quo vadis (Török Gáspár képe), Vizes akt (Fülöp Jenő képe), Oltalom (Haragos Zoltán képe), Galambok háborúja (Csibi Gellért képe), Úgy mint régen (Plájás István képe), Havasi idill (Kucsera Jenő képe).

A kiállítás naponta 11-12 óra között a Magyar Közművelődési Központban két héten át megtekinthető. Befejezésként köszönetet mondunk a fotóklub tagjainak, hogy elhozták hozzánk a szép és értékes képanyagot.

Szlovácsek Ida

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató