Ki dönti el a kisebbségek jogairól szóló ajánlás betartását?
Kíváncsian várom a hazai pártok, pártocskák, érdekvédelmi szervezetünk, a függetlenként indulók népes seregének választási ígéreteit a május 25-i európai parlamenti választások kapcsán.
Kíváncsian várom a hazai pártok, pártocskák, érdekvédelmi szervezetünk, a függetlenként indulók népes seregének választási ígéreteit a május 25-i európai parlamenti választások kapcsán. Javasolnám, hogy a hazai parlament fogadna el olyan törvényt, persze erre a választási ciklusra ez már kizárt, időhiány miatt – nem tudom, hogy az unió államaiban hasonló létezik-e –, amivel, a mai technikai adottságoknak köszönhetően a választási ígéreteket videó- és hangszalagra rögzítve, a hazai, akár az Európai Parlamentbe bejutókat a mandátumuk lejártával hivatalosan is elszámoltathatnánk. A rögzített hang- és videófelvételeket elegendő bizonyítékként lehetne használni, mint az iskolákban a tanulók ismeretfelmérését, annyi különbséggel, hogy – ha tudsz, átmész, ha nem, osztályt ismételsz helyett – itt a bukottat eleve kizárhatnánk, mint alkalmatlan a magas funkcióra. Ej, hányan nem mennének át a szűrővizsgán, de arra jó volna, hogy a következő ciklusra pályázókat arra ösztökélné, kötelezné, hogy csak olyan ígéretekkel álljanak a választóik elé, ami az illető közösség szellemi, akár anyagi haladását szolgálná az egyéni érdekek helyett.
Olvastam, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése keddi (2014. április 8.) strasbourgi ülésén elfogadta Kalmár Ferenc András magyar néppárti országgyűlési képviselő jelentését a nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól. A dokumentum hangsúlyozza, hogy az Európa Tanács azon tagállamainak, amelyek ezt még nem tették meg, alá kell írniuk és ratifikálniuk kell a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt, valamint a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját.
Az ET Parlamenti Közgyűlése felszólítja a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a hagyományos nemzeti kisebbségek által lakott területen beszélt nyelv hivatalos használatát. A Közgyűlés szerint politikai prioritásként kell kezelni a nemzeti kisebbségek jogvédelmét, mert „a kisebbségvédelem a konfliktusok megelőzésének egyik eszköze”. És mégis, a tagállamok jóindulatára bízza annak alkalmazását avagy mellőzését, pedig nálunk éppen ez a jóindulat várat magára.
Hát nem érdekes, ezt kérik az elmúlt negyed évszázadban az erdélyi magyarság, a Székelyföld őshonos lakói. Ez az igény mennyire sértheti a többségi nemzetet? Itt megint az 1918-as gyulafehérvári határozatban megfogalmazott ígéretek be nem tartására utalok. Ezeket kérjük, követeljük. Ezeknek az ígérgetéseknek a be nem tartása miatt kérdéses Moldova egyesülése az anyaországgal. Ehhez mit szólnak a Dnyeszteren túli terület és Gagauzia lakói, akik a szovjet hatalom éveiben is és a Szovjetunió felbomlása után is haszonélvezői a területi autonómiájuknak. És ha mégis létrejönne a nemzetféltők által óhajtott NAGY ROMÁNIA a fenti autonóm területekkel, akkor kettős mérce lenne az önrendelkezésre az erdélyi magyar, székely és a Pruton túli területekre?
Arra kérem majd az Európai Parlamentbe beválasztott képviselőinktől, hogy azon munkálkodjanak, azért tegyenek, azért harcoljanak, hogy a fentebb említett, a nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól szóló ajánlás, ami sajnos az említett formában nem kötelező a tagállamok számára, kötelezővé váljon és az aláírók be nem tartás esetén felelősségre vonathassanak. Mert, ugye, ha nem kötelező, akkor nem várható az ajánlás alkalmazása a mi balkáni eredeti demokráciánkban, ahol azt sem tartja be a mindenkori hatalom, ami kötelező.
Nemes dolog azzal foglalkozni, hogy a farmokon, akár a háztájiban, milyen körülményeket kell szem előtt tartani, mekkora felületre, térfogatra, fényre és egyebekre van szükségük a tojótyúkoknak, az anyadisznóknak, milyen állatjóléti előírásokról nem szabad megfeledkezni stb., hát akkor mi, egyszerű halandók nem érdemelhetnénk több figyelmet? Talán megérdemeljük, hogy mi is, mint a legmagasabb rendű földi lények képviselői, ne csak lakhelyünknek érezzük, hanem otthonunknak is több mint ezeréves telephelyünket. S ha a többség betartja a 96 éve ígérteket, akkor nem nekik kell szajkózniuk lépten-nyomon helyettünk, hogy sehol a világon ilyen jogai egyetlen kisebbségnek sem adottak, megfeledkezve azokról a jól működő autonómiákról, amelyekre előző cikkeimben már utaltam, de amelyekről hallani sem akarnak. Tehát, mihelyt a fenti ígéreteiket betartják, akkor mi fogjuk világgá kürtölni a Lehel kürtjével, hogy elégedettek vagyunk, anyanyelvünket használhatjuk nemcsak papíron az igazságszolgáltatásban, a közigazgatásban, amikor újraindul a MOGYE-n a magyar tagozat, és a felsorolás korántsem teljes. Amikor nem azért fognak a kormánykoalíció tagjává fogadni, hogy elnémítsanak, mert választottjaink hatalmon vannak, mert a kutya sem ugatja meg a saját vackát, hanem egyenlő partnerként, egyenlő jogokkal, természetesen egyenlő kötelességekkel, ami abból fog állni, hogy az előléptetéseknél a sikeres versenyvizsga és nem a familiarizmus érvényesül. Amikor a törvényhozás olyan törvényeket produkál, amelyekhez nem szükséges „használati utasítást” mellékelni, ahol nincsenek kiskapuk egyesek számára, amelyeket az alkotmánybíróság pártállástól függetlenül, egyöntetűen elvet vagy jóváhagy, mert csak egyértelműen értelmezhető.
Dum spiro spero, mondja a latin közmondás, jó magyarosan: „Ameddig élek, remélek”. De mindnyájan élni szeretnénk minél tovább, és jó volna, ha nemcsak mi, az idősebb, áldozati generáció tagjai, hanem a gyerekeink, unokáink is mihamarabb profitálhatnának nyugati szomszédaink szellemi és anyagi jólétéből is.
Szász Károly nyugdíjas
