Kérdés a táltosokhoz

Maszkura járt Marosvásárhelyen. Azaz a maszk ura, vagyis a MaszkUra. Főszereplője, megtestesítője és egésze a Háromszék Táncegyüttes – a kollektív tudatalatti mélyén húzódó mítoszokat felszínre csempésző – előadásának. Táncszínház a rítus jegyében.

Maszkura járt Marosvásárhelyen. Azaz a maszk ura, vagyis a MaszkUra. Főszereplője, megtestesítője és egésze a Háromszék Táncegyüttes – a kollektív tudatalatti mélyén húzódó mítoszokat felszínre csempésző – előadásának. Táncszínház a rítus jegyében. Miért bújt az ember állatbőrbe? E kérdés szerepel alcímként az ismertetőn, és Erdély egyik legnevesebb hivatásos táncegyüttese megpróbál választ adni rá. Ősidőkből indul és korunkhoz ér, átível hosszú időkön, megragadja a képzeletet és képpé avatja a rítus pillanatát. Nem néptáncelőadás. A néptánc csak eszköz, a népviselet ábrázol csupán. A rítus a lényeg: a metamorfózis, minek során a személyiség maszk mögé húzódik, elhatárolja magát a hétköznapoktól és spirituális dimenziókba lép. Mivé válik az ember az álarc mögött? Erre a kérdésre keresi a választ az előadás.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében igen szép számú közönség volt kíváncsi a péntek esti vendégelőadásra. Díszleteket alig láthatott – az elsötétített színpadon egy központi emelvény köré (és eköré sem mindig) épült a produkció, a háttérben pasztellszínekre festett leplek határolták a tért. Fekete, vörös, sötétkét, sötétzöld – a színek, illetve nem színek mind nagyszerűen harmonizáltak a szereplők élénk és részletgazdag jelmezeivel, egyúttal törzsi jellegűvé avatták a látottakat. A résztvevők az ének és a tánc nyelvén fejezték ki mondandójukat, a szó félreérthetősége, kétértelműsége elveszett, és megjelent az ősi rítusok elveszett emlékét felelevenítő mozgásművészet, a mítosz kézzelfoghatósága. A produkció egymással lazán összefüggő, az elme spirituális részét megragadó jelenetekből épül fel, e jelenetek alapját maszkos-dramatikus játékok és különböző tájegységek zenéi, táncai képezik. A kereszténység felvétele előtti magyarság népmesékbe rejtett szimbólumaival találkozunk: sámándobok hangjait halljuk, megjelenik a Nap és a Hold, lepleikből kibontakozik az ördögfióka, aki a fonóban csábítja el a lányokat. Bottánc és egymással való küzdelem, majd a busójárás rémalakjai, farsangi figurák veszik birtokba a színpadot. Szinte látni a szellemvilágot, amellyel az egykori sámánok kapcsolatba léptek, a nagyszerű jelmezek igen kifejezőek: az ősmagyar táltoshit motívumait látjuk és érezzük, miközben mindez igencsak modern és a kollektív tudatalattit érinti meg. A produkció dinamikája lehengerlő, a népzenei alapú (de annál sokkal színesebben és gazdagabban hangszerelt), hol élő, hol felvételről bejátszott muzsika az előadással nagyszerűen harmonizál. Tájegységek zenéin és játékain (sóvidéki guzsalyas, mezőföldi bolondok napja, olténiai căluş) keresztül keresi a választ az előadás arra, hogy melyik az ember igazi énje: az álarccal fedett vagy a maszk nélküli. A válaszkeresés túlemelkedik a primér ráció szintjén: érzelmeket, rég elrejtett belső identitásokat képes megszólítani, megjeleníti a mitikus időket, visszabontja a színházat a rítusig, minden előadóművészet origójáig. És ezáltal olyan belső energiákat szabadít fel, amelyeket egykönnyen nem felejt el a néző. Aki észrevétlenül válik külső szemlélőből résztvevővé és fedezi fel magában az elfelejtett népmesék szív körül motoszkáló erejét, rajta keresztül pedig az ősidők visszhangját. Amelyet a személyiség- és tapasztalatrétegek mögül kikódolni szinte lehetetlen. A MaszkUrának sikerült.

Háromszék Táncegyüttes: A MaszkUra. Előadja a Háromszék Táncegyüttes tánckara és zenekara (Heveder zenekar). Ének: Erőss Judit. Zeneszerző: Orbán Ferenc. Koreográfusok: Gálber Attila, Ivácson László, Ónodi Béla, Orza Călin, Bordás Attila. Díszlet-, jelmeztervező, művészeti munkatárs: Furik Rita. Rendező-koreográfus: Ivácson László. Zenekarvezető: Fazakas Levente. Tánckarvezetők: Tőkés Zsolt, Tekeres Gizella. Művészeti vezető: Ivácson László.