Kentelki Gábor átmeneti kontrasztjai

A fiatal festő a tárlatcímbe emelt két fogalom társításával eleve jelezte, további útkeresés hozhat újabb változásokat művészetébe, és ezek eredője az ellentétek ütköztetése. Hogy milyen ellentétpárok, miféle kontrasztok, azt hamar felmérhetik a marosvásárhelyi Bernády Házban nyílt egyéni kiállítás látogatói. A természetelvűség és az absztrakció, a nyugalom és a zaklatottság, a színek és formák, a vonalak és foltok, a napszakok, a föld és a világmindenség összetevői feszülnek egymásnak, vagy ellenkezőleg, teremtenek harmóniát a vásznat teljesen kitöltő harsány vagy szelídebb, nagy méretű vagy kicsire méretezett Kentelki-képeken. Úgy persze, hogy időnként a pólusok közti átmenet is jól érzékelhető. Sőt abban is felfedezhető ezt az átmenetiséget sugalló tudatosság, ahogy a festő a tárlatot berendezte. Kékből a vörösbe, pirosból a narancssárgába, abból a zöldbe és így tovább, más-más dominanciájú színvilágba vezetnek a festmények, ha a bejárattól jobbra haladva követjük a munkákat. A sorrendnek nyilván nincs meghatározó jelentősége, a nézők többségét valószínűleg jobban megragadja annak a folyamatnak az észlelése, ahogy a valós táj absztrakt alkotássá alakul, de ez is jól jelzi, máris milyen átgondoltan, következetesen keresi, kutatja, próbálja kitaposni a maga útját az ifjú művész. Indokolt a jelző, Kentelki Gábor 25 éves, nemrég végezte el a bukaresti képzőművészeti egyetem festészeti szakát, a művészethez nem kapcsolódó munkahely biztosítja számára a létszükségletet, az alkotásra a szabadidejét fordítja, azt azonban teljes odaadással és energiával teszi. Egész fiatalon kötelezte el magát a művészet mellett, még a vásárhelyi művészeti líceum tanulója volt, amikor már belekóstolhatott az alkotótábori életbe, és részt vehetett csoportos kiállításokon. Hamar megjegyeztük a nevét. Aztán következtek az egyéni bemutatkozások is. Azokból az utóbbi időben több is volt, Bukarestben, Csíkszeredában, jelenleg kettő is itthon, szülővárosában. Örök küzdelem ez számára, kihívás, ami élteti, ihleti, folytonos megújulásra ösztönzi. Az Örök küzdelem egyébként az egyik impozáns méretes festménye címe, de, mint vallja, azt sem bánja, ha a néző önmagában más címmel látná el a kompozícióit. Gyakori, hogy a vásznat uraló kolorit határozza meg a címadást. Akár ciklusszerűen is. Kentelki termékeny alkotó, a tárlat anyagának döntő hányada 2023-as keltezésű. De láthatjuk, már két évvel korábban is fő tendenciaként mutatkozott meg nála a szándék, hogy absztrakcióvá oldja a tájat. Hogy programszerűen képzelte el mindezt, azt önvallomása is tanúsítja. A továbbiakban tehát neki adjuk át a szót.

 „A festményeimnél szinte mindig ötvözöm a tájképet az absztrakttal. A természetet tartom a legfontosabbnak, mindig abból indulok ki és oda térek vissza. Azt tartom fontosnak, hogy a képeimen az az egyszerűség és harmónia jelenjen meg, ami megtalálható a természetben is. Táj-, tájképelemek, a természetből vett vonalvezetésekre, színjátékokra építkezem: képeimen gyakran használom például a dombok-szántások hullámzó vonalait, a fényeket-árnyékokat, a napsütés-naplemente benyomását, az erdőket, hegyeket. A spontaneitás és a véletlen játéka határozza meg a képeket: mindig kísérletezem, és azokat a festményeimet tartom a legértékesebbeknek, amelyekről érzem, hogy nem tudnám még egyszer megfesteni. Újat csak akkor tudok alkotni, ha félreteszek mindent, amit tudok, mert másképp csak ismételném önmagamat. Helyet kell hagyni a tudatalattinak, és bízni az ösztönökben. Még az egyetemi évek alatt figyeltem fel arra, hogy a festőpalettán bármilyen szándékos mozdulat nélkül milyen nagyszerű részletek és kompozíciók alakulnak ki, ezeket tudatosan nem tudnám megismételni a vásznon. Amikor bemegyek a műterembe, még nem tudom, mit fogok festeni. Amikor az üres vászon előtt vagyok, csak az a fontos, hogy fedjem be színekkel, bárhogy alakuljon is. Csak utána kezdem keresni benne a kompozíciót és a részleteket, amelyekre majd később építkezem. Így mindig megvan az izgalom, hogy az új, véletlen, spontán foltok és vonalak újabb és újabb kompozíciókat szülhetnek. Ezeket meg kell látni, fel kell fedezni a vásznon. Az absztrakt teret ad a nézőnek, és így a saját élményeire és tapasztalataira támaszkodva tud a festmény által egy új világot teremteni magának. A festményeimen a színek kapnak elsődleges szerepet: szeretek élénk, tiszta színekkel is festeni, kontrasztokat kialakítani. A színek erejét próbálom visszaadni a képeken.”

Kentelki Gábor ars poetica-szerű gondolatait érdemes a kiállításon is felfejteni, kedves olvasó.