2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kémek után kutatva saját harcosait gyilkolja az IÁ

  • 2016-06-06 16:01:26

  • MTI

Több tucat tagjával végzett az utóbbi hónapokban az Iszlám Állam, hogy megszabaduljon azoktól a harcosaitól, akik a szervezet vezetőinek hollétéről információkkal látják el a dzsihadisták ellen küzdő nemzetközi erőket.
Abu Hajdzsaa al-Tunszi tunéziai dzsihadistát márciusban érte végzetes dróncsapás Szíria északi részén, és halálát 38 további dzsihadista megölése követte, utóbbiakkal azonban már maga az Iszlám Állam végzett a Washington vezette koalíció informátorai utáni hajtóvadászata során.
Az Iszlám Állam a gyilkosságokon túl egyes tagjait bebörtönözte, míg mások a leszámolástól tartva menekülni kezdtek – mondták el az AP amerikai hírügynökségnek szíriai ellenzéki aktivisták, kurd parancsnokok, iraki hírszerzők és az iraki kormány egyik informátora, aki egykor az IÁ kötelékében harcolt.
A dzsihadista szervezet nemcsak üldözi a „gyenge láncszemeket”, hanem egyúttal igyekszik megelőzni az árulást. Elrettentésül közszemlére teszi a megölt kémek holttestét, vagy kegyetlen eszköztárából merít, és egyes „gyanús elemekkel” például sav segítségével végez. Az IÁ iraki fellegvárának számító Moszul volt a helyszíne az egyik legbrutálisabb ilyen leszámolásnak: egy alkalommal nagyjából tucatnyi harcost és civilt fojtottak bele egy savval teli tartályba.
Az Iszlám Állam „parancsnokai már nem mernek Irakból Szíriába utazni”, mert légi csapások végeznek velük – magyarázta Bebarsz al-Talavi, a dzsihadista csoport tevékenységét figyelő egyik szíriai ellenzéki aktivista. Amerikai tisztségviselők közlése szerint az utóbbi hónapokban a koalíció megölte a terrorszervezet számos katonai vezetőjét, köztük Abu Omár as-Sisánit, az IÁ „hadügyminiszterét”, vagy a több néven, köztük Hadzsi Imámként ismert vezető pénzügyi tisztségviselőjét. Moszulban egymás után haltak meg légi csapásokban a tartomány kormányzói tisztségbe ültetett dzsihadistái, így az utóbbi időben az ilyen posztra kinevezettek már azt kérik, hogy ne azonosítsák őket, és csak kis területen belül mozognak – mondta el az iraki kormány név nélkül nyilatkozó informátora.
Az Iszlám Állam mindeközben Szíriában és Irakban is területeket veszít. Az iraki kormány egy offenzívában idén visszaszerezte a középső országrészben található Ramádi városát, a következő cél pedig a közeli Fallúdzsa visszafoglalása.
Rámi Abder-Rahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) igazgatója elmondta, hogy néhány IÁ-harcos azért kezdett információkat csepegtetni a nemzetközi koalíciónak a szervezet hadállásainak elhelyezkedéséről és a vezetőség tagjainak mozgásáról, mert pénzre van szüksége. Az Iszlám Állam ugyanis jelentősen csökkentette harcosai fizetését annak nyomán, hogy az utóbbi hónapokban a koalíciós és az orosz légierő számos légi csapást mért a szervezet olajtermelő létesítményeire, ráadásul elvágták a dzsihadisták több fontos utánpótlási útvonalát is. Az informátorok közül már több tucatot büntettek meg az ellenség megsegítéséért – erősítette meg a londoni székhelyű OSDH vezetője.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató