2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A múlt csütörtökön a déli órákban megtartott mezőgazdasági tanácskozás is megelőzte, illetve kiegészítette az RMDSZ megyei közgyűlésének programját. 


A múlt csütörtökön a déli órákban megtartott mezőgazdasági tanácskozás is megelőzte, illetve kiegészítette az RMDSZ megyei közgyűlésének programját. Erről kérdeztük dr. Kelemen Atilla képviselőt, a képviselőház mezőgazdasági szakbizottságának alelnökét.
– Sok érdeklődővel, köztük polgármesterekkel és gazdálkodókkal találkoztunk. Azok a szakemberek, akik itt szóhoz jutottak, el tudtak mondani olyan dolgokat, amelyek meghatározóak lehetnek a mezőgazdaságban. Én is elmondtam, úgy gondolom, hogy kicsit ugyan sarkítva, de 
„helyzet van” a mezőgazdaságban. Lehetőségek nyílnak, amit ki kellene használni, és Maros megyében az állattenyésztés az, amit a leginkább ki lehet használni. A nagy kínai érdeklődés is aktuálissá teszi, amely szerint 3 millió disznót, ugyanannyi bárányt és kb. félmillió szarvasmarhát akarnak évente importálni Romániából. Ez az állattenyésztésre irányítja a figyelmet, és úgy gondolom, hogy ebben kellene nagyon komolyan, stratégiaszerűen lépni, hiszen úgy néz ki, az Európai Unió a következő közös agrárpolitikai időszakban – 2014-től 2020-ig – különleges figyelmet fog szentelni a farmergazdálkodásnak. Több figyelmet fordít a kisebb gazdaságok, a kis családi gazdaságok megsegítésére. Remélem, ez több támogatást is jelent majd. Ígéret van, tehát ki kellene dolgozni azt a stratégiát, amely a még állattenyésztéssel foglalkozókat olyan információkhoz juttatja, amivel esetleg előnybe kerülhetnek más megyékkel, más gazdálkodókkal szemben. Most lenne az a pillanat, amikor a gazdálkodástól eltávolodott emberek is visszatérhetnek a gazdálkodáshoz, mert megéri. Az elmúlt öt-hat évben sokan lemondtak a gazdálkodásról a 2008-ban elkezdődött világszintű gazdasági válság miatt, aminek még nem látjuk a végét, de úgy néz ki, hogy sokan újra állatokat vásárolnának és újra belevágnának ebbe a dologba. Úgy gondolom, Maros megyének megvan minden kapacitása arra, hogy például az állattenyésztésben, tejtermelésben, de húsállat-tenyész-tésben is komoly tényezőként szerepeljen. 
– Konkrétan milyen problémákat vetettek fel az emberek?
– Adókérdéseket vetettek fel, értékesítési problémákra is rákérdeztek, és természetesen a támogatások kérdése ilyenkor mindig előjön. Gondolkodó emberekkel találkoztunk, olyanokkal, akik komolyan szándékoznak ezekben a kérdésekben valamit tenni, és olyanokkal is, akiknek már jól működő gazdaságaik vannak, hisz őket is érdekli, hogy milyenek a perspektíváik, mi várható a 2014-es évre, a 2014–2020-as periódusban mit lehet tenni ezen a téren.
– Mi várható tehát 2014-ben?
– Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy a mezőgazdaság több támogatást kap. Az állattenyésztési támogatások is tetemesen növekedhetnek. Nagyon fontos, hogy az állattenyésztésben szigorodnak a kritériumok: ezentúl csak olyan állatot lehet például exportra eladni, amelyiknek eredete van. A gazdának érdeke lesz, hogy csak olyan borja szülessen az istállóban, amelynek eredete igazolt. A tejtermelés esetében pedig nemcsak a jóléti támogatást kapják meg jövőre a gazdák, a minisztérium ezt úgy rendszabályozta, hogy egy alaptermelésből, amit pl. 2500 – 3000 liternél húz meg, minden pluszban megtermelt tej a támogatásban is fellelhető lesz majd. Tehát az 500 lejes támogatást esetenként 1500 lejre is fel lehet vinni, ha odafigyelnek a gazdák. 
– Az előbb említett stratégiát kinek kell kidolgoznia? A kormánynak, a szaktárcának, egy szakgrémiumnak, esetleg az önök szakbizottságának?
– A mezőgazdasági szakbizottság sokat próbál tenni ezért, ebben elég hangsúlyosan részt veszek magam is, de a Tenyésztési Főfelügyelőség is sokat tehet. Ők dolgozták ki, velünk konzultálva, a tejtermelést segítő lépcsőzetes támogatási lehetőségeket. Azt hiszem, erre Maros megyében is stratégia kell, a gazdákhoz el kell juttatni ezeket az információkat. Remélem, hogy az RMDSZ-nél működő, mezőgazdasági szakemberekből létrejött grémium ebben hathatós segítséget nyújt. Maros megyének megvan az a szakember-potenciálja, amely a gazdákat felhasználható információkhoz juttatja, így ebben a versenyben Maros megye akár élen is járhat. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató