Lim-lomjaival unom már e világot
mi keresnivalóm kócos asszonyai
és kiteregetett, véres zászlói közt
a hős, kit szólítok, néma és vak szegény.
A kert, mi után annyira vágyakoztam
lassan kitárult s aztán megint becsukta
rácsos vaskapuját s a szűz rózsák is mind
becsukódtak kérdező szemeim előtt.
Sikátorok mélyén részegek topognak
kart karba öltve és majdnem már boldogok
de ott lent, még lejjebb néhány lépcsőfokkal
tépett hullák feküsznek a járdaszélen.
Ha föléjük hajlok a csillagos éjben
meglelem-e közöttük, akit szerettem
ölemben ült éppen, hogy harsant a vihar
s ő elszállt a fagyasztó téli szelekkel.
Akkor még semmit sem tudtam a halálról
most egy nyughatatlan folyó hullámain
ring velem a csónak s fent a kék azúrban
a szerelem és a harc emléke kísér.
Még világít előttem az álmok holdja
még pengnek a húrok, amiket nem régen
oly vakmerően érintettem, mint a gyermek
ki a bűnbeesés gyönyörét élvezi.
Még hajszol a vágy, még verset írok rólad
de holnap megjönnek a derék favágók
fejszéjük csapkod, mint a villám s a dús kert
hol néha láttalak, eltűnik örökre.
52 éve, 1967. július 22-én, 80 éves korában hunyt el a Kossuth-díjas író, költő, műfordító, képzőművész
Nagy Kaiser Anita (Marosvásárhely) festménye
