2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Johannis az igazságügyi országjelentések beszüntetését kérte

  • 2015-01-06 16:39:51

Klaus Johannis államfő szerint eljött az ideje, hogy az Európai Bizottság beszüntesse Románia esetében azokat a rendszeres országjelentéseket, amelyeket Brüsszel az igazságszolgáltatás működéséről, a jogállamiság érvényesüléséről tesz közzé.

Klaus Johannis államfő szerint eljött az ideje, hogy az Európai Bizottság beszüntesse Románia esetében azokat a rendszeres országjelentéseket, amelyeket Brüsszel az igazságszolgáltatás működéséről, a jogállamiság érvényesüléséről tesz közzé.

A decemberben hivatalba lépett új elnök kedden, a Legfelső Bírói Tanács (CSM) tisztújító értekezletén úgy vélekedett: országa teljesítette azokat a kötelezettségeit, amelyeket 2007-es uniós csatlakozásakor vállalt az igazságszolgáltatás reformja terén.

A média szerint az államfő kezdeményezése azzal áll összefüggésben, hogy több uniós tagország a romániai korrupcióra hivatkozva ellenzi az ország felvételét a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe, és „pozitív” igazságügyi országjelentésektől tette függővé a csatlakozás támogatását.

Az Európai Bizottság az úgynevezett Együttműködési és Értékelési Mechanizmus (CVM) keretében 2007 óta rendszeresen országjelentéseket tesz közzé a román igazságszolgáltatás működéséről. Tavalyi jelentésben az EB megállapította: az utóbbi évben folytatódtak a romániai reformok, komoly aggodalmakat keltenek azonban az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztető támadások, akárcsak a politikusoknak a korrupcióellenes harccal szembeni ellenállása.

Johannis arra biztatta a bírókat és ügyészeket, ne hagyják megfélemlíteni magukat, álljanak ellen a politikai befolyásolásnak, mert „nincs más esélye” az országnak, mint a jogállamiság megerősítése és a független igazságszolgáltatás. Hozzátette: a bírók és ügyészek nemcsak az államfő alkotmányos támogatására számíthatnak, hanem a novemberi voksoláson részt vevő választópolgárok millióira. Johannis arra utalt, hogy a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmezőjeként kérte és kapta meg a választók támogatását.

Az új államfő szerint fontolóra kell venni, hogy a Legfelső Védelmi Tanácsnak a legfőbb ügyész is tagja legyen, és hogy a – bírók és ügyészek szakmai testületeként működő – CSM, illetve a legfelső bíróság és a legfőbb ügyészség törvénykezdeményezési jogot kapjon.

Johannis ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az igazságszolgáltatás a hatalmi ágak egyike, de nem áll a többiek felett, és az alkotmány által megszabott módon kell működnie „egy laikus, nem pedig klerikális, és egy civil, nem pedig katonai állam” keretében.

Egykori választási ellenfele, Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő úgy vélekedett, „korrektek” Johannisnak az igazságszolgáltatással kapcsolatos javaslatai, és támogatásáról biztosította az elnököt megvalósításukban.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató