Jódeménység

Így, egybeírva, sőt a blog szerint végig kisbetűvel: a jódeménység foka. Az író újra sok figyelemre méltó írást közöl ezen a világhálós felületen. A facebookos, írói álneves oldalát is érdemes nyomon követni, mondhatni naponta többször is van mondandója, de a blogján gyakoribbak az olyan szövegei, amelyekre az ember azt mondja, ezt a nyomtatott sajtó közönségének is meg kellene ismernie. Egyébként is szalad a szekér Demény Péterrel. Csak a napokban is kétszer találkozhatott vele a marosvásárhelyi Gemma kávézó közönsége. Előbb Balázs Imre József kolozsvári költővel beszélgetett, majd pár napra rá saját sikeres költői estjén tapsolhattak neki az érdeklődők. Friss hír, hogy közzétették a Pannon Tükör Legyen Zala pályázatának eredményeit, s a zsűri 1. díjjal jutalmazta az ő Magányosok szép kertjei című esszéjét. Gratulálunk az elismeréshez. A blogról átvett alábbi írása a Kossuth-díjas költőtárs dicsérete.

Király László zenéje 

Király László költészete mindig személyes volt.

Mindig befelé nézett, úgy próbált beszélni valamiről. Nagy versei, melyek annyira megragadtak az ember fejében, nem egészen érthető allegóriákkal éltek (lásd az Amikor pipacsok voltatok-at meg az 1980. november 26.-ot), de ha nem allegóriákkal, akkor is elliptikusan. „Kevesebb már a szerelem,/ és egyre több az árnyék./ Mintha hűvös nagy tereken/ suhintó szavakra várnék.”

Ez is költészete titkai közé tartozik: a szavak ereje. „Negyvenötödször tavaszodik – ingyen:/ a költő titkon el-elégiál./ Hegyeken túl izzó vaspáncélban,/ nehéz léptekkel közeleg a nyár.” Az olvasó szinte hallja, ahogy a fában egyre beljebb szorul a csavar. 

1989 után az erdélyi magyarság fokozatosan megszűnt olyan kompakt, művészeire felnéző közösség lenni, mint amilyen azelőtt volt. Ennek következtében óhatatlanul megváltoztak a költői attitűdök, többen kapkodni kezdtek a közösség után. Király azonban mindig is túlságosan magányos (= szuverén) alkotó volt ehhez a kapkodáshoz. Nem akart megfelelni, csak önmagát feltárni. 

Vagy talán egyszerűen írni. A Fény hull arcodra, édesem című novella a csendekkel, a félbemaradt mozdulatokkal teremt egy világot, s a Kék farkasok című regény is egy kihagyásos poétikára épít. Ennek előnye többek között, hogy az ideologikus mozzanatok kevésbé férkőzhetnek be a sorok közé.

Nem véletlen, hogy a „forgácsok” és a „képeslapok” költője is. Úgy mutat meg valamit, hogy soha nem egészen, soha nem a kijelentésekkel, inkább a szünetekkel. Orosz szakos volt, Al. Nyezvanov néven is írt verset a cenzúra megtévesztésének szándékával, de nem dallamos, mint Baka: ő inkább Muszorgszkij. 

A látomások szikár zenéje ez.