2019. február 23., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Marosvásárhely 2. ligás női labdarúgócsapata, a Ladies,

a 2018-2019-es bajnokság őszi idényét a 6. helyen zárta a nyolccsapatos mezőnyben. A Szász Albert Sportlíceum testnevelő tanára, Mihály Sándor által edzett együttes két győzelmet, két döntetlent és három vereséget ért el a mérkőzések során.


Összeszokottabb csapat, jobb eredmények

„Örülünk, hogy jó együttest sikerült kialakítanunk a Marosvásárhelyen és a környező településeken élő lányokból, az alakulat jól játszik, viszont az utolsó 30 méteren jobban kell összpontosítanunk, hogy a támadások befejezése sikeresebb legyen – hívta fel a figyelmet a legfőbb hiányosságra a csapat szakvezetője. – Sokszor ez a pályák minősége miatt nem sikerül, habár próbálunk szervezetten támadni, vagyis letenni a labdát, kombinációkat kialakítani, az ékek felé játszani. A nehézség az, hogy a lányfutball nem annyira szervezett, mint a férfifoci, ezért az ellenfelek játékosai sokszor összevissza rúgják a labdát. Mi épp ennek az ellenkezőjét próbáljuk elérni, és bízom benne, hogy egyre jobban összeszoknak a lányok, így a bajnokság második felére annyira összeforr az együttes, hogy jobb eredményeink lesznek.”

Mihály Sándor hangsúlyozta, az idei bajnoki évadtól nagyon kiegyensúlyozott csoportban szerepelnek, ez látszik az eredményeken is, hiszen sok találkozó végződött döntetlenre, és nagy gólkülönbségű győzelmek sincsenek, viszont hosszú kiszállások árán jutnak el a csoport mérkőzéseire – például Konstancára, Románvásárra, Jászvásárra vagy Bákóba. 


Partnerkapcsolat az MSE-vel

A Ladies sportigazgatója, Székely András kiemelte: heti három edzést tartanak a Víkendtelepen: kedden, szerdán és pénteken, ugyanakkor Jedden a nagypályán is tartanak hetente egyet. Augusztusban a Ladies leigazolt nyolc 10-12 éves kislányt a klub korosztályos csapataiba, akiknek zöme Meggyesfalván lakik, és a Serafim Duicu iskola tanulói. „Az ő testnevelő tanárukkal fogjuk felvenni a kapcsolatot az együttműködés reményében, ugyanakkor bízunk benne, hogy az MSE-vel is partnerkapcsolatot alakíthatunk ki” – tájékoztatott Székely András, aki azt is elmondta, a nagycsapat játékosainak havonta juttatást is tudnak adni.


 A felnőttcsapat tagjai

Az egykori ASA-tól néhány labdarúgó a Ladieshez igazolt (Ambrus Beáta, Vâgă Camelia, Rusz Orsolya, Crina Tămaş és Adorján Szidónia), ezek mellett három fiatal, meghatározó játékos is visszatért, akik a tavasszal nem voltak a keret tagjai: Jáni Dorottya, Tóth Evelin és Csóka Antónia. Kölcsönben szerepel egy tehetséges 17 éves lány, Debora Dărăban, aki eddig a Bihar megyei Lugasi Sporting csapatában futballozott. 

A Ladies felnőttegyüttesének kerete: Papp Tímea és Horváth Ştefana – kapusok; Rusz Orsolya, Soó Emőke, Soó Izabella, Vâgă Camelia, Andrea Golea, Tóth Evelin, Ambrus Beáta, Adorján Szidónia, Crina Tămaş, Jáni Dorottya, Nagy Krisztina, Nagy Laura, Nagy Enikő, Fekete Andrea, Mădălina Lazăr, Csóka Antónia, Deborah Dărăban, Miruna Sărac és Barabási Salomé – mezőnyjátékosok.