2025. január 12., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szovátai megvalósítások

Egyértelműen jó évet tud maga mögött a szovátai önkormányzat, miután több nagy horderejű beruházása is elindult, de közösségi eseményekben sem szűkölködtek – derült ki a számvetéskor. Nem volt hiány a munkából tavaly sem, az önkormányzat számos településfejlesztési projekten dolgozott, egyeseket sikerült befejezni, mások folyamatban vannak, amelyeket az idén folytatnak.

Az egyik legnagyobb horderejű beruházás a 27 utca korszerűsítését megvalósító projekt keretében folyt. Ezt megelőzően két éven át önerőből végezték el a víz- és szennyvízhálózatok kiépítését a városban, hogy azokban az utcákban, ahol majd aszfaltozni fognak, a földben levő vezetékek rendben legyenek. Ez a projekt nem engedélyezett hasonló beruházásokat olyan helyeken, amelyek városrészként vagy községi, helyi útként szerepeltek, ezért nem lehetett aszfaltozni Illyésmezőben – hangsúlyozta Fülöp László Zsolt polgármester, hozzátéve, hogy ennek ellenére sokat dolgoztak azért, hogy egy jövőbeni beruházásra előszítsék az oda vezető 4,6 kilométeres útszakaszt és három hidat.


Megújul a volt mozi 



Jó ütemben épül a kulturális központ, az építkezési és külső munkálatok nagy részét már elvégezték, következnek a belső munkálatok. Miután a fürdőtelepen elkészült az amfiteátrum és körülötte a zöldövezet, rögtön kitűnt, hogy valamit kezdeni kell a leromlott állapotú Doina mozival is, mivel nagyon rontja a városképet. Fontos volt erre is forrásokat szerezni, és már dolgoznak az épület felújításán: a mozivetítésen kívül konferenciákat, rendezvényeket, akár bálokat is lehet majd rendezni az alakuló többfunkciós épületben. A tanintézmények felújítása során energetikai felújításon esik át az S. Illyés Lajos Általános Iskola épülete, a közelben pedig építik a tanuszodát.

Nagy méretű beruházás folyik a Szováta-Nyárád kórháznál, ahol az épületet egy új szárnnyal bővítik, amely a járóbeteg-rendelést szolgálja majd. Régóta nem történt egészségügyi beruházás a városban, ezért találta fontosnak az önkormányzat, hogy éljen a lehetőséggel, és belevágjon ebbe a projektbe, annak ellenére, hogy a húszmillió lejes munkálatban ötmillió lejes az önrész.

Tavaly megnyílt a tájház is. Az önkormányzattal átellenben megvásárolt és felújított ingatlan azt szemlélteti, miként nézett ki száz évvel ezelőtt egy hagyományos helyi parasztporta. 

A jelen értékelése és a múlt megbecsülése céljából ennél jobb helyszínt nem találhattak volna, és elhelyezkedése miatt a működtetése és fenntartása is hatékonyabb. Továbbá az elmúlt évben virágórával gazdagodott a fürdőtelep a Bălcescu parkban, a lakótelepeken járdák és játszóterek újultak meg, korszerűsítették a városi könyvtárat, folyik az önkéntes hulladéktároló építése, valamint Illyésmezőben a víz-, szennyvíz- és gázhálózat kiépítése, miközben keresik a lehetőséget az oda vezető út aszfaltozására is.


Jól halad az új kulturális központ építése
Fotók: Gligor Róbert László




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató