Jelöltek és választók
Bár régi marosvásárhelyi vagyok, és a közéletből is kivettem a részem, nem ismerhetem a jelöltek mindegyikét, ezért megpróbálok a lépten-nyomon látható hirdetőtábláik jelmondataitól okosabb lenni.
A választás napjának közeledtével próbálok elboldogulni a jelöltek sűrűjében.
Bár régi marosvásárhelyi vagyok, és a közéletből is kivettem a részem, nem ismerhetem a jelöltek mindegyikét, ezért megpróbálok a lépten-nyomon látható hirdetőtábláik jelmondataitól okosabb lenni.
Sajnos ez sem mindig sikerül, mert azt mondja például az MPP megyénkbeli tanácselnökjelöltje egyik poszterén, hogy: „DOLGOZNI AKAROK”.
Nagyon helyes, mondhatnánk, hiszen ezt tesszük nap mint nap a magunk módján, nem kevesen, de ezt gyakorolni kell, nem hirdetni.
Vagy netán most nem ér rá, és úgy gondolja, hogy ha majd a megye sorsát irányítja, akkor aztán nekilát munkálkodni ?
Kötve hiszem, hogy a munkához elnöki szék kell, hacsak nem olyasmiről van szó, amire én nem tartok igényt, ezért ez a jelölt nem számíthat az én szavazatomra.
Akkor inkább választom a „SZAVAMAT MEGTARTOTTAM” gazdáját, akkor is, ha kétszer nyolc év sem elég, hogy a megyének minden gondját megoldjuk, de biztató, hogy van, aki állja a szavát.
A többségi nyelvű megyei tanácselnökjelöltekre nem érdemes szót vesztegetni, a volt prefektusunk nyárádszeredai „pár-tatlansága” jó példa arra nézve, hogy mi vár reánk, a „megtűrt kisebbségre”, ha netán tán az MMP-jelöltre adott szavazatok segítségével nyertes lenne.
Nem lettem okosabb a „Támogassa a polgári koalíciót Marosvásárhelyért”, vagy a tábla másik oldalán olvasható román nyelvű szövegtől sem, miszerint az MPP polgármesterjelöltje „SUSŢINE COALIŢIA CIVICĂ PENTRU TÎRGU MUREŞ” .
Nem tudom, hogy a kiváló orvosprofesszor hogy gondolja ezt az egészet, de az biztos, hogy minden ráadott magyar szavazat igazából a túlságosan rokon hangzású Asociaţie pentru Mureş jelöltjeit fogja támogatni.
Ezek pedig nem mások, mint a tizenkét éve megválasztott „vágjunk ki minden fát” polgármester, meg az okosan, időben lemondott volt prefektus, és őket támogatni – még akaratlanul is – soha el nem évülő bűn.
Persze a szabad fordításban „A TETTEINK BESZÉLNEK HELYETTÜNK” jelszó sem a legszerencsésebb, amint polgármesterünk és volt prefekt urunk gombamód szaporodó tábláin látunk, hiszen olyan kevés jót és annyi nem jót tettek nemcsak nekünk, pillanatnyilag kisebbségieknek, hanem minden becsületes marosvásárhelyi lakosnak, hogy józan választó nem szavazhat rájuk.
Itt persze én hibázok, mert fognak azért sokan rájuk szavazni, és ennek bizonyságát egy éppen hiányzó, illetve nagyon ritka plakát szolgálja.
Mert hiába keresem, alig találok választási plakátot a Ponta–Antonescu vegyes páros polgármesterjelöltjével városunkban.
És nem azért, mert nem lenne pénzük kampányolni, inkább mert minden bizonnyal, ahogy máskor is tették, csendben – és ismerjük el, okosan – megegyeztek egymás között, hogy ki mit nyer, mert ugye, „egységben az erő”.
Kár, hogy mi nem csak kevesebben, de nemegyszer balgábbak is vagyunk náluk, mert arra, hogy szándékkal tesszük a rosszat enmagunknak, inkább nem gondolok.
A felsorolást folytathatnám, de szeretnék pár szót szólni rólunk, a választókról.
Akik négy vagy akár kevesebb évenként eldönthetjük, hogy elballagunk-e a szavazóhelyiségig, és ráütjük a pecsétet egy ésszel kiválasztott jelöltre, vagy az „úgyis mindegy” vagy a „csak azért se” mentségével inkább más elfoglaltságot találunk a választás egész napjára.
Akik pedig elmegyünk, mi szerint választjuk ki a pecsét helyét, kit tekintünk a jelöltek közül alkalmas vezetőnek?
Az évek során felgyűlt valós vagy vélt sérelmek alapján, netán a csodában és hamis próféciákban bízva döntünk, és nem az alkalmas jelöltet választjuk, vagy úgy, ahogy helyes lenne, a legesélyesebb igaz jelöltre szavazva adunk esélyt a változásnak.
Mert minden választás erről szól végső soron, a holnapról, a jövőről, amit szeretnénk jobbnak, biztosabbnak tudni, mindnyájan, akik itt élünk, magyarok és nem magyarok.
Ezért kell kiválasztanunk azokat a jelölteket, akik nemcsak jelöltek lehetnek, de alkalmasak a vállalt feladatra.
Mert lehet jó szakember, akár orvosprofesszor, akár európai kultúrájú jogvédő valaki, ha egy város, Marosvásárhely, vezetésének útvesztőjében nem tud majd elboldogulni.
Most jó esélyünk van arra, hogy végre egy nyelvet beszéljen a Megye és a Város: a becsületes gyarapodást, a nyugalom, a kultúra, a megmaradást nyelvét.
És ehhez nincs szükség semmi másra, mint a választás napján elmenni a szavazófülkéig, és ráütni a pecsétet Frunda György és Lokodi Edit neve mellé.
Ennyi az egész, ilyen egyszerű, és bevallom, én is ezt fogom tenni.
Még akkor is, ha nekem is van számtalan kifogásom, elégedetlenségem múltbeli döntésekkel, személyekkel kapcsolatban, amelyekről majd elbeszélgetünk.
Mert vasárnap meg kell nyernünk a választásokat, és utána kezdődhet az igazi munka, az építés és a rendteremtés, saját magunkat is beleértve.
Ebben a munkában pedig jól fog majd minden segítő kéz, megfér egymás mellett minden zászló, jut hely mindenkinek, aki dolgozni akar.
És én bízom a négy év előtti harmincvalahányezer bölcsességében, abban, hogy ezúttal többen leszünk, elegen ahhoz, hogy meglegyen a VÁLTÁS.MOST, és minden, ami utána következik.
A közvélemény-kutatások eredményei miatt aggódó választóknak pedig üzenem, hogy engem soha nem kérdeztek meg, kire fogok szavazni, sem számtalan ismerősömet, barátomat, akik mind a Frunda–Lokodi párost választjuk, ezért ha ezúttal elég sokan elballagunk a szavazóhelyiségig, és ott tettekben is egységesek leszük, e hónap tizedikén késő este mi fogunk végre ünnepelni.
Molnár Gábor
