2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jelentéstervezet az alapjogok érvényesítéséről

  • 2014-01-14 16:52:24

  • MTI

Az alapjogok érvényesítésével kapcsolatos jelentéstervezetet fogadott el Strasbourgban az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE).

Az alapjogok érvényesítésével kapcsolatos jelentéstervezetet fogadott el Strasbourgban az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE).

A Louis Michel belga liberális EP-képviselő által készített, Alapjogok az EU-ban 2012-ben című jelentéstervezethez nagyon sok módosító indítványt nyújtottak be, és a hétfő esti LIBE-ülésen ezekről szavaztak. Lényegében az összes kompromisszumos módosító javaslatot elfogadták, és az így szakbizottsági szinten megszavazott szöveg „megerősíti és továbbfejleszti a Tavares-jelentés javaslatát arra vonatkozóan, hogy az unió alakítson ki egy olyan mechanizmust – az úgynevezett koppenhágai mechanizmust –, amelynek a célja, hogy kötelező legyen a tagállamok számára a koppenhágai kritériumok betartása a csatlakozás után is”.

A koppenhágai kritériumok az EU-hoz csatlakozni kívánó országokkal szemben az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásával kapcsolatos követelményeket tartalmazzák.

Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő jelentése nyomán az Európai Parlament tavaly július 3-án fogadta el az alapjogok magyarországi helyzetéről szóló állásfoglalást, amely egyebek közt tartalmazza a koppenhágai mechanizmus kialakítására vonatkozó indítványt, szorgalmazza a javaslattevő-végrehajtó szerepkört ellátó Európai Bizottság, a tagállamokat megjelenítő Tanács, valamint az Európai Parlament ilyen irányú közös tevékenységének intézményesítését.

A most a LIBE által elfogadott dokumentum számos ponton konkretizálja a Tavares-jelentésben javasolt koppenhágai mechanizmus tervét.

Egyebek közt fölveti, hogy „legyenek indikátorok, legyen egy rendszeres, objektív, összehasonlító, folyamatos értékelés, amely részben az Európa Tanács, az ENSZ, illetőleg a civil szervezetek jelentésein, értékelésein alapul”. Szükségesnek nevezi, hogy „legyenek egyértelmű szankciók is, és említi azt is, hogy akár az európai uniós források felfüggesztése is lehet egy ilyen szankció”.

A jelentés egyben leírja a javasolt folyamatot: eszerint szükség van korai jelzőrendszerre, politikai és technikai jellegű párbeszédre, illetve formális jelzésre abban az esetben, ha úgy tűnik, hogy komoly problémák vannak. A jelentés említést tesz a befagyasztási procedúráról annak érdekében, hogy el lehessen érni az érintett tagországnál a problémás jogalkotás felfüggesztését. Megfogalmazza azt az elvet, hogy pusztán a figyelmeztetéshez ne ugyanakkora többségre legyen szükség, mint a komoly gondok esetén teendő lépésekhez. Említi a koppenhágai bizottság létrehozását független szakértőkből, valamint azt, hogy a bécsi székhelyű uniós alapjogi ügynökség hatásköre legyen szélesebb, készíthessen az ügynökség jelentést egyes tagállamokról is.

A LIBE által elfogadott dokumentum szerzői várják az Európai Bizottság arra vonatkozó, tavasszal esedékes javaslatát, hogy egyfelől a most meglevő uniós alapszerződési keretek között mit lehet tenni a jogállamisági, demokratikus, illetve alapjogi követelmények hatékonyabb érvényesítése érdekében, másfelől pedig hogy milyen alapszerződés-módosításokra lehet szükség erre a szempontra tekintettel.

A szakbizottság után az EP plénuma valószínűleg februárban tűzi napirendre a jelentéstervezetet.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató