Jánosházy György: Magányos mécs

Ezek a poros, álmos délutánok:

nyögdelve bifláz egy bukott diák,

a szívekben idült, var lepte tályog,

elüszkösödtek a melódiák. 

Ezek a lagymatag, unalmas esték,

ez a kvaterkás, krúdis hangulat:

a tájon megfakult, napszítta festék,

az arcokon is hervadt indulat. 

Ezek a kontároktól itt felejtett

vidéki házak és vidéki lelkek,

a fásult, lomha csend, mikor a város 

reménytelen, nyúlós kátrányba fúl,

s magányos mécs suttog csak holdvilágos

kínai verset kosztolányiul.