Olvasom, napi rutinomnak megfelelően, a Népújság internetes oldalát, és első pillantásra nem tűnik fel, hogy a legfrissebb hírt jegyző főszerkesztő írása egy jó barátom elhunytáról számol be. Néhány mondat után jut el tudatomig a hír: Makkai Jánosnak immár nem írhatok újabb levelet! Nem oszthatom meg Vele aggodalmaimat vagy éppen elégedettségemet mindarról, amit évtizedek óta közös témánknak tudunk: Marosvásárhely embereiről, történeteiről, jövőjéről.
Nem tudom, sikerül-e olyan tömören és közérthetően fogalmaznom a hír hatása alatt, ahogy Neki oly gyakran sikerült megragadni a dolgok lényegét. A Népújság olvasói bizonyára jól emlékeznek késő esti tűnődéseire, amelyek 1989 decembere után kerültek a köztudatba, amikor már nem kellett attól tartania, hogy a megyei pártbizottság elé idéznek bennünket, mint a múlt század nyolcvanas éveiben történt. Közös „összekacsintással” közreadott a Vörös Zászló egy interjút, amelyet Janó velem, a Maros megyei Kisipari Szövetkezetek Szövetsége akkori osztályvezetőjével készített. „Bűnünk” annyi volt, hogy értelmes olvasóink megérthették: a különböző minőségi besorolású árucikkek (tömegminőségű – felsőbb minőségű – extra minőségű) megjelenése az üzletekben tulajdonképpen erőteljes drágulást takar. Nem lett belőle „fejvesztés”, mert a megye akkori első titkára volt annyira értelmes ember (igen, néha jó lenne elismerni, hogy voltak ilyen kivételek is, mint Nicolae Veres), hogy leintette túlbuzgó beosztottjait.
Természetesen a helyi közéletben kiemelten fontos szerepet töltött be a Népújság a romániai forradalom utáni években, és hiszem, hogy Makkai János úttörő szerepe ebben rendkívül fontosnak bizonyult. Nem csupán főszerkesztői időszakában, de a későbbi években is folyamatosan arra törekedett, hogy a szerkesztőségben tehetséges, értelmes emberek alkossanak, igazi közösségben. Az 1990-es év első hónapjainak káoszában is következetesen védte a vélemények sokszínűségét, és bár számos alkalommal voltak vitáink is egymással, ezeket teljesen természetesnek ítéltük mindketten.
Nagyon fogsz hiányozni, Janó!
