2019. február 18., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rezidensképző központokká válhatnak a vidéki kórházak,

miután nemrég a képviselőház elfogadta az RMDSZ erre vonatkozó javaslatát.

A rendelkezés az orvosokra és a betegekre nézve egyaránt kedvező: egyrészt javulhat a betegellátás vidéken, hiszen egy oktatókórház jobb felszereltséget feltételez, másrészt kívánatosabbá válik a rezidensek számára az, hogy szülőföldjükön tervezzék jövőjüket. A részletekről dr. Vass Levente parlamenti képviselővel, a képviselőház egészségügyi bizottságának titkárával beszélgettünk.


– Már a kampányban hangsúlyossá vált annak a szükségessége, hogy a vidéki kórházak is bekapcsolódjanak a rezidensképzésbe, aminek a törvényes kereteit most sikerült megteremteni. Miért volt erre szükség? 

– A rezidensképzés decentralizálása azért szükséges, mert az orvoshiány miatt az elmúlt 15-20 évben folyamatosan növelni kellett a rezidensek számát, és az egyetemi központokban ma már nincs elegendő műtő, kórházi ágy, illetve beteg ahhoz, hogy a szakma gyakorlati részét alaposan elsajátíthassák a rezidens orvosok. 

Ennek a helyzetnek a megoldását a választási programunkban vállaltuk, ígéretünkhöz hűen most megteremtettük a törvényi keretet arra, hogy a vidéki kórházakat is bekapcsoljuk a rezidensképzésbe. A rendelkezés a családorvosi és a járóbeteg-rendelőkre is érvényes lesz.

A gyakorlatban ez úgy fog működni, hogy az orvosi egyetemek és egyetemi karok javasolhatnak az egészségügyi minisztériumnak olyan kórházakat, illetve kórházi osztályokat, amelyeket megfelelőnek ítélnek arra, hogy rezidensképző központokká váljanak, majd a szaktárca jóváhagyása után elindulhat a folyamat.

A kampányban tartott sajtótájékoztatónkon ismertettük annak a felmérésnek az eredményét, amelyből kiderült, hogy a diákok 94 százaléka szeretné, ha a vizsga mint a rezidensképzésbe való belépési módozat megszűnne, hiszen európai viszonylatban csupán két-három országban van vizsga; általában egy interjú alapján a kórházak válogatják ki a számukra megfelelő orvosokat. A mi politikai álláspontunk az, hogy el kellene törölni a vizsgát, hiszen a decentralizáció szellemében a kórházigazgatók, orvos igazgatók képesek arra, hogy kiválasszák a szakmai, valamint a beteg-orvos kommunikáció szempontjából számukra legmegfelelőbb jelölteket. Ennek szerves része volt az is, amit megígértünk, hogy szeretnénk, hogy a nagyobb vidéki kórházaink – gondolok itt a gyergyóira, a csíkszeredaira, a székelyudvarhelyire, a sepsiszentgyögyire, de ugyanakkor a dicsőszentmártonira, a szászrégenire, valamint a segesvárira is – beléphetnének az oktatókórház kategóriába. Ilyenek vannak Magyarországon, Nyugat-Európában, ezért fontosnak tartottuk, hogy erre lehetőséget, törvényi keretet teremtsünk, és ez sikerült is, testületileg minden politikai párt támogatta ezt a javaslatunkat. 

Egyrészt fontos, hogy egy oktatókórház ahhoz, hogy megfeleljen az akkreditációs feltételeknek, pluszbefektetéseket, felszerelést igényel, ami a betegek javát fogja szolgálni. Tehát a helyi és megyei önkormányzatok is kell majd tegyenek annak érdekében, hogy az adott intézmény oktatókórháznak minősülhessen.


„Hazaszoktatni” a rezidenseket

A másik fontos vetülete a rendelkezésnek, hogy ösztönzi a rezidenseket, hogy hazamenjenek a képzés ideje alatt, ahelyett hogy kizárólag egyetemi központokban képeznék magukat, hiszen már a rezidensképzés idején elkezdhetik kialakítani a pacientúrát, de azt is mondhatnám, hogy a „hazaszoktatásuk” folyamatként történhet meg.

Ennek nagy jelentősége van, hiszen ha a rezidensévek alatt hazamegy a fiatal, rájöhet, hogy ott sokkal alaposabban el tudja sajátítani a szakma gyakorlati részét, mert kevesebb rezidens van, így hozzáfér a betegekhez. A vidéki kórházakban nincs a főorvos mellett több szakorvos, akik beugorhatnak segíteni, így egy műtétnél muszáj a rezidensre támaszkodjon, így aztán megpróbál mindent alaposan megtanítani a számára segítő kezet nyújtó fiatalnak. Amikor én voltam pályakezdő, négyen voltunk rezidensek egy százágyas osztályon. A gyakorlati képzési lehetőségek egyik része már akkor jobb volt egyes vidéki kórházakban. Ugyanazon az osztályon ma 15-en vannak Marosvásárhelyen. 

A kórházmenedzser, aki tudja, hogy ez az orvos majd nála fog dolgozni, ösztöndíjakkal, továbbképzésekkel próbálja segíteni a gyakorlati oktatását, fejlődését.

Talán nem elhanyagolható annak a motivációs ereje sem, hogy a szülőföldjére hazatérő orvos egy oktatókórházban oktatói pályát is magáénak tudhat, mely szakmai tudásának a folyamatos szinten tartását és jobb betegellátást is eredményez majd. Két év alatt sikerült több egészségügyi törvénykezdeményezést benyújtani és megszavaztatni, mégis ennek örvendek eddig a legjobban. 

– Említette, hogy egy folyamat eredményeként szerezhetik majd meg az oktatókórház minősítést a vidéki kórházak is. Ismerve a romániai bürokratikus viszonyokat, nem lesz-e annyira bonyolult, hogy esetleg a kisebb kórházakat eltántorítsa a szándékuktól?

– Fontos, hogy ebben a folyamatban személyesen is részt fogok venni. Nemcsak arról van szó, hogy elkönyveljük sikerként ezt a törvénymódosítást, hanem hogy annak a részleteire is oda fogunk figyelni. Természetesen egyszerre nem tud minden kórház belépni ebbe a rendszerbe, nagyon fontos a minőségi oktatás biztosítása, hiszen csak olyan osztályokon lehet oktatást elindítani, ahol van főorvos, van szakorvos, megfelelő a felszereltség, az illető kórházi osztály rendelkezik a szükséges esetszámmal, tehát biztosítva vannak a minimális feltételek ahhoz, hogy a rezidens tanulni tudjon. Mindezek ismeretében egy szakember nagyon rövid idő alatt fel tudja mérni, hogy az adott intézmény alkalmas-e az oktatókórház minősítésre. A dokumentáció, a formaságok már részletkérdésekké válnak. 

– A székelyföldi, illetve a Maros megyei vidéki kórházak mennyire lesznek esélyesek, hogy egyes részlegeik oktatóosztályokká váljanak?

– Feladatomnak tartom a 2019, 2020-as években, hogy megnézzük, a mi kórházaink esetében ezt hogyan tudjuk megvalósítani. Ha Gyergyószentmiklósról beszélünk, ott például jelenleg nem lehetne urológiát oktatni, mert nincsen alkalmazva elég urológus ehhez. Viszont belgyógyászati ágon lehetne. Ugyanígy Sepsiszentgyörgynek nincs idegsebészeti központja, viszont Csíkszeredának már igen. És ennek alapján össze lehet hangolni, hogy például Csíkszeredában fejlesszük az idegsebészeti képzési formát, és Sepsiszentgyörgyön egy másik területen, esetleg az érsebészetre mehessenek rezidensek. Nagyon sok kórház: Udvarhely, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Kézdivásárhely, Dicsőszentmárton, Szászrégen, Segesvár és kisebb mértékben a Szováta–Nyárád kórház is eséllyel pályázik arra, hogy oktatókórházi osztályai legyenek.


„A szakma nem a tévésorozatban látott világ”

– Nemrég a Maros Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere jelentette ki, hogy túlképzés van, nagyon sokan végzik el az orvosi egyetemet, ennek ellenére vidéken orvoshiányra panaszkodnak, sok községben családorvos sincs…

– Két dologra hívnám fel a figyelmet: Romániában orvostúlképzés van, tehát ha sokan el is mennek, sok szakember marad, ezért elviekben nincs orvoshiány összlakosságszinten. Azonban az elrendeződéssel adódnak gondok, és itt jön képbe a második probléma, hogy a fiatalok nincsenek tisztességesen felvilágosítva a pályaválasztás pillanatában arra vonatkozóan, hogy miből áll az orvosi szakma szépsége. Ez, valamint a rezidensképzés hiányosságai, amelyeken próbálunk javítani, azt eredményezi, hogy a rezidensek szemében ma tévesen az lehet a kívánatos, hogy egy egyetemi központban töltsék el ezeket az éveket, ügyeletezgessenek, közben rendeljenek, majd a kilátástalanság után megpróbáljanak egy nyugat-európai kórházban állást találni. Senki sem magyarázza meg a leendő orvosoknak, hogy ez a szakma nem a tévésorozatokban látott világ, hanem az is a szépségei és szakmai elégtételei közé tartozik, hogy ott lehetsz a beteged mellett, vagy ha végigsétálsz a kisváros utcáin, mindenki köszönti a doktor urat, ami azt jelenti, hogy elismerik a munkáját. Ha a rezidens hazamegy az évek alatt, és megtapasztalja, hogy a kisvárosban milyen köztiszteletnek örvend egy fül-orr-gégész vagy egy kardiológus, aki hazaviszi a tudást azért, hogy a beteg ne kelljen egy egyetemi központig kilométereket utaz-zon, hogy megoldják egy viszonylag banális egészségi problémáját, akkor megérzi, hogy az egyetemi központon túl is van szakmai kiteljesedés. 

Sokszor felmerült az elmúlt időszakban, hogy ha az egyetemi központokban is gyenge a rezidensképzés, akkor majd milyen lesz a kisebb, vidéki kórházakban. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy akiknek lehetőségük adódott a rezidensképzés idején akár néhány hónapot egy vidéki kórházban tölteni, amikor visszatértek, előnyösebb helyzetben voltak a szakma gyakorlati részének az elsajátítását illetően.


Csökkent az elvándorlási kedv

– A központi sajtóban megjelent cikkek azt vetítik elő, hogy az elkövetkező években jelentős hiány lesz családorvosokból…

– Ma Romániában kb. 11.600 családorvos van, az elkövetkező tíz évben egyharmaduk nyugdíjba fog vonulni. Ma kb. 2.900 romániai községből 500-600-ban nincsen családorvos. Tehát nagyon akut helyzetről van szó, amelyet egy saját törvénymódosítással próbálok orvosolni, amelyet RMDSZ-es, illetve szociáldemokrata és liberális kollégák is aláírtak. Ennek értelmében a családorvosoknak lehetővé tennénk, hogy akár két munkapontot is nyithassanak, amennyiben pluszmunkát szeretnének vállalni, pl. egy fiatal szakorvos esetében, aki esetleg családalapítás végett pluszjövedelemre szeretne szert tenni. A biztosítóházzal kötött szerződést ki lehetne egészíteni még egy fél normával. Nagyon fontos, és a törvényjavaslatba is belefoglaltuk, hogy az adott munkaponton legkevesebb heti tíz órát kellene rendelnie. Erre azért van szükség, hogy a helyi önkormányzat számára egyrészt biztonság, másrészt ösztönzés legyen, hogy ha a rendelőt felújítják, akkor az orvos valóban jelen lesz hetente legkevesebb tíz órát. A nehézséget látva a minisztérium nem adta a jóváhagyását, de a szenátuson szinte egyöntetű szavazattal sikerült keresztülvinnünk a kezdeményezést. A végső döntés februárra várható a képviselőházban. Egyszer meg kell teremteni a törvényes keretet, utána meg kell néznünk, miként ösztönözhetjük további többletfinanszírozással azokat az orvosokat, akik például olyan településen nyitnak munkapontot, ahol nincs családorvos.

– Az utóbbi időben jelentős előrelépés történt a rezidensek bérezése terén. Milyen mértékben befolyásolta ez a kivándorlási szándékukat?

– A minisztériumi statisztikák alapján kevesebben igénylik az egyetemi képzést igazoló okiratot, ez azt jelenti, hogy az elvándorlási kedv csökken. Ez jó dolog, viszont visszás helyzet, mivel ha feltelnek a kórházi helyek, csökken a bent fekvő betegek száma, a rendszer feltelik. Ha nem követi ezt egy jó stratégia, hogy a rendszer tudjon a járóbeteg-rendelés és a családorvoslás terén is megfelelő bérezést biztosítani, ezáltal motiválni az orvosokat, biztatni arra, hogy minél több, a biztosítópénztárral szerződésben levő rendelőt nyissanak, akkor ez a trend meg fog változni, és ismét növekedni fog az elvándorolni szándékozók száma. 

Az orvostanhallgatók 50-60 százaléka választja az itthoni rezidensvizsgát és képzést. Tehát van egy lemorzsolódás. Hasonlóképpen lemorzsolódás van annál az átmenetnél is, amikor a rezidensből szakorvos lesz. A végzős egyetemi hallgatók, valamint a rezidensek, akik a képzés lejárta után vándorolnak ki, 60-80 százalékban Magyarországra mennek, majd egy részük, miután ott kipróbálták magukat, tapasztalatot szereztek, továbblépnek nyugatabbra. Ezek miatt a lemorzsolódások miatt fontos, hogy minden téren próbáljunk beavatkozni. A rezidensvizsga könnyítése, a rezidensképzés vidéken való folytatása főként a szakorvosok itthon maradását fogja ösztönözni, ugyanakkor az orvosi lakások építése, az ösztöndíjak biztosítása is mind ezt a célt szolgálja.

Fotó: Nagy Tibor (archív)