2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tavaly szeptembertől Hajdó Piroska vallástanár személyében új igazgatója van a nagyernyei Apafi Mihály általános iskolának.

Fotó: Antalfi Imola


Tavaly szeptembertől Hajdó Piroska vallástanár személyében új igazgatója van a nagyernyei Apafi Mihály általános iskolának. Az új tanintézetvezető Kali Gabriellát váltja, akinek igazgatása idején tavaly történt az iskolanévadás. Hajdó Piroska nagyernyei születésű, itt él családjával, a pedagógusi munka mellett sokéves egyházi tevékenység áll mögötte. – Elvállalta az iskola vezetését. Könnyen tette? – kérdeztük az igazgatót.

– A helyi tanács, illetve Jánosi Ferenc polgármester bizalmat szavazott nekem, és érzem a pedagóguskollégák támogatását is. Egyfelől nem szívesen vállaltam az iskolaigazgatói állást, mert tudtam, hogy nagyon sok papírmunkával jár, kevés időm marad a tanórákra való felkészülésre. Nagy felelősséget jelent az ide járó gyermekek lelki-szellemi fejlődése, biztonsága, az iskola vezetésével járó adminisztratív munka, de ugyanakkor egy ilyen állás betöltése kihívást is jelent számomra. A felújított iskolaépületben óvodai tevékenység is folyik. A pedagóguskollégák odaadó munkát végeznek, sok aktivitás van: mesemondó verseny, szavalóverseny, kreativitási vetélkedő, tantárgyversenyekre való felkészítőket tartunk. Farsangi bált, karácsonyi ünnepséget szerveztünk, ezeket a továbbiakban is megtartjuk. Tavaly decemberben beindult az iskola weboldala, ahol tájékozódni lehet tanárainkról, foglalkozásainkról, meg lehet nézni az ünnepségekről készült felvételeket. A helyi tanács támogatásának köszönhetően tavaly minden osztályba polcrendszert csináltattunk, év végén sikerült az egész iskolában elkészíteni a folyosók falburkolatát, ami egyrészt jól mutat, másrészt védi a falat az esetleges rongálásoktól.

– Milyen gondok vannak, amire sürgősen megoldást kellene találni?

– Gondot jelent, hogy az iskolaépület melletti terület még nincs a nevünkön, nincs telekelve, emiatt nem tudunk egy rendes kerítést csináltatni, ugyanakkor az udvaron a csatornázást is szeretnénk megoldani. Távlati terveink között ez a beruházás szerepel, illetve az, hogy az óvodásainknak kisebb játszóteret alakítsunk ki. Oktatás szempontjából jó, hogy kizárólag szakképzett tanügyi kádereink vannak, a gond inkább a gyerekek hozzáállásával van. Sajnos, vannak olyan családok, ahol a szülők még mindig írástudatlanok…

Az is jó lenne, ha délutánonként itt maradhatnának a gyerekek, ebédet kapnának, és miután megtanulták a leckét, hazamennének, de ezt jelenleg anyagiak hiányában nem tudjuk bevezetni. Csupán az I-IV. osztályos roma gyerekek számára létezik ilyen támogatási lehetőség az Európai Szociális Alapból finanszírozott programon keresztül. A jó képességű tanulókkal való különfoglalkozásokra is szükség lenne, a nyolcadikosok felkészítésére pedig kiemelten figyelünk: kisegítő órák vannak mind a három vizsgatantárgyból, emellett a kollégák felkészítőket tartanak a II., IV. és VI. osztályosoknak is, akiknek a tanév végén tudásfelmérő vizsgán kell részt venniük.

– Hogyan alakult a tanulói létszám az idei tanévben?

– A tanulók száma 510-ről 480-ra esett vissza községszinten, ennek ellenére osztályok nem szűntek meg, változatlanul 26 osztály működik, mint a múlt tanévben.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató